/”Garázda Lófő” gondolatok/
Húzd cigány, hisz úgyis vége már, csordulásig telve a pohár! Húzd rá, cigány, csak azért is, ha mindjárt az ingemért is! Húzd, ki tudja, meddig húzhatod, s mikor lesz a nyűtt vonódból bot!
„Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog, mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
…
Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit.”
Húzd rá cigány, húzzad jobban, táncolni való kedvünk van! Eltáncoltuk a pénzünket, most még kitáncoljuk a lelkünket is! Mert a „kocsma bezzeg hangos”… S egyetlen vigaszunk az maradt nekünk, hogy sírni tudunk, mert vannak könnyeink… Mert „hűtlenek vagyunk, s már sosem változunk”. Mert a „bal sors akit régen tép”…
Ezért, hívjuk az élőket, siratjuk a holtakat, vagy siratjuk az élőket, és hívjuk a holtakat…
A halottak napja hajdan nem a vigyorgó töklámpásokról, meg a rémisztő maskarában bohóckodásról szólt, hanem őseink égi úton járó, eltávozott lelkeinek tiszteletéről. Ezen a napon gyertyát gyújtunk a sírokon, és imádkozunk az elhunytakért, hogy békében nyugodjanak. Hogy az őseink békében nyugodjanak egy „háborús vészhelyzetben dagonyázó, béke-szigetnek hazudott, a gyűlölködéstől kettéhasadt országban”.
„Húzd, de mégse, – hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon…”
És akkor, annyi balszerencse, oly sok viszály után, talán fog még élni magyar nemzet e hazán. Ehhez azonban az kellene, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar”!
De mi „hűtlenek vagyunk, s talán sosem változunk”…
Valamiféle „Stockholm-szindróma” köt bennünket, érzelmi kötődést kialakítva a kifosztóink, elnyomóink iránt, akik már túl régóta befolyásolják a túlélésünket.
Az őseinkhez hűtlenek lettünk, de az elnyomóinkhoz hűségesek.
Megtagadtuk Boldogasszonyunkat, és idegen, hamis isten és egyház előtt térdepelünk ezer éve.
Hagytuk és hagyjuk, hogy bemocskolják és elfeledtessék velünk ősi származásunkat, büszke múltunkat.
Hagytuk és hagyjuk, hogy minden téren rombolják a kultúránkat, nyelvünket, hogy meggyalázzák az erkölcsi normáinkat és bemocskolják az őseinktől örökölt tiszta értékrendünket.
Hagytuk és hagyjuk, hogy mérgezzék a földünket, levegőnket, vizeinket és törvényeknek hazudott erőszakkal elvegyék otthonainkat, gyermekeinket, kilopják a lábunk alól a kufárok az egész hazánkat.
Hagytuk és hagyjuk, hogy kötelezővé tett, ismeretlen összetételű oltások tömkelegével már gyermekkorban butává, meddővé és beteggé nyomorítsák népünket, hogy ezzel a népirtással tőlünk idegen etnikumok kaparinthassák meg könnyedén az életterünket.
Hagytuk és hagyjuk, hogy testvért testvér ellen fordítsanak a hamis vallások, torz ideológiák, hazug politikusok és hazaáruló pártok, melyek mindegyike nemzeti máz mögé rejti a valójában ugyanazt a sátáni hatalmat szolgáló, valódi arcát.
Hagytuk és hagyjuk, persze, nem önként, nem azonnal és nem is mindenki…
Nagy, sátáni erőkkel kellett megvívnunk folyamatosan: kezdetben a feketefejűekkel, aztán a rabszolgatartó-lator Rómával, majd később az utódjával: a Vatikánnal (vadkan), és a vele szövetkező haramia németekkel, tatárokkal, törökökkel, habsburgokkal, kommunistákkal, liberálisokkal, diktátorokkal… De még így sem jutottunk volna ide, ha nincs a belső árulás. Mindig volt olyan „vezető”, aki idegenekkel lepaktálva, érdekből, hatalomvágyból, vagy ostobaságból a nemzete ellen fordult. Így irtották ki az eredeti, tiszta és igaz vallásunkat, így torzították el az érdem és jellem szerinti eredeti hierarchiánkat, így forgatták ki az igazságos szokásjogot és hoztak kufár-mózesi „törvényeket”, melyekkel legalizálták a kifosztásunkat, jogfosztásunkat, szolgaságba taszításunkat.
Hazaárulás és hazaárulók nélkül ezt nem tudták volna megtenni.
„Nemzetük életét elmocsarasítják, kik csak nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják, s a kíméletlen bírálatot tűrni viszont nem akarják. A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik, és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne.”
Hőseinket bemocskolták, az árulókat – szolgálataik miatt és példaként – ünnepelni köteleztek bennünket. Így lettek szentek a saját nemzetünk ellen forduló tömeggyilkosok, így lett „testvér” a népirtó török, így lett „sógor” a véreskezű tolvaj osztrák, így lett „vágyott és szeretett büszke nő a vén Európa”, akitől kaptuk Trianont és fogjuk kapni a nemzeti végromlást hozó Európai Egyesült Államokat, a sok többi terület- és vagyon-tolvaj „baráti” országról meg ne is beszéljünk (Románia, Ukrajna, Szerbia, Csehország, Szlovákia, Izrael, a volt Szovjetunió, USA, Kína… stb.).
Azonban, nem szabad elfelejteni azt az „apró” tényt, hogy „a róka sikeréhez nem elég a ravaszsága, kell hozzá a tyúk butasága is”. Az elnyomáshoz kell egy lebutított, félelemben tartott nép is…
Ideje lenne a „Stockholm-szindrómát” lecserélnünk „Sopron-szindrómára”. A trianoni „békediktátum”után a bécsi döntés (1919) értelmében Sopron és a mai Burgenland nagy része osztrák fennhatóság alá került volna, de a helyi lakosság nem fogadta el ezt a döntést. Sopron a „hűség városa” címet az 1921-es népszavazás eredményeként kapta, amikor a helyi lakosság döntő többséggel Magyarországhoz való csatlakozás mellett voksolt. Ehhez a döntéshez jelentősen hozzájárult a Rongyos Gárda felkelése is. Mert az igazság erő nélkül csak tehetetlenség lett volna…
Nemrégen, valaki a „szkítaságról” próbált kioktatni egy olyan- és sajnos ragályosan terjedő- „ezotériás-spiri-pozitívan rezgős” maszlaggal, aminek a lényege a szokásos „tartsd oda a másik orcádat is”, „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” sablon volt.
Csak szólok, hogy Hunor és Magor ikersége a „Harcos” és „Táltos” háttársi testvériségének egységét (is) jelképezi. A „ne csináljunk semmit”, „tűrjünk szeretettel rezegve tovább” spiri-guruk csak az időnket és energiánkat rabolják, miközben a legaljasabb, mindenre hajlamos, kegyetlen ellenségünk nevetve köszöni, hogy önként hagyjuk kiirtani magunkat.
Vata, a „Garázda Lófő” követőjeként ezt az utat nem járhatom és szánalmasnak tartom.
Ha már szkíták:
Mit üzen nekünk Tomürisz (Bátor) szkíta királynő, amikor legyőzi a vérszomjas, rabló Kürosz perzsa királyt, vagy a carrhaei csata, ahol a szkíta (pártus) Surena megsemmisítő vereséget mért a Spartacust legyőző Marcus Licinius Crassus vezette római seregre, ami során maga Crassus is életét vesztette?
De példának hozhatnám a magyarok (Királyi Szkíták, Turulok) pozsonyi csatájától kezdve az összes csatánkat, amikor erőt mutattunk, nem tehetetlen megadást, hogy győzzön az igazság és a szabadság. Hunor nélkül nincs Magor, és Magor nélkül nincs Hunor, csak ez a harcosok klubja, meg ostoba szigetek, meg idióták által vezényelt és hergelt digitális giccs-egyletek.
A pártok, politikusok és hamis egyházak által, a saját lopott vagyonuk megvédésének érdekében szított testvérháborúban, bármelyik oldalon részt venni, az valóban szkítához méltatlan.
Az ő „háborúik” és „békéik” csak arra valók, hogy a lényegről eltereljék a figyelmet.
Nem a Nemzet tartozik hűséggel a pártoknak, politikusoknak, hanem fordítva.
„Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Visszamenne, de ő már nem kell!”
Tudja jól, hogy ő már nem kell (?)
„Ehhez a döntéshez jelentősen hozzájárult a Rongyos Gárda felkelése is…”
Amikor kellett…
Hűséggel mindenki a Nemzetének tartozik. Magyar a magyarnak testvére. Volt egykor…
Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!
– a „fogadós”-