/”Garázda Lófő” gondolatok/
„Ahol a kincsetek, ott van a szívetek.”
Ahol a szívetek, ott a kincsetek…
A magyar ember nem szolga.
A magyar ember mágikus lény, akit célja, eszménye jellemez és minősít.
„Napjainkban csak kétféle állásfoglalás lehetséges: a buta engedelmesség, vagy a lázadás.”
„Mi a sólyom népe vagyunk, szabadságra és végtelen nagy területekre van szükségünk. Nem tűrjük a bezártságot, a karámon belüli életet, mások fennhatóságát. Szabadnak születtünk, szabadon akarunk meghalni és megtérni az Ősök Országába. A sólymot nem mi választottuk. Mindig is bennünk élt…”
„Vata volt a régi hit végharcosának neve, olyan név, amit a mai kor csak „garázda lófő”-ként, pogányként ismer, de ez egykor, szívdobbantó név volt a magyarok közt. A tős-gyökeres, tizenhárom próbás ősök, akik féltve gondoltak nemzeti létezésükre, hő rajongással fogadták a régi hit és hagyományok hősét, ki az új hatalmat, a feketefejű vallást lerázza a fejükről.”
„Magyarok! Férfiak és asszonyok! Hallgassátok Koppány vezért! Véres kardot hoztam, őseink véres kardját. Ősi joggal, törvény szerint kér Koppány úr és százezer jó harcos választja meg, hogyha kell. Ősi joggal választ majd az ország? Ősi törvényt lábbal nem tiporhat senki! Így kívánja tisztességünk, a becsület mindennél többet ér. Büszke népünk idegen hatalmat nem tűr, az igazságunk győzni fog, ne félj! Sorsdöntő harcra kész a nép. Megvédjük szabadságunk. Árpád szabad népe nem tűr meg idegen zabolát. Koppánnyal vannak az ősök, nem pusztulnak majd a hősök, hatalmas nagy lesz itt a nép! Álmunk valóra válik, vagy elveszünk egy szálig. De inkább halál, mint szolgaság! Késő most már mindent újra átgondolni, elkésett a békevágy. Késő már a múltat újra értelmezni, kényszerpályán a világ…”
„Most már elég, túl sok itt az ártalmas emlékezés! Hősi múlttal együtt jár az árulás és zendülés. Barbár dallam, pogány ének, ízléstelen nem vitás. Nem tűröm a lázítást! Az országnak béke kell! A mi békénk… Bármi áron… Az ősi joggal összefércelt a hűtlenség és az árulás. István lesz a fejedelem, tűzzel, vassal, hogyha kell! Légy óvatos, ne láthassa át senki sem szándékaid! Sok víz lefolyt, s még sok víz folyik véresen a vén Dunán, és nem tudhatod, hol leszel a harc után. Győznöd kell a földeken és győznöd kell a váraknál. Mindenkire szükséged van, ki a trónra téged vár. Érdekből, vagy számításból, mellékes, ha melléd áll. Jól jegyezd meg, Koppány téged nem szolgál! Ősi jognál erősebb az ősi érdek… Nem tudja senki, a harc majd hol dől el…”
„Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget. Valakinek holnap át kell írni a régi meséket. Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot. Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot.
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap le kell mondani hivataláról. Valakinek holnap át kell venni a korona ékszert. Valakinek holnap le kell tennie végül a fegyvert. Valakinek holnap meg kell válni az életétől.
Mondd, te kit választanál?
Segítsetek! Oly nehéz a választás…
Volt is, lesz is, itt is, de ott is, minden kornak rendszere van, de rendszere van. Gyarló az ember, azt lesi, hogy hol tömheti jobban a hasát. Gyarló az ember, azt lesi, hogy hol adhatja jobban el magát…”
Mert az ősi jognál mindig erősebb az érdek… (?)
Régen az ősi jog, a szokásjog volt érvényben, a törvény a szívekbe volt írva (a lelkiismeret aranytükre szerint) és az alapja az erkölcs volt. A szkíták így éltek. A magyarok (királyi szkíták) Boldogasszony szeretetében éltek, boldogan.
(Most meg a zsidók bosszúálló JHWH-ja előtt csúszunk-mászunk.)
„A mohó, fokozódó birtoklási- és élvezeti vágy miatt az egész világot ellepi a hazugság és a csalók és becsapottak eme valóságában mindenki retteg. A kifosztó és a kifosztott egyaránt. Akiben még dolgozik a becsület s az életösztön, az kétségbeesetten kutatja a megújulás lehetőségét.”
Több-kevesebb sikerrel…
„Magyarok milliói élnek egyazon aljas lélektagadó káprázat vörösből rózsaszínbe fakuló fátyla alatt a csaló, emberölő „világkirály”, vagy más néven: az antikrisztus világában. Ez az entitás a nála különbek, jobbak és hatalmasabbak fáradtságos önépítő útját, áldozathozatalát azt elutasítja, sőt napjainkban a becsületes munkát, vagy az emberi (másként) gondolkodást egyenesen megveti, de az élet minden anyagi áldására, gazdagságára, szexualitásra és legfőképpen, a korlátlan hatalomra feltétel nélkül igényt tart.”
Két tám-pillére a trón (politika) és az oltár (egyház).
„Ma, az ezer sebből vérző országunkat és nemzetünket nem védi szakrális király (érdem és jellem szerinti, Turul Nemzetségből származó szakrális király, aki nem feketefejű kufár „habsburg-héber”…) és fajtáját szívvel-lélekkel fölemelő, tanító, nevelő mágus-papság.
Magyarországnak évszázadok óta nincs nemzeti érzésű papi értelmisége és nincs 1849 óta valódi nemzeti érzésű világi kormányzó testülete.”
A leigázott, kifosztott, megalázott és az őrületig meggyötört, néppé züllesztett nemzet pedig a maga erejéből nem lát át az országvesztő összeesküvés illuzórikus fátylán (egyházak, szekták, pártok – zebrák és csótányok, szarkák és disznók állatias színvonala-, klubok – harcosok, polgári „civil” körök-, szervezetek, bankok, digitális rabszolgaság, média… stb.).
Már túl hosszú ideje az életünket az ellenségeink irányítják, akik még arra sem méltatnak minket, hogy nyíltan hadat üzenjenek nekünk. Gyávák és aljasok. Megosztanak, egymás ellen fordítják a testvéreket (Etele-Buda, István-Koppány…), gyűlöletet szítanak.
Ők adják a tézist (állítás, érvelés, alapgondolat) és az antitézist is, míg végül, a kettő harcából lesz a szintézis, a szándékaik szerint. Azonban, az általuk felkínált tézis és antitézis is hamis, hazug, ezért a szintézis is az lesz.
Egy hazug rendszerben nincs igazság, ezért nincs jó választás sem. A helyes út (keskeny ösvény) a feketefejű rendszeren kívül van.
A politikusok, pártok, vallások, ideológiák mindegyike feketefejű-termék.
Ezért mindegy, hogy a tézist, vagy az antitézist választod, hiszen a kettő harcából végül megszülető szintézis a feketefejűek eredeti célját fogja megvalósítani.
Orbán, vagy Gyurcsány, Vitya, vagy Petya, demokrácia, vagy diktatúra, zebra, vagy poloska, kommunista, vagy (ál)nemzeti, békemenet, vagy szivárvány-menet… oly mindegy.
Mondd, te kit választanál?
Mert az ősi jognál mindig erősebb az érdek… Gyarló és ostoba az ember…
Nem mindegy mit választunk.
Káin és Ábel testvérgyilkos mítoszát (ezt kínálja nekünk Izrael és az USA), vagy a szintén testvérgyilkos Romolusz és Rémusz mítoszát (EU) kínálják Hunor és Magor testvéri szeretete helyett. Az ószövetségi Eszter és Judit véres és halált osztó „diadalát” az aranyhajú Tündér (Magyar) Ilonánk helyett. És Jézus zsidó származását hazudják, a pártus hercegi rangja helyett. De, ez oly keveseket érdekli, amikor ott van nekünk a nemzeti válogatott és Szoboszlai Dominik, a Kapu Tibor, a „magyar” Krasznahorkai, Kertész, meg Karikó mellett még a „győzike”, „kisgrofó”, ufó-patakiattila” és az összes „drogos-ostoba-erkölcstelen-ripacs-celeb”, akiknek a napi népbutító kultúrmocskában, beteges sorversenyeiket bámulva, fogatlanul rikácsoló „dalos”-csillagaik születésénél vonaglódva és műveletlenségi vetélkedőiken észbontóan lángelméskedve, boldog elégedettséggel dagonyázunk mi, hős-bölcs, fényre egyre jobban sötétedő, dicső magyarok, a gyűlöletből égig emelt nemzeti barikád két oldalán hőzöngve, vagy épp a középső, senki földjén semlegesen hasalva. „Hősök vagyunk”, nem vitás…
„Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget.
Valakinek holnap át kell írni a régi meséket.
Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot.
Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot.”
Mondd, te kit választanál?
„Orbán Pétert”, „Magyar Viktort”, „Trumplit”, vagy Brüsszelt, háborút, vagy békét, vagy egy a kerítés fölött repülőrajtot vett, átműtött, jóllakott óvodást, aki egy félkész mezőgazdasági épületben – ami az apjáé – disznókörömből narancskoktélt szürcsölgetve, klott gatyában és gumicsizmában, vakcinázva és digitalizálva beszélget a „majdnemszentzsoltibácsival” a letiport, szuverén liliomokról, miközben a tizennegyedik havi nyugdíjat hozó postást várva, nemzeti öntudattól meghatottan, könnyes szemmel nézik a háborús vészhelyzetes naplementében az ukrán határ felé vágtató szivárvány-zebrákat.
„Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben és bölcs vezetőnkben (bárki legyen is az éppen…) nem bízik, az áruló.”
Hősök és árulók.
„Ezek mi vagyunk, a szabadság vándorai. Szökünk a sötétség elől.”
Pedig semmi gondunk nem lenne, ha Pozsonynál behódolunk, ha a tatároknak kezet csókolunk, ha a török előtt fejet hajtunk, ha a habsburgnak megalázkodunk, ha a kommunisták előtt csúszunk-mászunk…Nem is értem ezt az „ötvenhatos hepciáskodást”… Mennyivel okosabb szuverén nemzeti alázattal szolgálni Sorost, Putyint, Trumpot, Netanjáhút, Hszi Csin-pinget, vagy épp bárkinek a kezét nyalogatni, aki csontot dob a girhes, bolhás, láncos, de hűségesen farkcsóváló, korcs kutyájának.
A lényeg a világ leghosszabb ideje fennálló és örökre bebetonozott háborús vészhelyzeti békéje. Ez egy ilyen „béke-szigete”. Az új magyar béke. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk… Erre már „Bástya elvtárs is kényszeredetten mosolyogva néz körül”. Jutalmul este közösen megnézhetjük majd a Pápai Joci és Majka által átírt Csárdáskirálynőt, Bangó Margit és „Stohl-buci” szereplésével, „Rákay Philippínó” rendezésében.
Nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy!
Választás pedig lesz, mert megengedjük. Úgysem az számít, hogy kire szavaztok, hanem az, hogy a szavazatokat ki számolja. Háborús vészhelyzeti szavazatszámláló nemzeti szuverén bizottsági tagjaink gondoskodnak a törvényességről és pártatlanságról: Putyin, Trump, Netanjáhú, Hszi Csin-ping.
Mondd, te kit választanál?
Két „bechippelt”, kötelezően vakcinázott láncos kutya marakodik az elé dobott, lerágott csontért. Az egyik kövér, fekete és azt hiszi, hogy pitbull, de közben csak egy tacskóba oltott orosz agár. A másik sovány, szürke, olyan belga juhásszal kevert kuvasz-korcs. Mindkettő pórázát egy kéz tartja, bár néha a póráz gazdát cserél. Hol az egyik jut közelebb a lerágott csonthoz, hol a másik, attól függően, hogy melyiket engedi a gazdája hosszabb-rövidebb pórázra. Míg marakodnak, a pórázt tartó a másik kezével mindent ellop a kutyák őrizetére bízott romos kis házból. Aztán, amikor a gazda füttyent, az egymásra vicsorgó két eb farkcsóválva körbenyalja egymást. Ha már mindent ellopott a pórázt tartó, szélnek ereszti a két kivert kutyát és keres másik ebeket…
Ha van csont, lesznek ebek is…
Így jut minden az ebek harmincadjára…
(A nemzeti vagyon, a termőföldek, a gyárak, kastélyok, a vízkészletünk, az egész életünk…)
Már nem is tudjuk, hogy hanyadjára…
A vezetők és a közösség tagjainak gyengeségeivel a lét rendje megbomlik.
Ha egy istállóban aranyszőrű paripák vannak, akkor az az istálló fényesen ragyog. Ha szamarakkal, disznókkal és patkányokkal van tele, akkor pedig bűzlik a mocsoktól.
„Ahol a tett alacsony, a cél se magasabb.” A cél nem szentesíthet aljas eszközt, mert az aljas eszköz minősíti a célt is.
„A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik, és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne.”
A mi ítélőképességünk elvesztése és elzüllésünk ott kezdődött, amikor Boldogasszonyunkat feledve elfogadtuk azt a magyar lelkiségünktől idegen entitást, aki
„emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.”
Mindent elmond egy emberről, hogy milyen istent imád.
Amilyen az istenkép, olyan a lelkiség, és fordítva: amilyen a lelkiség, olyan az istenkép.
„Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
Ezért várom reménykedve, hogy egy hatalmas jelkép tűnjön föl az égen: egy asszony, akinek a Nap a ruhája, lába alatt a Hold, a fején pedig korona tizenkét csillagból…
„Nem sokat beszélek már veletek,
mert jön a világ fejedelme:
és én bennem nincsen semmije.”
Addig őrzőként virrasztok „őseink Égi – Földi útján” járva a Nemzetünkért, a Hazánkért, a lelkünkért. Áldjon, vagy verjen sors keze…
Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!
-a „fogadós”-