A Hét Bölcs (5)

/Hamvas Béla: Scientia sacra II. c. művéből/

A baszileusz és a radzsa útja nem olyan egyszerű sima és diadalmas, mint amilyennek az a hagyomány értekezései alapján és első pillanatra tűnik. Hiszen, ami szavakban végleg megfogalmazva az utókorra jutott, nem a királyi út részletes leírása. Nem is lehet; minden ember útja más – minden emberi sorsban más veszély fenyeget – más erők más helyen élnek más indulattal – a rejtett csapdák másutt húzódnak és a megrekesztő falak másutt meredeznek. Az utat csak az érti meg, aki tudja, hogy az: szubjektív, ami annyit jelent, hogy a lélek útja tulajdonképpen nem egyéb, mint maga a lélek; amikor a lélek halad, önmagán halad; az utat megvilágosító fény a lélek önfénye; a cél sem más, mint a lélek maga; s amikor elérte, önmagát érte el. De a legnagyobb nehézség nem ez.

Az úton érintett körökben és birodalmakban, mint az érzéki, az értelmi, a manasz, a mítosz, az idea, az okkult világokban a lélek átalakul, felveszi a világ jellegét és természetét. Az út nem olyan vándorlás, ahol a vándor mindig és mindenütt ugyanaz a személy. Az út metamorfózis, és minden körben fennáll az a veszély, hogy a tehetetlen lélek végleg átalakul és megreked és megáll. “Az érzéki világtól való elszakadás első jele, szól egy hermetikus értekezés, hogy a lélek démonná változik.” Az anyagi világban anyaggá lesz, az értelmi világban értelemmé, a manasz világában álomképpé, a mítosz világában daimonikus lénnyé. De még ez sem a legnagyobb veszély.

A legnagyobb veszély az, hogy, amint a középkorban még tudták, “ahány lépést teszel Isten felé, annyi lépést tesz feléd a Sátán”. Metafizikai nyelven: a világosság felé vezető úton megtett minden lépés mélyebb sötétséget idéz.

A beavatandó tanítvány e veszedelmeket nem ismeri. Tanítás erről nem szól. Sehol ezt le nem írták. Senki soha nem mondta. Nem is mondható el, nem is írható le, nem is tanítható. Ez a beavatás mesterének személyes tudása és átadhatatlan. A mester a tanítvány sorsát magára veszi, végigéli, a tanítvány helyett lát, szenved, démonokat hárít el, vigyáz és őrködik. Ez az, amit a hagyomány úgy mond, hogy a mester az Apa, s amikor a tanítvány újjászületik, egyedül az Apától, szellemben és lélekben születik újjá.

Azok az értekezések, amelyek a fokokat és a rétegeket vagy hierarchiákat és birodalmakat leírják, nem a beavatásra váró tanítvány útjával foglalkoznak, hanem csak a világ hét színét, hét hangját, hét napját, a hét bolygót, a hét gyertya értelmét közlik. Arról, hogy ez a hét lépcső miként érhető el, nem beszélnek. A történeti ember, amikor itt játszva elérhető vagy talán éppen megtanulható hét iskolaosztályt sejt, csalódik. A hét fokozat Indiában a természetes emberi közösségből kivezető merőleges út hét lépcsőjének is megfelel. Az első fok: a családfő (grihaszta), a családalapító, az állampolgár, a hivatását betöltő közönséges ember; a második az az ember, aki életét valamely cél érdekében feláldozza (purohita), a harmadik, aki testi lényét megfékezi (fakír); a negyedik az erdőbe vonult remete (szannjaszin); az ötödik a minden vagyonát elajándékozó, minden emberi köteléket megszakító zarándok (nirvánisz); a hatodik a tökéletes passzivitásba vonuló szemlélődő (jógin); a hetedik az, akit a püthagoreusok úgy ismertek, mint aki az epiphaniát, a megvalósítást, az isteni szellem realizálását éli, ez a brahmatma. A brahmatma jelvénye a bambuszbot hét csomóval: a hét csomó a beavatás hét foka. Minden fok elérése külön nagy feladat. De minden fok önmagában is megáll. Az emberek legnagyobb része sohasem lesz és nem is lehet más, mint grihaszta; de fakír kevesebb él, mint purohimár csak azért is így van, mert a beavatás mestere a legtöbb embert elutasítja. “Ha valakiben a megszabadulás vágya korábban ébred fel, mint ahogy annak ideje elérkezett, mondja Manu törvénykönyve, és az úton felfelé indul, törekvésének eredménye, hogy a sötétségbe csak annál mélyebben zuhan alá.”

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .