„PAZUZU”

Pár gondolat a napjainkban zajló eseményekhez:

„Az emberiség egész történelmét végigkíséri valamiféle – nem emberi – entitás árnyéka.”

Kiben mi van, azt tudja adni.
(Az „igigu „istenek gyakran mutatnak rosszindulatot az ember iránt. „Igi” annyit jelent: szem – „mindent látó szem”…)

Ha valaki egy bosszúálló, haragos, gyilkos istenben hisz, akkor annak az istennek a cselekedetei, elvárásai szerint él. Napjainkra ez egyre őrültebb tettekre jogosítja fel a „Föld jelenlegi urának” szolgáit.

Mindent az ő elvárásai szerint tesznek:

A „háborús vészhelyzet” idején „átalakítják” (kiherélik) a már amúgy is eléggé tönkretett „magyar” hadsereget.

Volt már ilyen. „Soha többé katonát nem akarok látni!” Fröcsögte a tipikus nevű Linder Béla hadügyminiszter 1918 novemberében. Aztán Tisza Istvánt megölték és jött Kohn Béláék proletárdiktatúrája.

Az iskolákban a gyerekeket „érzékenyítik” a rovarevésre. Ez is ugyanonnan jön:

Szóla ismét Jehova, Mózesnek, mondván:

„A földön mászó szárnyas rovarokat tartsátok tisztátalannak és utálatosnak, s azokat ne egyétek meg. Kivételt képeznek közülük azok, amelyeknek lábai ugró-lábak, és azzal szökdösnek a földön. Ezek a kivételek a következők: vándorsáska, szoleám-sáska, hargól-sáska és hágáb-sáska — ezeket megehetitek.”

Megehetik, és megetethetik a gójokkal.

Csak halkan jegyzem meg, hogy volt egy ókori démon: „Pazuzu az ókori Közel-Kelet egyik legriasztóbb küllemű démona.” Például sáskajárást tudott előidézni. Talán egykor Egyiptomban is ő ténykedett?

„Pazuzu felel a szelekért, a sáskákért és a viharokért.”

De ugyanannak a kutyának a kölyke az uzsorázás (Schadl-Völner), pedofília, véres áldozat és égőáldozat, de még a mikrochipezés gondolata is. (Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát.)

Mi viszont nemet mondunk Jehovára és az általa kínált új világrendre, ezért mondjuk:
„Íme, Jön a világ fejedelme, és énbennem nincsen semmije!”

Legyen úgy!

– a „fogadós”-

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .