KEDVES CSOPORT!
Nemrég átléptük a 11000 fős létszámot. Köszönöm, hogy itt vagytok, sokan régóta, talán a kezdetektől, mások pedig csak most bekapcsolódva.
A „fogadó” és a „fogadós” teszi a dolgát. Nyilván nem a „lájkok” gyűjtögetése és a vállveregetés miatt dolgozunk. A cél továbbra is a Magyar Ősiség keresése és a Nemzettudat erősítése a magunk lehetőségeivel és eszközeivel. Ez nem mindig könnyű, és nem is mindig hálás feladat. „Fogadósként” én sem vagyok a „Bölcsek kövének” birtokosa, sőt, még csak azt sem mondhatom, hogy okosabb lennék bárkitől közületek. Azt is sokszor elmondtam már, hogy sajnos nem vagyok különleges képességekkel megáldott, legfeljebb olyasféle szemlélettel, amit egy kis erőfeszítéssel és akarattal, bárki meg tud szerezni, ha őszintén keres. Én is keresek, úton járok, közben „fogadóskodok”.
Sokfelé jártam, sokaktól vártam a válaszokat a kérdéseimre, az útmutatást, vagy a bizonyosságot, amikkel körülbástyázhattam volna azt a „világképemet”, amiben megnyugvást és biztonságot találhatok. Azt az Igaz és Tiszta középpontot, alapot, amire felépíthetjük az életünket.
Találkoztam igaz és bölcs emberekkel, tanításokkal, és sok zavaros, nem tiszta elmélettel, sőt, még aljas hazugságokkal is. Rájöttem, hogy a dolgok gyakran nem olyanok, mint amilyennek látszanak, és sokszor az emberek többsége sem az, aminek első látásra gondolnánk.
Az önbizalomtól harsogóan hangos kiokítók, az erőszakosan szektás térítők, a magukat mások fölé emelők, az ál-„táltosok”, a hamis próféták és fekete mágusok, a megrögzött hazudozók és az egyszerűen ostobák tömegében, akik döglégyként zsongnak a még élő szakralitásunk körül, azért találhatunk még csendes bölcseket, megfontolt őszintéket és felelősségteljes igazakat. Igaz, hogy ők elférnek egy diófa (vagy körtefa) alatt.
Sokan „táltosnak” nevezik magukat, „akik azt mondják, tudnak, de közben nem tudnak semmit, akik több generáció óta elveszítették közvetlen látomásukat, akik még ezt sem mondhatják: „Csak ez az igazság, a többi ostobaság”, és azok, akik most „egy csoport vak emberre emlékeztetnek, akik közül az első nem lát, a középső nem lát, és az utolsó nem lát.”
„Az ilyen „vezetők” a lába nyomába sem léphetnek a valódi táltosoknak, „akik emlékeztek az ősi szabályra, akik őrizték az érzékek kapuját, tökéletesen birtokukban tartották impulzusaikat, aszkéták voltak, csupán tudásban gazdagok, sérthetetlenek és legyőzhetetlenül erősek az igazság által, míg mostani „világi utódaik” rituálékba burkolóznak, hiú böjtölést folytatnak, és elhanyagolják az ősi törvényeket. Köztük nincs egy sem, aki képes lenne az „Útról” a társaknak valamit is mutatni, mivel azt maguk sem ismerik, nem látták”.
Ezért kell ma is megkülönböztetni azokat, akik „csupán saját véleményük alapján vallják, hogy elérték a világ legtökéletesebb tudását: ilyenek a gondolkodók és vitatkozók”, azoktól akik „soha nem hallott dolgok megismerésekor világosan felismerik önmagukban az igazságot, és meggyőződve elérték a világ legtökéletesebb tudását”.
A valódi tudással rendelkezőt felismerhetjük, mert ő „csak, ha már ismeri, mondja, hogy tudja, csak ha már látta, mondja, hogy látta”.
Ők ismertek és jártak„egy ősi ösvényt, a régmúlt embereinek útját”.
Őseink táltosai rendkívül nagy tudás birtokában voltak.
„Időtlen érvényű eszmeiségüket a nagy nyilvánosság elé kell vinni:
„az igazság és értelmes lelkiség áhítói elé kell mennünk, hogy ne keresgéljenek tűt a szalmakazalban”.
Látom én a zavarodottságot és a dühöt, amit a megjelenésünk, szellemiségünk és tetteink kiváltanak az eddig a „magyar szakralitás mocsarában vígan dagonyázó varangyok” táborában.
„Táltosképzők”, „dimenzióváltók”, „cigány-kártya-vetők”, „a boltból vett dobjukat rommá püfölők”, „begombázott mágusok”… siserahada nemhogy Fényt nem hozott eddigi ténykedésével a Magyarság számára, hanem még a Napot is eltakarták.
Nem a folyamatosan levitézlő „szakrális megmondó emberek” miatt teszem a dolgomat, hanem a csendben fényesedők, a tiszták és igazak, a még meg nem tévesztett útkeresők miatt.
„Meg kell szűnnie annak, hogy a társadalomban a legalacsonyabb ember legyen a mértékadó”,
mert
„a vezetők és a közösség tagjainak gyengeségeivel a lét rendje megbomlik „.
„Dezintegrált emberek dezintegrált társadalmában élünk. De a mindenféle krízis gyökere a valódi transzcendens pólus hiánya. A vallási krízis függvénye a politikai, filozófiai, morális, művészi, gazdasági, társadalmi krízis. Mindebből csak a transzcendens pólus megtalálásával lehet kilábalni.”
„A lét rendjének helyreállítása a közösségben szertartás formájában valósulhat meg: a cél a tudatosan és együttesen megtisztított egyéni és közösségi életrend, aminek alapja az életszentség, az emberélet szakralitása. A szer, a szertartás, a belső csend alapja a tudatos hála, a bölcsesség keresésének útja. Isten keresése mellett benne megtalálható az ősök hatása és a spirituális tanítások iránti figyelem és tisztelet is. A szertartás, a lecsendesülés a létnek a törvényes szeretet igazságának állapotába való visszatérését készíti elő vagy valósítja meg. A közös szertartás alatt az egyén és közösség együtt közeledik az isteni rend felé. A tiszta lelkű ember, vagy vezető és a közösség együtt hozhat létre magának égi védőerőt is.”
A „változás” (emelkedés) életszükséglet és parancs.
Az egyénnek is és az emberiségnek is.
TISZTA LELKŰ EMBER, TISZTA LELKŰ VEZETŐ!
Ez az alapja az ÉGI VÉDŐERŐ közös létrehozásának.
„Megváltás a tudatlanságból, érzéketlenségből csak önmagunk szellemi csiszolódása révén lehetséges, mely kinek-kinek saját magaslatán megvilágosodáshoz vezet.”
„Ha a tudat tiszta és lelki tartalommal van átitatva, akkor képes érzékelni saját forrását, vagyis a lelket és hídként fog funkcionálni. A lélek, avagy szellemi tudat pedig halhatatlan lehetőségű valóság.”
Honnan lehet tudni, hogy valami, vagy valaki „szakrális”?
Talán onnan, hogy a „gondolat-szó-tett” egysége egyértelmű (a gondolata tiszta forrásból ered, azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond – tiszta gondolatok, igaz szavak, helyes cselekedetek), és mindez Istentől ered. A tükörszerű tiszta tudat, illetve a lelkiismeret aranytükre az, amiben megmutatkozik a „szentség”.
„Amikor egy spirituális gondolkodó azt mondja magáról, hogy látó, minden, amit lát, érzékel az emberi elme feletti világokból, átmegy az ő elme tudatossága (ego) szűrőjén, tanultsága, hitrendszere, vallása szerint.”
Ezért
„ne mondd soha, hogy ezt vagy azt az Istenek így, vagy úgy akarják! Senki sem cseresznyézett Istennel egy tálból. A szellemek sugallnak, de tollba nem mondanak! Akinek pedig sugallnak, az saját lelkén szűri azt át. A maga korának, a maga eszének és titkos vágyainak szűrőjén ereszti át a sugallatot. Ezért minden kinyilatkoztatás annyit ér, mint embernek ér a táltos.”
Mert,
„aki egyetlen ponton az őrületnek enged, az azon a ponton keresztül, bármilyen mákszemnyi legyen is, az őrület kellős közepébe bukik”.
Az őrületbe bukottak pedig ne akarjanak szakrális vezetőink lenni.
Aki képtelen emelkedni, az ne húzza le azokat, akik a szárnyaikat szeretnék kipróbálni!
Kútmérgezőket nem fogunk a tiszta forráshoz invitálni.
(Pedig most tolonganának, nem szeretnének kimaradni, sőt, szeretnének beleszólást a mi dolgainkba…)
Ezért tesszük a továbbra is a dolgunkat, amíg a jók ezt igénylik.
Arccal a Nap felé, ahogyan a „Naparcúak”-nak kell!
Ebben nem szeretnénk megalkuvást.
Az Ősiségünket sokan és sokféleképpen akarják megkaparintani, kisajátítani, legtöbbször álnok módszerekkel és álnok eszközökkel. Már egy jó ideje „szakrális harc” folyik, láthatóan és láthatatlanul is.
A Világ Világossága küzd a vakvilággal, a sötétséggel. A Magyar Szakrális Örökség pedig az egyik legnagyobb kincse az emberiségnek.
A világunk sorsát, és benne a mi sorsunkat is, ez a szakrális küzdelem fogja eldönteni, ezért sem mindegy, hogy hogyan vívjuk, kit követünk.
„A Magyarok nagyságának mindig az volt a titka, hogy a legfőbb dolgokat mindig vérségi, testvéri alapon szervezték meg.
A nagy bukások oka pedig mindig az volt, hogy testvérnek fogadtak el olyanokat, akik erre méltatlanok voltak, illetve, egyszerűen az ellenségeik voltak.
A szittya vallás, vagyis a „szkítaság” lényege az volt, hogy egy vallásra kellett lépni, majd a szittya törvény, vagy jogrend szerint kellett élni és harcolni.”
Készülünk a 2. Turul Találkozóra, 2023. júl. 7-8-án, amire a szittya testvéreinket várjuk, hogy közösen újra megalkothassuk az „egy igaz ősi hitrendszerünket (Ős Tudásunkat)” és a „szittya jogrendet”, ami szerint élhetünk.
Nyilván képesek lennénk egy óriási fesztivált is rendezni, nagy csinnadrattával, lacikonyhával, zsibvásárral, „nótár maryval” meg „pápaijoci-majkával”, hogy szórakoztassunk és learassuk a tapsokat, de mi nem ezt képviseljük.
Mi a testvéreinket várjuk őseink szent helyeire, hogy tegyünk erőnkkel, tudásunkkal a Nemzetünkért, Hazánkért, őseinkhez és Égi Szüleinkhez méltó módon, ahogyan lelkiségünkből telik.
Május 31-ig egy nekem küldött messenger üzenetben lehet a részvételi szándékot jelezni. Elég a név, hogy tudjunk regisztrálni. Erről küldök visszajelzést mindenkinek.
AKI NEM REGISZTRÁL, AZ SAJNOS NEM LÉPHET BE A TALÁLKOZÓRA.
Azt a néhány személyt, aki erre méltatlanná vált a tanács döntése szerint, nem tekintjük testvérnek és nem látjuk vendégül a találkozón.
Mindenki mást SZERETETTEL várunk és fogadunk.
„Az elfelejtettet, a kiirtottat újra meg kell tanulni.”
