2024 kemény év volt, s aki nem tanulta meg a szükséges leckéket az elmúlt 12 évben, azt 2025 porrá fogja égetni.
2024-ben már akkora volumenben ömlött a szenny a felszínre, hogy már csak az nem látja mi folyik itt, aki nem akarja kinyitni a szemét.
Lényegében az összeesküvés elméletek többsége mostanra be is igazolódott.
A csapból is a szenny ömlik. Még áll a színház, de már remegnek a tartóoszlopai.
S 2025-ben össze is fog omlani.
A színészek nem fogják tudni rendesen eljátszani a szerepeiket. Mindenkinek megnyilvánul a valódi arca.
Odafent ugyanis senkit sem érdekel, ki mit próbál magáról hazudni, csakis az, hogy valójában mi él benne.
A főnixek időszakát az tudja csak emelt fővel megélni, aki mer lángra lobbanni, meri átégetni magán a valóságot, legyen az bármily keserű.
Már semmit sem lehet a szőnyeg alá seperni.
2025 a szembesülés éve lesz.
Hogy önszántunkból tesszük ezt meg, vagy kényszer hatására, az rajtunk múlik.
Egyszer minden kör körbeér.
Egyszer a kígyó is a saját farkába harap.
Nem lesz kényelmes az új esztendő.
S minél jobban igyekszik majd a többség elodázni a szembesülést, annál biztosabb, hogy a háború egyre nagyobb méreteket fog ölteni és területileg egyre inkább kiterjed.
Nem lehet valódi békét teremteni szembenézés nélkül. Nem lehet rendet teremteni anélkül, hogy el ne számolnál a cselekedeteiddel.
A világ globális krízisei a többség egyéni létállapotát tükrözik vissza.
Szánom azokat, akik még mindig el tudják hinni, hogy kibújhatnak a felelősség alól. Szánom azokat, akik a pillanatnyi örömöket hajszolják, kerülve a tükröt.
Az igazán lényeges emberi kapcsolatok nem könnyűek. Sosem voltak azok. Mert azok nem tűrik az önámítást. Azok nem elégszenek meg a köz-ép-SZERŰ-séggel. Azokban nem engedik meg, hogy önmagad árnyékaként létezz. Azokhoz nem elég majdnem élni, félig szeretni. Azokat nem lehet egóval kezelni, azokat nem lehet felszínesen megtartani.
2025-ben minden törni fog, ami hamis.
Látszani fog, hogy ki milyen játékot játszik.
Ki az aki megjátssza magát, S ki kicsoda valójában a történetben.
Nem véletlen bomlik fel ennyi emberi kapcsolat most, nem véletlen vált ennyi ember munkahelyet most, nem véletlen vagyunk ennyire fáradtak sokan…
Nagyon sokan vagyunk, akik belefáradtunk már ennek a hamis világnak a mocskába. Elég lett. Elég lesz.

ELÉG
S amiből ELÉG, az EL FOG ÉGNI!
ELÉG volt abból, hogy a hazugok tetszelegnek az igazság álruhájában!
ELÉG volt abból, hogy azok érvényesülnek, akik másokon átgázolnak!
ELÉG volt, hogy azokat nevezik bolondnak, akik az igazságról őszintén vallanak.
Nem az a bolond, aki az igazságról szólni mer, egy velejéig romlott világban, hanem azok, akik még mindig úgy akarnak tenni, mintha minden rendben lenne, azok, akik hazudnak, és elhiszik, hogy mindig megúszhatják.
Már nem lehet tovább úgy tenni, mintha nem lennének megoldandó helyzetek. Mintha nem lennének komoly bajok.
Változnunk és változtatnunk kell.
Nem elkendőzni a problémáinkat.
Ég a ház és vele fogunk égni mi is, ha nem tanuljuk meg a főnix tanítását.
Annyira elaljasult ez a világ, annyira alacsony szintre süllyedt, hogy innen már nem lehet fájdalom és áldozatok nélkül felemelkedni.
S ha nem vagyunk hajlandóak megfizetni az árát a tetteinknek, ha nem tanulunk meg szembenézni az igazsággal, úgy nem érdemlünk valódi értékeket.
A világegyetem működése nagyon is egy-szerű és logikus. Körforgás van.
A kör pedig most zárul.
Nem úgy és nem akkor, amikor kényelmes, hanem akkor, amikor annak a rendelt ideje van.
Az idő pedig elrendeltetett.
Ideje van a világon mindennek.
Aki tiszteli a természet erőit, megtanul együtt rezdülni a természet erőivel.
Tudja, érti és érzi minek, mikor érkezett el az ideje.
Megtanulja a világegyetem anyanyelvét és mert érti, beszéli az ősi mag nyelvet, nem áll ellent, hanem vízzé, tűzzé, levegővé, földdé, és szerré válik maga is.
Nem harcol már senkivel.
Beleáll magába, a saját erejébe.
A forrásba…
Fényoszloppá válik maga is!
Ideje tartani a fényt!
Jön a sötétség igazi arca…
Ideje hát megrakni a valódi szertüzeket.
S dönteni, ki hova áll, mit éltet.
LÉT elem , Forráskódex © Székely Éva