„Ha az ő emléke megmarad, az Ő NÉPE MAGÁRA TALÁL!”
Kajafás
Ezért kellett elpusztítani, meghamisítani, elhazudni a valódi Jézust.
Ha a „Gyökereink” megmaradnak, akkor a NÉPÜNK MAGÁRA TALÁL.
Ezért kellett elpusztítani, meghamisítani, elhazudni a valódi történelmünket.
A történelmünk folyamán mindvégig ádáz harcot vívtunk egy olyan erővel, amelyik nem csak megszentségteleníteni akarja a magyarság szakrális örökségét, hanem a teljes megsemmisítésünkre törekszik.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy hazánk földjét már hosszú ideje idegenek tiporják. Igaztalanul és mindeddig büntetlenül.
TÖRTÉNELMÜNKET MA IS IDEGENEK ÍRJÁK.
Észre kell venni, hogy a történelmet a győztesek írják, ők mondják meg, hogy ki volt a jó és ki a rossz. Már nagyon régen voltunk győztesek, de ez nem azt jelenti, hogy vesztesek lennénk.
Napjainkban is nagy kérdés, hogy vajon igaz-e az, hogy a történelem nem mindenkinek, és nem mindenhol ugyanúgy van elmesélve, mint kellene. Ez azt jelenti, hogy mind hazánkban, mind más országokban mindig is a győztes rendszerek hatalma alatti oktatás az, ami meghatározta azt, hogy mit tanulnak meg a fiatalok a történelemből. Vagyis a történelemtudásunk, a látleletünk a múltról, mind-mind attól is függenek, hogy kik rendelkeznek hatalommal az emberek és az oktatás felett.
Mi a helyzet akkor, amikor egyes történelmi eredmények attól függően kerülnek más-más megvilágításba, hogy milyen időket élünk, vagy éppen milyen oktatási rendszer uralkodik az adott országban? A győztesek mondják meg, hogyan volt a történelem?
Igazuk van annak jogán, csak mert nyertek, és hatalmat szereztek? Vagy lehet igaza azon információknak is, melyek néha ezekkel szembe mennek, és az igazság egy másik szeletét kínálják számunkra?
A győztesek mindig is úgy forgatták a történelem folyamán a lapjaikat, hogy az nekik jó legyen. Ez a fajta “szűrő” mindig kiválóan működöt, és nagy hatásfokkal hallgatták (és hallgattatták!) el a nekik nem tetsző dolgokat, és kiemelték azokat a momentumokat, melyek az adott nézeteket, és a hatalmat dicsőítették, vagy tüntették fel jobb fényben.
Vannak olyan vélemények, miszerint akármi történik a világban, egy nagy volumenű esemény elmesélése soha nem lehet tárgyilagos. Mindenki – minden nemzet, csoport – más értékrendszer szerint meséli el, adja tovább, és csak ezek hatalmán, vagy érvényesítő képességén múlik, hogy aztán melyik fészkeli be magát a köztudatba, vagy kerül bele az oktatásba is.
Ránk, Magyarokra ez fokozottan érvényes.
A legalapvetőbb dolgainkba is befészkelte magát a megosztottság. Aki megosztott, az gyenge, azon uralkodnak. „Oszd meg és uralkodj!” Ezt teszik.
Mi pedig végtelen vitát folytatunk az elénk dobott csontokon marakodva.
Látjuk, hogy szinte nincs olyan téma, amiben meg tudnánk egységesen egyezni: alkotmány, akkumulátor gyárak, pártok, Nyugat, vagy Kelet, István-Koppány, Etele (Atila)-Buda, Szent Korona – nem szent, keresztény-körosztós, hun-nem hun, táltos-sámán, Turán-Irán, Nimród-Ménrót, Napatyánk, Boldogasszonyunk…
Konkrét tények híján a fennmaradt töredékek alapján – melyek hitelessége nagyon sokszor megkérdőjelezhető, vagy ingatag – ki-ki lelkisége (esetleg belső látása), innen-onnan összeszedett ismeretei és érzelmei, vagy logikusnak tűnő okfejtései szerint ítéli meg az adott történelmi kort, eseményt, személyt, amihez foggal-körömmel ragaszkodik is, mert másképpen talán meginogna, vagy össze is dőlne az általa felépített saját világképe. Azt pedig senki sem szereti.
A parttalan és főleg érzelmi alapú viták helyett a fundamentumokon való megegyezésre kellene koncentrálnunk, amikre rendíthetetlenül felépíthetnénk azt a bizonyos hidat:
Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes.
Wass Albert
Magyar Testvéreim! Nem lövészárkokat kellene építeni, meg betonbunkereket, hanem hidat, de nem Kőműves Kelemenekkel, fél véka ezüstért, fél véka aranyért, mert az reggelre mindig összedől.
A jó kőműves erős alapokra épít, megválogatja a pillérekbe beépíteni szánt téglákat, és nem keveri a mészbe a „felesége gyönge testét, sem a gyerekeiét, sem a testvéreiét”. A hidat az Igazság fogja megtartani, nem az áldozat. Nem gyilkolhatjuk egymást délibábokért, mert csak Pató Pál mondhatta, hogy „Ej, ráérünk arra még”!
Az ember tévedhet, lehet önző, pártos, részrehajló; az írott malaszt, a szabályok lehetnek tévesek és a változó viszonyok, körülmények folytán elavulhatnak. Ami néhány századdal, avagy ezredévvel ezelőtt helyes és szükséges volt, az ma lehet helytelen és káros. Egyetlen tanítás, egyetlen törvény van, amely örökké igaz marad, amely az adott körülményekhez alkalmazkodik: az élő lelkiismeret, amely sohasem avul el, mint az írás és sohasem téved, sohasem pártos, mint az ember. A lelkiismeret, isteni szózat, és aki erre hallgat, bűnös sohasem lesz.
Ha meg tudjuk találni a Hagyományt és az Ős Tudást, akkor választ kapunk majd azokra a kérdésekre, amiken késhegyig menő, parttalan vitákat folytatunk. A Gyökér nem Istvánig megy, nem is „csak” a hunokig, de még a szkítáktól is korábbra, az Özönvíz előtti időkig, egészen az Isten-Ősökig.
Nos, szerintem innen kellene kezdeni annak a hídnak a felépítését.
Szerencsére bőven van mit beépítenünk, csak végre el kellene kezdeni az alapoknál.
Aztán csak had bámuljon ez a sátáni világrend!
“Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan NAGYHATALMÚ ŐRANGYALA, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
ÍGY VOLT, ÍGY VAN, ÍGY LESZ!
