ÉLETKÉPZELET – imagináció

Honnan lehet tudni, hogy valami, vagy valaki „szakrális”?

Talán onnan, hogy a „gondolat- szó-tett” egysége egyértelmű (a gondolata tiszta forrásból ered, azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond- tiszta gondolatok, igaz szavak, helyes cselekedetek), és mindez Istentől ered.
„Ha a tudat tiszta és lelki tartalommal van átitatva, akkor képes érzékelni saját forrását, vagyis a lelket, és hídként fog funkcionálni.”
A tükörszerű tiszta tudat, illetve a lelkiismeret aranytükre az, amiben megmutatkozik a „szentség”.

A lélek halhatatlan, sérthetetlen. A test halandó.
(Az emberiség nagy része mégis a halandóval törődik.)

Az égvilágon semmi sincs, ami a lelket megérintheti, akár csak egyetlen ujjal is, se tűz, se kard, csak az imagináció („életképzelet”).

„A szellemnek hatalma van, az anyagnak tömege van, a léleknek értelme van;
A szellemnek ereje van, az anyagnak súlya van, a léleknek alakja van;
A szellem tevékenysége a hatás, az anyagé a tehetetlenség, a léleké a szemlélet;
A közép: az imagináció.”

A kárhozat az, amikor a lélek az infernális (alvilági) imaginációt felébreszti és ebben önmagát foszlányokra tépi. Nem, nem más marcangolja. Nem az ördög. Saját imaginációja.

---

Az élettervet az ember létezési középpontjával teremti, éspedig imaginációjával (életképzeletével). Ez az imagináció nem külön értelem és külön érzelem és külön akarat, hanem a három egysége és középpontja, elementáris teremtő aktus.

(Imago = „kép”, a képmást nevezték eredetileg imágónak. Imaginálni azt jelenti, hogy belső képet hagyni (engedni) az álomhoz hasonlóan felbukkanni (ez a spontán vagy autogén = [magától gerjedő] imagináció), illetve bevinni a tudatba (felvenni) egy-egy képet, elképzelést, és azzal bizonyos lelki alakító folyamatokat végezni (megváltoztatni, átrendezni, lerajzolni stb.). Ezt aktív imaginációnak nevezte a századfordulón Carl Gustav Jung svájci lélekgyógyász, szemben a passzív imaginációval (álmodással).

Az imagináció a metanoia (megfordulás, fordulat) és a transzmutáció (változás, átlényegülés) helye.
Amit az ember imaginációjába helyez, azzá alakul.

---

Az imagináció olyan transzformátor, amely a két valóság (látható és láthatatlan, Égi és Földi) között pontosan a határon áll, és a természetfelettit természetté (valósággá) váltja át, vagyis a természetfelettit a természetben alkalmazza.

---

A baj soha sem az volt, hogy nem természetfeletti hatalom volt az, amit megvalósított és alkalmazott. A baj az volt, hogy nem a világosság, hanem a sötétség (bukott, sátán, ördög, megzavart, megtört, bűnbeesett, nem éber, nyomorék létezés) világából imaginált. Az imagináció teremtő tevékenység. Teremtésnek nevezzük azt a tevékenységet, amely valamely természetfeletti világból való vitalitást megteremt (a természetben), megvalósít. Ezért az imagináció kulcsszava a valóság. (Jegyzet: Amit az ember imaginációjába helyez, azzá alakul. Ez nemcsak arra a közismert tényre utal, hogy valódi varázsereje csak a példának és nem az elvnek van, hanem utal főként arra, hogy milyen határtalanul óvatosnak kell lenni, nehogy az ember életképzeletében olyan bűvös erejű képet hordozzon, amely üdvét megronthatja. Mert ha a kép az életképzeletben helyét elfoglalta, mindaddig imaginálni fog (az élet minden mozzanatában befolyását addig érvényesíti), amíg ezt onnan az ember nem emeli ki. A kiemelés és más képnek az imaginációba helyezése pedig az emberi élet legnehezebb műve. Az életképzelet ténylegesen életet képző (teremtő) képesség. Ezért nem a szándék fontos és nem az elv, hanem egyedül az imaginációba helyezett kép.

„Mágikus aktus és varázslat. Az vagyok, akit (amit) imaginációm varázsol, vagyis akit (amit) életképzeletemmel magamnak szánok, és amire magamat méltónak találom.”

Soha egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy a realizálásról van szó. Nehogy az ember egész sereg igen magas és szép eszme birtokának káprázatában legyen, amelyek közül egyet sem vált be és nem is tud, talán nem is akar beváltani s ezért végül is fájdalmasan üres maradjon. Az élet nem önmagáért adatott, hanem, hogy az ember életével üdvét megszerezze. Persze nem a magáét. Az egyéni és a közös üdv nincs külön. Aki meg nem valósított eszmék káprázatában él, a maga számára botrányosan hazug, más számára botrányosan nevetséges. Ez az emberi létezésben a dupla skandalum, ha valaki száját járatja és papol és tanít és oktat és dorgál és büntet és a nagy igéket hirdeti, és semmit nem teljesít. És ez a skandalum az első ok, amiért a föld nem Egyház, hanem kórház és fegyház és őrültekháza. Az embernek, mondja BÖHME, hatalma van arra, hogy az egész természetet megváltoztassa, de előbb önmagát Kell megváltoztatnia, másképp nem megy. Tudjuk, hogy életünk uralkodó ereje nem a bőség és a gazdagság és a tudás, hanem éppen ellenkezőleg az ínség és a szegénység és a tudatlanság. Létezésünk rongált létezés. Nincs értelme annak, hogy magunkat kívülről magas eszmék képeivel mázoljuk be. Egyetlen, még oly kicsiny megvalósított eszme is több, mint egész színpadra való legmagasabb realizálatlan gondolat. Az üdv a megvalósított igében van. Csak az életbe beépített és tevékeny gondolat lehet az életterv aktív része. Miért? Mert az üdvre csak ennek van hatása.

---

Elérkezett az ideje annak, hogy az ember leszámoljon azzal a balhittel, hogy az, embert tevékenységében (gondolkozásában, munkájában, alkotásában) az ész vezeti. Az embert az imagináció vezeti, és ezt fokozott mértékben hangsúlyozni kell, amikor felmerül a kérdés, mi az, ami az élet(üdv)- tervet készíti. Az üdvtervet minden esetben és kivétel nélkül és mindenkinél az imagináció teremti, éspedig arra a képre alakítja, amely képet magába fogadott, és amely kép mágikus bűvöletében magát átengedte, hogy akaratát e kép megvalósításának szolgálatába állítsa.

„A LÉT MEGZAVARODÁSA AZ IMAGINÁCIÓBAN KÖVETKEZETT EL, AMIKOR AZ EMBER A MEGZAVARODÁST MEGKÍVÁNTA ÉS E MEGZAVART KÉPET ÖNMAGÁRA MÁGIKUSAN ALKALMAZTA (REALIZÁLTA) ÉS MAGÁT A ZAVARRAL AZONOSÍTOTTA.”

Minden helyzetnek, történetnek, problémának, amiről beszélni tudunk, van egy valósága, amire viszont rávetítjük a saját imaginációnkat. A valóság mindegyikünk számára összekeveredik a képzelettel. Ezért nagyon nehéz emlékezni, és tudni, hogy amire emlékszünk, az tényleg úgy történt-e. Mert amikor már emlékszünk, a saját kreatív tudatunk beleszövi a képzeletünket abba, ami valójában történt. És sajnos csak egyetlenegy szerszámunk van, hogy megpróbáljuk szétválasztani az imaginációt a valóságtól: ez a szimbolikus, a nyelv. A nyelv viszont kétélű kard. A nyelvet lehet úgy használni, hogy elfedjük a valóságot. A reklámok, a politika mind-mind ezt teszik velünk manapság, hogy még véletlenül se tudjuk, mi a valóság.

A magyar nyelv és a rovás „mágikus”…

„Mivel az aktív imagináció során az egész anyag az elme tudatos állapotában keletkezik, sokkalta összefüggőbb, mint az álmok bizonytalan nyelvezete. Az imaginációk többet is tartalmaznak, mint az álmok; például bennfoglaltatnak az érzelmi értékelések, az imaginatív tartalmak érzéseinkkel megítélhetőkké válnak. Elég sokan érzik, hogy bizonyos dolgok hajlamosak a képi megjelenésre.
Azt mondják például: „Az álom olyan hatással volt rám, bárcsak tudnék festeni, megpróbálhatnám kifejezni az atmoszféráját”.
Vagy úgy érzik, hogy bizonyos dolgot nem racionálisan, hanem szimbolikusan kellene kifejezni.
Vagy lebilincseli őket egy bizonyos emóció, amely ha alakot kapna, megmagyarázható lenne, és így tovább. Így hát elkezdenek rajzolni, festeni vagy plasztikusan megformálni imaginációikat, a nők pedig néha szőttest készítenek, vagy eltáncolják a tudattalanjuk alakjait, vagy épp eldobolják.
Természetesen ezek a dolgok írásban is kifejezhetők. Az „Ős-Sejtést” a nők kapták.”
(Az „Ős-Sejtés a nőkben öröklődik: „Föld-isten anyánk, a homlokán Holddal ékes fejedelemasszony, Boldogasszony képében a körtefa lombja közül szóla hozzájuk: Asszony, sejtelmedben szellemem továbbvivője…”)

„AZ IMAGINÁCIÓ ŐSKÉPE, HOGY AZ EMBER EREDETI ÉS ÉP LÉTEZÉSÉBEN A FÉRFI ÉS A NŐ NEM VÁLT KETTÉ. EZ AZ A KÉP, AMELY AZ IMAGINÁCIÓBAN LEGMÉLYEBBEN NYUGSZIK.”

„Öreg Isten magában foglalt mindent, Ő az EGY, az Egység. Szitáló ködnél finomabb szellemanyagából születik minden, s mint ilyen, döntően női aspektussal bír. Hímség és nősténység is benne foglaltatik, így belőle leend.”
(„EGY, EGYBŐL KETTŐ. KETTŐBŐL EGY”.)

„Ezért a férfi ne akarjon a nőfölé kerekedni erőszakkal, sanyargatással, a nő meg ne akarjon a férfi fölé kerekedni ügyeskedéssel, csalafintasággal! Kinek ez osztatott szerepül, kinek az. Egyik föladat sem alábbvaló, nem följebb való.”

„Tik is két félből vagytok együtt (nő és férfi) Egy Ember. A két nem egyenértékű, de nem egyforma. Ez bennetek, az Ős-Ikerörvény egyensúlya, mely a Nagy Kerék meglódíttatása óta a Létezés biztosítéka.”

„Tik is két félből vagytok együtt (nő és férfi) Egy Ember. A két nem egyenértékű, de nem egyforma. Ez bennetek, az Ős-Ikerörvény egyensúlya, mely a Nagy Kerék meglódíttatása óta a Létezés biztosítéka.”

EZ A REND!

„Réges-régen nők uralkodtak, de ostoba nők zsarnokoskodása miatt föllázadtak a férfiak. Attól kezdve ostoba férfiak zsarnokoskodtak. Az Égnek így sem tetsző, úgy sem tetsző.”

SZAKRÁLIS-E AZ, AKI A FENTI REND ELLENÉBEN TESZ?

Szép szavakkal megkerestek, meghívtak többször is. Néhány ismerősöm elment, behódolt.

A szellemnek hatalma van, a test tehetetlen, de a léleké a szemlélet!

ÉN FELTETTEM EGY ELDÖNTENDŐ KÉRDÉST,
amire csak két válasz lehetséges: IGEN, VAGY NEM.
Mindkét válasznak nagy súlya van.

NEM VÁLASZOLTAK. (Ez is egy válasz.)

Fogadósként NEM tartok SZAKRÁLISNAK semmit, ami nem a „gondolat- szó-tett” egysége szerint működik.
(Ha valaki a „szeretet táltosa” miközben agyba-főbe veri a párját, ha valaki békességet kínál, de térdelést követel, ha valaki a „Magyarság vezetője”, „Nimród követője”, de Ábrahám leszármazottainak utasításait követi júdás-pénzért, ha valaki egységet teremtőnek mondja magát, miközben megoszt… sajnos sorolhatnám, az számomra NEM SZAKRÁLIS.)

A MAGYAROK NAGYASSZONYA
KIRÁLYNŐNK, VÉDELMEZŐNK
BOLDOGASSZONY ANYÁNK
REGINÁNK, PATRÓNÁNK!

Honnan veszi a bátorságot bárki, hogy a Magyarok Nagyasszonyának, az Ég Királynőjének nevezze magát és az Ő Szent nevében szervezkedjen, földi halandó létére?

Magyar Testvéreim!
Férfiak és Asszonyok!
Mindenkinek elment a józan esze?

Ne mondd soha, hogy ezt vagy azt az Istenek így, vagy úgy akarják! Senki sem cseresznyézett Istennel egy tálból. A szellemek sugallnak, de tollba nem mondanak! Akinek pedig sugallnak, az saját lelkén szűri azt át. A maga korának, a maga eszének és titkos vágyainak szűrőjén ereszti át a sugallatot. Ezért minden kinyilatkoztatás annyit ér, mint embernek ér a táltos.

Vajon mennyit érnek napjainkban a magukat szakrális vezetőknek beállítók?
Na, pont annyit ér a kinyilatkoztatásuk is!

Nem a szándék fontos és nem az elv, hanem egyedül az imaginációba helyezett kép! Nincs értelme annak, hogy magunkat kívülről magas eszmék képeivel mázoljuk be. Az üdvtervet minden esetben és kivétel nélkül és mindenkinél az imagináció teremti, éspedig arra a képre alakítja, amely képet magába fogadott, és amely kép mágikus bűvöletében magát átengedte, hogy akaratát e kép megvalósításának szolgálatába állítsa.

Vigyázzunk, hogy mit/kit szolgálunk!