/Hamvas Béla: Scientia sacra II. c. művéből/
Az ősi egyiptomi hagyományból fakadó alexandriai eredetű, de annál sokkalta régibb az Uralom útjáról szóló értekezés – Hé basziliké hodosz -, amelynek Indiában a radzsa-jóga felel meg, azt mondja, hogy az ember először halandó szülőktől, apától és anyától, nehéz, anyagi testben, földi sorsba születik; másodszor azonban egyedül az Apától, szellemben és lélekben a Szűzies Hét törvénye szerint. Ez az újjászületés.
Az Uralom útja, illetve a radzsa-jóga az uralomról szól, és nem a hatalomról. A baszileusz, illetve a radzsa szó használata itt is, mint az őskori hagyományban kivétel nélkül minden esetben jelképes, és mint a hagyományban mindenütt, nem az egyéni Énre, hanem az örök emberre vonatkozik. A király a királyi lélek, az első lélek, akit a Teremtő alkotott, éspedig azért, hogy a természeten uralkodjék. Az emberi lélek ősállapotában Adam Kadmon, az isteni intelligencia, a természet ura.
Az uralom szellemi tevékenység, és a hatalom politikai gyakorlatától feltétlenül elválasztandó. A hatalom nem egyéb, mint a sokaság világában a sokaság fékentartása a törvény erejével, fegyverrel, erőszakkal, ahogy éppen lehet, s ahogy a kényszer, az ananké parancsolja. A hatalom merő anyagi tett, s önmagában sem értelme, sem igazsága nincs. A hatalmat az uralom szellemének kell szentesítenie. És ha nem szentesíti, a hatalom szellemtelen, igazságtalan, értelmetlen és gonosz. A hatalmat az uralom igazolja; mert az uralom őrzi a tevékenység gyakorlására adott magasabb megbízatást. A hatalom és az uralom az anyagi természetben, s így az ember történeti közösségében egymást sohasem fedi: ez a kormányzat és a kormányzás megoldhatatlan válsága s gyógyíthatatlan sebe.
Amikor a beavatásról szóló értekezés királyról baszileuszról, radzsáról beszél, nem a földi hatalom manifesztációját és megszemélyesítőjét, az országok királyát, hanem az uralom királyát érti. A királyi szellemet. A királyi szellem nem anyagi eredetű. Az ember először halandó szülőktől születik: ez a természeti ember; amikor az ember újjászületik, csak az Apától születik a Szűzies Hét törvénye szerint. Az anyagi születés legfeljebb hatalmat ad; a szellemi születés adja meg az uralmat, az igazi királyságot: nem az, ország és a nép fölött, hanem a természet és a világ fölött.
Mindenekelőtt ezt kellett megérteni. Így lehet most a Szűzies Hét rejtélyes kifejezésének magyarázatára térni.
A hét szűzies szám. Athéné Parthenosz, a Szűzies Athéné száma a hetes volt. Az Akropoliszon az Erekhtheion hét kariatidája is jelzi. A gnosztikusok Szophiájának száma szintén a hetes. Szophia palesztinai neve Hohma és száma szintén a hét. A Szűzies Athéné, Szophia, Hohma, a Világszűz – Koré Koszmou – nem anyától született. A Hét törvénye szerint való születés nem anyától való születés; Pallasz Athéné apjának, Zeusznak fejéből pattant ki. Az istennő a gondolatban fogamzott, és úgy lép a világba, mint a gondolat.
A Kabala egy fejezete a hétágú gyertyatartó misztikus értelmét mondja el. Minden gyertya az ember egy-egy Énjét jelképezi. Jobbról az első a nehéz anyagi test; a második az úgynevezett idegtest; a harmadik a testhez tartozó őselem, a tudattalan. Balról az első az asztráltest, a második a lélek, a harmadik a szellem. A középen, a két hármas csoport között áll az isteni Én, az isteni szikra, a halhatatlan Láng.
A Kabala azt mondja, hogy hat Énje mindenkinek van. A hetedik, a középen álló halhatatlan isteni szikra azonban nem mindenkiben ég. S akiben ég is, éppen csak hogy parázslik, az emberi lény legmélyén, alig pislákol. A beavatás az ember énjeit sorra lefejti és a mélyen nyugvó szikrát lángra lobbantja. A hetedik, a Teremtő lényéből való lángocskát felszabadítja. Ez a hetedik, középen álló gyertya, az igazi ember lényének jelképe. Amikor az ember a hét törvénye szerint születik a hetedik gyertya kigyúl.
