Magyar Egyesített Nemzetközösség – az Új Haza

A Magyar Egyesített Nemzetközösség története:

2016

Ekkor már létezik a TURUL MAG Közösség Zrt nevű cég. Alapszabályához tartozó Szervezeti és Működési Szabályzata szerint a cég non-profit működésűvé kíván válni. A cég 2015. évi zárómérlegben szereplő mérlegfőösszege 116 Milliárd Forint, fő vagyoneleme a dr. Fülöp László -féle PI – technológián alapul.

A TURUL MAG Közösség Zrt augusztusban regisztrálja a magyarnemzetikartya.hu domaint és szeptemberben ez a honlap el is indul. A honlap a Magyar Nemzetegyesítő Közösség felépítésének segédeszközeként került finanszírozásra.

Első fázisban, szeptemberben kibocsátásra kerül a Magyar Nemzeti Kártya mint ideiglenes mintakártya, még elektronikus adathordozók használata nélkül.

Október 6-án elvileg titokban szervezve egy alakuló gyűlésre jön néhány jó ember (is). A jurtában az Ideiglenes Nemzeti Tanács ekkor nem alakul meg, mivel egy ott lévő, „meghívott” másik „nagymagyar” ezt elszabotálja. (Ez az entitás mai napig is ugyanezt a tevékenységet végzi és amíg élt a https://magyarnemzetikartya.hu honlap, onnan szinte minden gondolatot átültetett más és sok, az egységlétrehozást megosztó célzatú mindenféle tanácsot és egyebeket… ami mindaddig nem probléma, amíg az nem a saját gazdagodására, hírnevének vagy fizetésének gyarapodására kívánja használni bárki is, ahogy ezt anno oda is írtuk)

Az Ideiglenes Nemzeti Tanács végül december 18-án alakul meg, már nem fizikai síkú fedéseket is jócskán alkalmazva.

2017

Az év első felében 3 jelentősebb eseményről beszélhetünk.

Már előző év utolsó két hónapjában felélénkült körülöttünk az „exopolitikai” aktivitás, és számos kapcsolatfelvétel történt meg, különböző hatékonysággal. Az év elején az első egyben utolsó „C.O.B.R.A.” kapcsolatfelvétel során, egyikünk, azonnal és hatékonyan megoldotta egy február 26-ra tervezett nemzetközi meditáció célját, miközben Czeke arcával és hangjával egy komoly (1) magyar ébresztő kampányba kezdtünk a neten. Az azonnal rendszeressé vált szellemi összefogás félelmet keltett a másik oldalon és érezhető felélénkülést a MAG Népében.

A kampány a (2) bócsai Jövőkép Rendezvényben érte volna el a tervezett csúcsát, de a szidók közbeléptek, és mint ötletgazda és főszervező az utolsó hetekben kikerültem a csapatból.

A Jövőkép Rendezvény megtartásra is került, és június 21-én komoly sötét energiákat szabadítottak fel és fizikai síkon túli szándékaik szerint a Kárpát Hazára.
Sikerült behatárolnunk az ott felszabadított borzalmakat, de Kecskemét nem úszta meg. Az Armageddon gyerekfej méretű jégzivatarba tornyosult, közel tízmilliárdos anyagi kárt okozva, több száz ember sérülésével együtt.

(3) Bankkártya funkciójú Magyar Nemzeti Kártya is elérhetővé vált, végrehajtás biztos banki számlavezetéssel a háttérben.

Ez a pillanat volt az, amikor nyíltan, nemzetközi szervezéssel felléptek a másik oldalról. A legnagyobb olvasottságú magyar Internetes hírportál a zsindex.hu bértolnoka június 30-án nyitóoldalon fröcsögött rólunk szépségeket, összevissza. A lejárató írás megjelenésével egyidőben Bécsben kommandósok lecsaptak egy moldáviai központú cég helyi irodájára és lefoglaltak, elvittek mindent…

Mint tudjuk, tudtuk, a háttérhatalom elsősorban a magyarságot pusztítja („Decretum: Ugros eliminandos esse” az 1000 éves pápai határozat még mindig hatályos…) és ekkorra komoly félelmet keltett az energetikai térben már jól érezhető MAG szellemi ellenállás.

Nem titkolom csapásként ért mindenkit.
Igaz közben a TURUL MAG Közösség Zrt helyzetbe került, új főrészvényese (turista) által. A közgyűlés által jóváhagyott üzleti tervünk kis híján hivatalos vidékfejlesztési programmá is vált. (Nem hivatalosan így is történt — lásd a lézervilág … 😀 )
Egy lépésre voltunk attól, hogy az addig 20 milliós alaptőke mégis 50 milliárdra emelkedhessen.

Beköszöntött az ősz, mire folytatni tudtuk a nemzetegyesítő tevékenységet is.
Tanulság az … … annak kellett volna lennie, hogy még nagyobb titokban kell szervezni mindent?

Jött egy „3 út” lehetséges választása, vagyis
A’: nyíltan csinálunk Belső-Magyarországon mindent, minden gazdasági eseményt is, felfedve és itt hasznosítva a gazdasági hátteret is, és nyíltan „nemzetegyesítünk” is;
B’: a gazdasági háttér magja külföldre megy (külföld = nem Európa, nem USA, nem Ausztrália, lehetőleg minél kevesebb külpolitikai kapcsolattal rendelkező ország, és onnan finanszírozódik a hazai cégháló valamint onnan támogatódhat a Kárpát Haza nyílt nemzetegyesítő mozgalma;
‘C’: a kizárólagosan külföldön történő gazdasági megerősödés időszaka alatt minden egyéb tevékenység is csak fű alatt megy.

A főrészvényesünk (turista) alapvetően bízott az ‘A’ megoldásban, én pedig a ‘C’ verziót javasoltam, a való világbeli sokkal mélyebb és fájóbb hazai tapasztalataim alapján.
Végül is természetesen az ‘A’ verzió indult útjára… úgy, hogy a magyarnemzetikartya.hu oldalt pedig fékezzem be, cseréljem ki a vitriolt a tollamban tintára…

Pengő

Október 27.

részlet egy „Official Note” c. dokumentumból
M=5:1 méretű első modell

2018

Az ‘A’ verzió látszólagos politikai támogatottságot is kapott „mi pedig majd sodródunk az árral”- mondta erre Orbán … de … mi is történt valójában? Teljes átverés, gondolatok, ötletek lenyúlása, ismét. Ebből persze belső viták ‘kinek jár a szája, honnan ment ki információ?!’ stb. is keletkeztek…
Pl. a gigabank előkészítése (ahogy végül meg is valósult mára) 2015 ősze óta tartott nálunk, azzal a lényegi különbséggel, hogy a ‘Magyar Bank‘ a mi terveink szerint még egy komoly alaptőkével rendelkező, a TOP 25 GLOBAL BANKS tagjává váló bank volt és nem a jelenlegi állapotú, csak újabb lenyúlást és kizsákmányolást támogató, belül pedig üres pénzintézet.

Őszre, a Shanghai Expora nyílttá vált az átverés, nekünk nyelni kellett, megint. Az ára 60 Mrd euró volt (persze csak ígéret maradt).
Áprilisban a turista azt kérte, segítsük, szellemi síkról is…

Közben országgyűlési választás volt, áprilisban. Már januárban kaptam egy ismeretlen hívást, lépjek be a Magyar Nemzetegyesítő Pártba… Tessék??? Természetesen nemet mondtam. A demokrácia másképpen pártokrácia káros az emberiség fejlődése szempontjából, és így tovább, olvasható legalább 50 helyen a honlapunkon, mint Magyar Nemzetegyesítő Közösség nyilvános „ars poetica” része…
Az Ideiglenes Nemzeti Tanács elé került a kérdés, mi legyen a Magyar Nemzetegyesítő Közösség válasza?

Államalapítás

AllamAlapito-Oklevel_rovas

November 7.
Az államalapító – mint a magyar király megjelenéséig az őt helyettesítő államelnök – kibocsátotta a rovásírással készült Államalapító Okiratot.
A Magyar Egyesített NemzetközösségMagyarok Egyesült Állama (angolul Hungarian United Nation – United Nation of Hungarians) megalapításra került, az Államalapító Oklevél 14. pontja szerint mint szakrális állam.
(Az államalapítás napja számmisztikailag 11-es szám.)

aláírás hitelesítés

November 11.
Az Államalapító Okirat ellenjegyzésre került az Egyesült Nemzetek Szövetsége alapítójának Nagypecsétjével.
(Az ellenjegyzés napja számmisztikailag 33-as szám.)

Egy arizonai szerveren megnyílt a magyar-angol nyelvű https://hun-gov.org honlap.

Szellemi síkon már jó ideje megalapításra várt szakrális magyar állam elismerését napokon belül megkaptuk minden más fontos állam szellemi vezetőségétől.

Államfői Rendeletek

Az Államalapítást követően a honlapon megjelentek az Államfő első Rendeletei:

AllamfoiRendelet_2018-001

AllamfoiRendelet_2018-002

AllamfoiRendelet_2018-003

AllamfoiRendelet_2018-004

Itt pedig egy kivonat az ellátási szabályokból:

ellatas_kivonat

2019

Fizikai síkú ellehetetlenítési kísérletek elképzelhető és elképzelhetetlen minőségekben, minden oldalról és minden érintett résztvevő irányába… Kérdéssé válik mindenki számára a személyes megélhetés mellett maga a túlélés is. Elkezdődik az anyagi világ felülkerekedési kísérlete, foglalkozz inkább azzal, hogy létezel-e és ne „szakráliskodj”… A védelmem most is velem van, túlélem, de… Hol van eközben a turista?

Aztán a magam részéről: az őszi napfordulón megtaláltam lelkem FöldAnyán bolyongó másik felét.

2020

Az ellehetetlenítés újabb magasságokba csap, a megsemmisítés előtt darabokra akarja széttörni az összes teremtményünket. Átmeneti sikerrel. Sok ocsú elválik… sokaknál eljön az Igazság Pillanata.

A Magyar Egyesített Nemzetközösség mögötti exopolitikai és gazdasági erők átcsoportosulnak, a korábbi tervek átalakulnak. Mindannyian tudjuk, hogy nincs idő. Ki a valóságot érzi ebben, ki pedig szó szerint… Újabb törések, újabb elveszések besüllyedések az anyagi világba.

2021

A Kozmikus Tanács közbelép és megakadályozza a teljes megsemmisülést. Az átalakulás kezd átíródni fizikai síkra. Mindannyian tudjuk, hogy

idő nincs, az csak illúzió

Elképzelhetetlenül sok jel, segítség és közvetlen beavatkozás…

2022

… ez most van …
Végre megint a MOST-ban vagyunk…


Címke , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .