Univerzális Törvények

Nem akarunk dönteni a különböző formákban lehozott írások között.
Azonkívül minden csatornázás (1) szubjektív, vagyis a csatornázó saját tapasztalataira épülő vágyait is tartalmazza (2) felülről behatárolja a csatornázó anyanyelve, szókincse, intelligenciája stb.

A LÉNYEG mindegyik verzióban ugyanaz. „Ember tervez, Isten végez” vagy széllel szemben sok mindent nem tudsz csinálni, így pl. törvényeket alkotni embereknek, mások feletti uralkodás vágyával, szintén eléggé felesleges tevékenység, mert az is gyorsan elmúlik, az Univerzális törvények pedig mindig megmaradnak. Pláne, ha azt is tudod, hogy az idő is csak illúzió…

Ezen az oldalon található néhány csatornázási termék. Csak azért, hogy e témát is kivesézzük… 🙂

Először pl.

A képhez tartozó alt jellemző üres; energy-logo.png a fájlnév
forrású írás

Életünket belső rend hatja át, ezt a rendet pedig a kozmikus, más néven univerzális törvények határozzák meg, melyeknek saját ritmusuk van.

Mindennek megvan a maga ideje, a különféle jellegű szakaszok úgy váltakoznak életünkben, ahogy a nappal és az éjszaka, az ár és az apály, a belégzés és a kilégzés.

Fontos, hogy ismerjük a kozmikus törvényeket, melyekkel nem érdemes harcolni, viszont a saját szolgálatunkba állíthatjuk őket.

A szeretet törvénye

Legfontosabb feladatunk és egyben életünk értelme, hogy megtanuljunk szeretni. A szeretet azt is jelenti, hogy megértően, tudatosan elfogadom a tökéletlent.

E tekintetben először is önmagunkat kell elfogadnunk és szeretnünk olyannak, amilyenek vagyunk.

Ez a feltétele, hogy másokat igazán szeretni tudjunk. Ha valakit szeretek, akkor önmagamat adom, az illetőnek a legjobbakat akarom anélkül, hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást várnék. A szeretet azt is jelenti, hogy megnyitom magam, és beengedem a többieket. Megosztom magam velük, hozzájárulok személyes kibontakozásukhoz.

A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége. Mindezért pedig nem várok feltétlen viszonzást.

Sokan úgy vélik, ha rátalálnak az igazira, a szerelem, a szeretet magától jön. Ám elfelejtik, hogy a szeretet mindig az adással kezdődik. Rendre elkövetjük azt a hibát is, hogy kívül keressük a szeretetet – azt akarjuk, hogy bennünket szeressenek. Csakhogy nem kaphatok több szeretetet, mint amennyit magam képes vagyok adni. Csak akkor arathatok, ha már vetettem.

A harmónia törvénye

Ez a törvény gondoskodik arról, hogy a különféle hatásokat kiegyenlítse, ezáltal a harmónia mindig megmaradjon, illetve gyorsan helyre álljon. Minden szélsőséges érték csak egy bizonyos pontig tartható, mígnem fellép a reakció, mely kiegyenlíti, és visszaállítja a harmóniát.

A harmónia törvénye az egész teremtést áthatja, éppúgy megmutatkozik a nappalok és éjszakák váltakozásában, mint az ár-apály jelenségében. Ám ez a törvény nemcsak a természetben működik, hanem a mindennapi életünkben is, mindabban, ami velünk történik: társkapcsolatunkban, a munkánk során, a betegségben és az egészségben, valamint a szenvedésben és a boldogságban.

A rezgés törvénye

Az univerzumban minden rezeg, az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja. Minden gondolat, érzés, kívánság vagy akarat különböző frekvenciájú rezgés. A gondolat szellemi energiák mozgósítása, az energia szó jelentése pedig hatóerő. Ha tehát gondolataink irányát megváltoztatjuk, megváltoztathatjuk egész életünket.

Nem mindegy, hogy mire és hogyan gondolunk. Meg kell tehát tanulnunk fegyelmezni a gondolatainkat, mert ez a feltétele annak, hogy helyesen, tudatosan cselekedjünk. A tudatalatti úgy véli, hogy a gondolatok azonosak a kívánsággal, ezért aztán azt jeleníti meg, amit gondolunk.

Gondolatainkkal teremtünk. A HIT aktiválja bennünk a teremtőerőt, és arra kényszeríti az energiát, hogy az általunk kívánt formát öltse magára.

A polaritás törvénye

Minden létezőnek két pólusa van, valójában azonban minden egy. Minden látszólag ellentétes jelenség a lényegét tekintve azonos, csak más a kifejeződésük. Boldogság és boldogtalanság, szeretet és gyűlölet valójában ugyanannak az éremnek a két oldala. Minthogy az ellentétek egyek és ugyanazok, bármely pillanatban átfordíthatjuk őket önmaguk ellentétpárjába. Nem kell mást tennünk, csupán az adott jelenséggel kapcsolatos álláspontunkat, tudatunkat megváltoztatni, és a dolgok is megváltoznak.

Tudatunk rezgésszintjének emelésével nem csupán magunkat változtatjuk, hanem egész életünket, hiszen a rezonancia törvénye értelmében más eseményeket, személyeket és életkörülményeket vonzunk magunkhoz. Az is igaz, hogy aki tudatát magasabb rezgésszintre hozza, ezzel az alacsonyabb tudatszint ellenreakcióját hívja életre, ám ha továbbra is magasabb szinten tartja magát, ez az ellenreakció nem érhet fel hozzá.

A rezonancia törvénye

Hasonló hasonlót vonz magához, és általa megerősödik. Két különböző dolog taszítja egymást. Mindenki csak azt tudja magához vonzani, ami pillanatnyi rezgésének megfelel. Azokat az energiákat, rezgéseket és hangulatokat vesszük át, amelyekre fogékonyak vagyunk. A test és a lélek a vele rokon rezgéseket veszi át. Miként hasonló beállítottságú embereket vonzunk magunkhoz, ugyanúgy kerülnek elénk gondolatainknak és érzéseinknek megfelelő életkörülmények és történések. Soha senki nem keveredik például véletlenül verekedésbe vagy történik vele baleset, hanem mindig saját affinitásának köszönhetően. Gondolataink és érzéseink láthatatlan mágnesek, melyek a világból szüntelenül magukhoz vonzzák mindazt, ami velük egynemű.

Ha egy másik ember magatartása bosszant, sért, bánt, vagy idegesít, az okot önmagamban kell keresnem: valami bennem is megvan abból, amit a másik emberben elutasítok, és ez rezonál bennem. Azon kell tehát igyekeznem, hogy ezt a tulajdonságot önmagamban feloldjam, nehogy a következő alkalommal ismét rezonáljon. Ha sikerül feldolgoznom, megszabadultam tőle.

Minthogy a különböző rezonanciaképességekkel rendelkező emberek a valóságnak más-más részét érzékelik, mindannyian más-más világban élünk. Minden ember a valóságnak csak azt a részét érzékeli, amelyre képes rezonálni. Csak annyit kaphatunk, amennyinek a felvételére képesek vagyunk, és csak olyan minőségben, amely a tudatunk rezgésének megfelel. Párkapcsolatainkra is igaz, hogy mindig éppen azt a társat találjuk meg, aki nekünk megfelel, hiszen a rezonancia törvényének megfelelően csak ilyen partnert tudunk magunkhoz vonzani. Ha nem tetszenek jelenlegi életkörülményeink, megtehetjük, hogy „átállítjuk” magunkat, és ezáltal más körülményeket vonzunk be. Az ideális partnert is csak akkor tudjuk magunkhoz vonzani, ha előbb mi magunk válunk ideális partnerré. Addig pedig az a társ, akivel éppen együtt vagyunk, azt a leckét kínálja nekünk, melyet még meg kell tanulnunk.

Az evolúció törvénye

Minden állandó változásban van, a természetben és az univerzumban uralkodó rend örökös fejlődésre utal. Az evolúció törvénye magában foglalja a változékonyság elvét. Semmi nem maradhat úgy, ahogy most van. Semmit nem ragadhatok meg, nem tarthatok meg, mert minden, ami elkezdődik, az véget is ér. Már a kezdet magában foglalja a véget, amely egyidejűleg valami újnak a kezdete.

A ritmus törvénye

Minden létezőnek megvan a saját ritmusa, a növekedés és a csökkenés. Minden szélsőséget egy ellenirányú szélsőség egyenlít ki. A nappal után az éjszaka következik, és fordítva, a születést követi az elmúlás, amely egy újabb születés kezdete. Az egész lét állandó ki- és beáramlás, amely két pólus között jön létre, ezért a ritmus törvénye szoros összefüggésben áll a polaritás törvényével.

A megfelelés törvénye

E törvény lényege az analógia: „Mint fent, úgy lent, mint lent, úgy fent. Miként a legkisebben, azonképpen a legnagyobban, miként bent, úgy kint.” A törvény azt is jelenti, hogy egy adott tartalomhoz mindig egy adott forma illik.

A teljesség törvénye

Ez a törvény azt jelenti, hogy valójában az élet teljessége rendelkezésünkre áll, ezt azonban hibás szellemi beállítottságunk és csekély hitünk korlátok közé szorítja. Az élet csak a belső valóságot tudja a külső valóságban visszatükrözni. Ismerjük hát fel, hogy legbensőbb természetünk szerint gazdagok és sikeresek vagyunk!

A szabadság törvénye

Az embernek mindig szabadságában áll választani, hogy a felismerés útja mellett dönt, vagy a megszokott utat választja, amely a szenvedéseken keresztüli tanulás útja.


forrású írás
Címke , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .