Kozmikus Rend

A MI életünk értelme

A MI (Nap Gyermekei) életünk értelmét és minden pillanatát kizárólag a Kozmikus Rend vagy másképpen az Univerzum Törvényei határozzák meg.

Ha nem akarunk idegen szavakat (pl. Univerzum vagy még inkább Multiverzum) használni itt sem, akkor van erre is egy csoda szép és kifejező magyar szó, a Világmindenség.
Nevezzük az egyszerű alapszabályt akkor így:

a Világmindenség Törvénye.

Ez nagyon egyszerű szabály, néhány mondatban le is írható. Ez a néhány mondat tartalmaz és meghatároz mindent, amit “be kell tartanunk”. Nincs embernek joga ezeket felülírni, vagy megváltoztatni. Még egyszerűbben így foglaltuk össze 2018-ban közzétéve:

Vagyok, Aki Vagyok

Aki ennél hosszabb Alaptörvényt, vagy Alkotmányt akar mag(á)nak — az még valójában két lábbal a Vaskorba-van-ragadva. 🙂

Az ennél bonyolultabb alkotmány a nyilvánvaló belső ellentmondásai okán sem nem vezethet semmilyen szakrális környezetbe. A felismeréshez a megfelelő magasságba emelkedés elengedhetetlen.

Ezt a néhány mondatos, egyszerű “szabályrendszert” vagyis a Kozmikus Rend leírását korábban Szittya Értékrendként, avagy Szkíta Értékrendként emlegetjük,
majd később néhányan Szentkorona Értékrendként emlegetik Föld-Anya mostani, legutolsó kultúrkorszakának igazi MAG történelmében.

Minden más megközelítés csak erősíti a jelenleg már megszűnőben lévő rabszolgatartó társadalmi rendszert. Gondold csak végig! Kinek mi is az érdeke?

Kicsoda is az a “MI”?

Természetesen nemcsak e honlap alapítói (Nap Fia és Nap Csillaga, akik a következő oldalakon röviden be is mutatkoznak) …
Sokkal többen vagyunk. Sokan már tudják, hogy azok. Őket, Benneteket! várunk ide szeretettel. Írjatok!


Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Nap Fia mondta:

    Ha pl. egy ilyen vaskori indíttatású alkotmány alapú államban a büntetések tömegével szankcionált előírás-megszegők létez(né)nek egy képzelt “szakrális” államban, akkor az csak az előírások előállítóinak (az alkotmány megteremtőinek) átgondolatlan hatalomátvételi törekvéseit írják körül, mint új államot a vaskorban, és az az írás semmiképpen nem egy szakrális állam alkotmánya.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .