A szappan a legősibb mesterséges mosószerünk.
A nagymamák mosókonyháiban, a padlásokon még a hatvanas-hetvenes években is volt néhány nagyobb darab barna vagy fehérebb színű házi készítésű szappan.
A háború alatt, de még utána se igen lehetett mosószerhez jutni – főleg faluhelyen –, így házaknál főzték az asszonyok:
A szappanfőzés ideje kora tavaszra, rendszerint a húsvét előtti hetekre esett. A szappanfőzéshez egész évben gyűjtötték a zsíros hulladékot, disznó-, marha- és birkafaggyút vagy az olajpogácsát.
Az Alföldön régebben a kiszáradt tavak fenekéről söpörték össze a sziksót (szódát), amelyből megfelelő mennyiségű hamu és mész hozzáadásával lúgot főztek. A lúgot; konyhabeli vagy udvari katlanba tették, fölforralták, majd beleeresztették az előkészített szappannak valót.
Előbb lángon főzték, hogy a folyadék szétmarja, utána lassú tűzön, míg a kicsapódó szappan a lúg fölé nem került. Ha fehér szappant akartak, új lúgban harmadszor és negyedszer is kifőzték.
A főzés elkészültével a folyékony szappant vizes ruhával letakart farekeszbe öntötték. Volt, hogy az „asztalfiát” használták erre a műveletre, ha nem volt kéznél egyéb formázó.
Padláson vagy a szoba mestergerendáján szárították. Pár nap múlva kihűlt, megkeményedett, ekkor kockára darabolták, és a padláson újra jól kiszárították. Csak néhány hét múlva szikkadt ki teljesen, akkor vált használhatóvá.
Szappant csak egyszer főztek évente, olyankor annyit, hogy eltartson a következő esztendőig. A Nyírségben szegényebb helyeken kevés zsiradékkal, burgonyából is főztek szappant.
Forrás: https://www.tankonyvtar.hu, www.reggeliujsag.ro