„KINN A BÁRÁNY, BENN A FARKAS”

Mérgezett kútból lehet-e tiszta vizet inni? Mit kezdjünk az ŐS-TUDÁST megmérgező, elferdítő tanokkal? („A hunok tavasszal mindig megtisztították a kutakat, forrásokat.”)

Miért kell „tiszta vizet önteni a pohárba”? Mert újraépítkezni a Hagyomány alapján kell. A rendíthetetlen alapokig kell visszakanyarodnunk. Ez a fundamentum, a sarokkő. A tiszta világkép, melyben „a hamis tudás és hamis hit kettőssége helyet fog adni az igaz tudás és igaz hit egységének.”

„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:

A létezés rendalapú rendszerének köszönhetően a természetfeletti hatás a földinek mondott természetesben is fellelhető.


Minden földi dolognak a szellem világában van az ősképe.


Az éginek tartott szellemi régióban a hatóerőt képviselő férfi balján helyezkedik el a nő. A holdsarló a napkorong balján található.

A napkorong és holdsarló együttese régi tudást hordoz magában.

Az égi a napkorong, a földi a holdsarló. Piros színnel jelölik a földinek megfelelő holdhatást, és kékkel az éginek megfelelő naphatást.
(A hunok hitregéiben megtalálható az egymással harcban álló kék és vörös bika viadala.)

Az Ősanya Istennő szüli a Napistent. A magyar népmesékben Tündér Ilona költötte ki a Napot. A mi Tündér Ilonánk az életfán – égig érő fán, tetejetlen fán – lakik, ő maga a Tejút is.

(Az arany, a fényes jelző a napistenekhez, illetve az istenfiúhoz tartozott.)

„A mi képi ábrázolásainknál a Nap a madár csőrében jelenik meg. Ehhez a megjelenítési módhoz kapcsolódik a hun teremtéstörténet. A hunok Ukko istenanyja madárrá változott át, miután létrehozta az égitesteket, „rendezé a csillagok járását, tüzek, vizek háborgását”. „A Nap pedig nem akarván a világkörön neki mért úton maradni, megszökött és alámerült az egek tengerében. Az első Isten ujjából újhodott istenség kárókatona képében utána bukott és csőrében visszahozta. Majd hét hattyú vontatta szekéren az égbe vitte és oda nyűgözte ki.”

A kezdeti sötétség madara épp a holló vagy a sötét színű madarak: kárókatona, kerecsensólyom stb. A pálos rend és a Hunyadi család címerében látható madár, csőrében a napkarikával. (Nimród gyűrűje)

Tehát, az igazi „szentháromság”: Atya-Anya- Gyermek.
Napatya – Napbaöltözött Nagyboldogasszony – Napfiú.

Napbaöltözött Nagyboldogasszony nem azonos Máriával.
(Számunkra mindkettő fontos, de nem azonos!)

Az Életfa szintjei:
Földi lét,
„Köztes lét”,
Ménúrságban lét.

Életfa, világfa, születésbe-halálba, világból világba.
Égig érő fának leveles hét ága, összeköt és megtart: táltosok létrája.
Gyökere és törzse, pompáskoronája a három világot szemünknek mintázza.
Földi élet fakad erős oltalmába, Égi tudást ad át lombja – suhogása.

Nem látni ebben poklot.
(A köztes létben történnek a lélekkel „különös dolgok”, „szembesülések a földi életben elkövetett tetteinkkel”, majd vagy visszaszületünk a Földre, vagy a Ménúrságba juthatunk.)

Akkor, hol a „pokol”, amivel riogatják az embereket?
Ott, ahol a sátán. Vagyis a Földön (még egy rövid ideig):
„A sárkány vereséget szenvedett, és angyalaival együtt nem maradhatott többé a Mennyben.”
„Akkor kihajították a Mennyből a hatalmas sárkányt. Ez az a régi kígyó, akit Ördögnek, vagy Sátánnak is hívnak, és aki az egész világot becsapja. Angyalaival együtt ledobták a Földre.”
„De jaj nektek, föld és tenger, mert leszállt hozzátok a Sátán! Nagyon dühös, mert tudja, hogy már csak kevés ideje maradt.”

A halál nem az élet ellentéte, hanem a születésé.

A születés és a halál a két kapu a lélek számára, az anyagba, testbe való be- és kilépéshez.

A lélek Égi természetű, Fény természetű, halhatatlan, Isteni rész.
A test anyag, halandó, „porból lesz és porrá lesz”.
A test nem támad fel, megeszik a kukacok – most meg velünk etetik a kukacokat.

A lélek örök, a földi „bűneiért” mindaddig újra KELL emberi testbe születnie, amíg meg nem „tisztul” és szabaddá nem válik az út (hétfokú létrán meg tudja tenni mind a hét szintet, fel tud emelkedni, mert olyan tiszta) a Ménúrságba.

Az emberré lett lélek előtt két lehetőség van: ISTENNÉ VÁLHAT, vagy EMBERI TESTBEN SZÜLETHET ÚJJÁ, hogy elszenvedje a rá mért büntetést.


Az a lélek, amely végül nem tudja legyőzni önmagát (azaz nem képes megismerni saját természetét), arra lesz kárhoztatva, hogy NE TEHESSE MEG A FELFELÉ VEZETŐ UTAT, és büntetésből az anyagi világ fogja maradjon.

A HÁROM SZINTES ÉLETFA MODELL SZERINT A KÖZTES LÉTBŐL VAGY ISTENHEZ JUTUNK, VAGY EMBERKÉNT ÚJRASZÜLETÜNK.

VAN A LÉLEKBEN A FÉNYNEK EGY TÍPUSA, OLYKOR MEGEGYEZIK A LEGFELSŐ MENNYEI FÉNNYEL.

Ezt a Mennyei Fényt találták meg a misztériumok szellemi beavatása útján a Garaboncok, vagy a Harcosok, akik már életükben szembenéztek a halállal, és a Táltosok, akik végig tudtak menni a hétfokú „táltos létrán” és az angyalokkal beszélhettek a Mennyben.

Minden Fény-tanító képes volt erre, és ma is képes.

”A HALÁL NEM LÉTEZIK” – ezzel a tudással még a tőle való félelem is eltűnik!”

És ne felejtsétek: egyetlen ember sem, aki létezik, nem hal meg.

ÁTALAKULNAK A FÉNYBEN, ÉS MINT OLYAN LÉTEZNEK TOVÁBB. AZ A TITOK, HOGY EZEK A FÉNYRÉSZECSKÉK VISSZATÉRNEK AZ Ő EREDETI ÁLLAPOTUKBA, VISSZATÉRVE MEGELŐZŐ ENERGIÁJUK EGYIKÉBE.

Krisztus és néhányan mások tudták ezt a titkot.
A Magyarok ezért voltak az ÉGI TUDÁS NÉPE.

Testvéreink legyőzték a Vádlót. A Bárány vérével győzték le, és azzal, hogy beszédükkel tanúskodtak az igazságról. Legyőzték, mert nem ragaszkodtak a saját életükhöz, és nem féltek a haláltól sem.


Az elfelejtettet, a kiirtottat újra meg kell tanulni.


Rég elhagyott égi útra leltek Pilis erdejében, fehér csuhás lelkek.

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

6 hozzászólás a(z) „KINN A BÁRÁNY, BENN A FARKAS” bejegyzéshez

  1. Polovics Zoltán mondta:

    Oly sok mindent olvastam itt…ám arra nem kaptam vàlaszt,hogy milyen társadalmi berendezkedés formàban tudjátok elképzelni az életet? Van neve,megfogalmazható rendje, példája?
    Köszönöm ha vàlaszoltok!
    Neked is köszönöm Józsi,ha kiereszted ezt a kèrdést!
    EGY az Isten!

    • Nap Fia mondta:

      A Kérdésedre a választ (ha tudná bárki is) már arra menne mindenki … 😃 Ez volt a vicc helye.
      Sokan, sokféle „megoldást” agyalnak ki. Némelyek nem átallanak arra is utalni, hogy „felső” irányítás hatására „találták ki”, azt, ami valójában tisztán materialista alapokon nyugszik (materialista kategóriába tartozik minden egyház, beleértve a fő, a romlott kaotikus egyház híveit is, és vele az összes judeochristian alapú mellékegyház híveit is).
      Államformákat újra kitalálgatni, vagy újraéleszteni is egy materialista kategória.
      Néhányan ezek közül az irányzatok közül emlegetnek olyanokat, melyek „etethetőek” = befogadhatóak az ébredező emberek számára (Szentkorona, Turul, Apostoli Királyság stb.).
      A személyes motivációt megérteni a fosbúk tartalmakból sokszor nehéz, kell a személyes ismeretség, néha könnyű, mert nagyon kilóg a lóláb. Amíg eme irányzatok „kitalálóit” vágyak (bármilyen vágyak!) vezérlik, az általuk kínált út csak egyféle lehet: hamis és megtévesztő.
      Vagyis szerintem nincs olyan ismert „államforma” amiről beszélgetni lehetne, itt.
      Bármilyen további részletekről itt a fosbúk (és vele együtt az összes titkosszolgálat) nyilvánossága előtt egyeztetni, … nem túl szerencsés gondolat. Lásd példaként a legújabban felmerült és legrégebbi létezőként feltüntetett álszakralitás hivatalos mondandóját, ami már „minden etethetőt” tartalmaz, ami a fosbúk jó- és tisztaszívű magyarjai megosztottak az elmúlt évtizedekben.
      (A fosbúk is, hasonlóan az okostelefonokhoz, egy önkéntes kémprogram.)
      Egyébként pedig van egyértelmű, szkíta erkölcsre, szkíta értékrendre (vagyis másképpen és egyértelműbben a Kozmikus Rendre) épülő megoldás, de azt elemezgetni demokratikus alapon, vagy ott ok-okozati összefüggéseket keresgélni, napláne vitatkozni, meddő dolgok, melyek mind itt is maradnak a pusztulásra ítélt és nem is menthető világban.
      Reményeim szerint ebben a csoportban nem az ittragadni szándékozó, lélekkel is bíró emberek gyülekeznek.
      Szeretettel és az Öregisten áldásával,
      Zoltán

      • Polovics Zoltán mondta:

        Hidd el Zoltán, okkal tettem fel a kérdést! Oly sok minden szépet, és gyönyörűt le lehet írni, ide a fosbukra is, ám a megvalósításhoz ennél több kell. Míg két ember él a Földön, addig a Teremtő rendjéhez közelítő rendre van szükség , különben felfalatik egyik a másik által! A szkíta erkölcs is egy rend forma, aminek akkor van értelme, ha holnap meg tudod élni! Ölellek így ismeretlenül is!👍Sajnos az emberek képesek elveszni az álmaik dédelgetésében, de megélni nem tudják. Vagy nincs hozzá bátorságuk, vagy nincs hozzá társuk, s holnapután megsemmisülnek az áradó mocsokban, és ember legyen a talpán, ki megőrzi lelkét tisztának! S holnapután-után egy faj fog eltűnni, ha nem vagyunk hajlandók a valóságot tudomásul venni, és megtenni azt, amire születtünk!

    • Nap Fia mondta:

      Sok tisztalelkű ember keresgél.
      Megtévesztve.
      Konkrét ismeretek nélkül követ (és ajánl) egymásnak gyökeresen ellentmondó irányzatokat (több esetben szándékos félrevezetéseket) is. Mert ébredezik, mert kezdi felismerni, hogy nagyon átverték, kisebb és nagyobb előadásokra jár, és mind tetszik neki, iskolában nem tanították, a média megmondói ilyenekről nem beszélnek stb. – még keveredik a sok új ismeret.
      Erről szól a „nagymagyar ébresztegetés kora” megzavarni, összekeverni akit csak lehet.
      A fogadós által ajánlott út sosem lehet hibás: menj vissza az Ős-Tudáshoz, amikor a MAG Népe még teljes egységében a Tudás Népe volt. Azt kövesd, az nem hibás, mert a Kozmikus Rend szabályai szerint működik.
      A Tudás Népe még tudta milyen a megfelelő forma az együttéléshez.
      Újra kell tanulnunk az Életet.

  2. Bánki Tamás mondta:

    Áldott szép estét!
    Két dolgot nem értek. Ezeket megkérdezném.
    „Akkor kihajították a mennyből a hatalmas nagy sárkányt… angyalaival együtt ledobták a földre.”
    Kik tették ezt a földel, hogy a védtelen emberek paradicsomát pokollá változtatták azzal, hogy pont ide dobták a sárkányt?
    „Az elfelejtettet a kiirtottatt újra meg kell tanulni.”
    Ezzel maximálisan egyetértek. Viszont sok ezer éven keresztül torzította a sárkány a bestián keresztül az Ősi Tudásunkat. Néhány ember képes ebben a hazugság tengerben is megtalálni az Ősi Tudásunk darabkáit, mint tűt a szénakazalban. De az átlagos emberek ebben a hazugság tengerben nőttek fel, ők nem tudják megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól.

    • a fogadós mondta:

      Kedves Tamás!
      A „fogadósnak” nem dolga, hogy megmondja, hogy mit gondoljanak mások. („A beavatandónak meg kellett tennie egy szellemi utat, mielőtt méltó lett a misztérium megismerésére.” A tudás megszerzése a lélek útja.)
      Természetesen van gondolatom a kérdésekről, de ez csupán a saját magyarázatom.
      Az idézet a Bibliából való, a Jelenések könyvéből. A „kulcs” kérdéses. Az Égből a Földre vettetésnek oka volt. Más misztériumok is megírják, hogy az Ármány (Sátán) hatalmat kapott a Földön, Jézust is a Föld uraként próbálta megkísérteni.
      „Kóbor macska szívja csibe vérét: ennek halálkínját, annak éhét egyben szenvedem”„…hisz egymáson élősködve élünk, más halálán életet cserélünk: a FÖLD RENDJE EZ”
      „Bizonyos, ha mindaz az igazságtalanság, amit ma elkövetnek, méltó és egyenértékű megtorlásban részesülne, a Földnek napjában hetvenhétszer meg kellene nyílnia és a tengernek hetvenhétszer medréből kicsapnia és a mélységek tüzének hetvenhétszer fel kellene törnie és az égről hetvenhét csillagnak le kellene zuhannia. És nem az a hajmeresztő, hogy az igazságtalanság megtörténik, a hajmeresztő az, hogy a megtorlás elmarad. A felbőszült gonosztevők maguk is megrettenve ámulnak. Íme, szabad. Nem szakad le az ég. Meg van engedve. Amikor valaki egy vagy több ilyen cudar igazságtalanságot elkövet, kitapinthatóan érezni, hogy a világ megborzong és valaki keze ökölbe szorul. De nem sújt le. Még nem. Még szabad.” „Ez a hajmeresztő, és nincs megtorlás, és az igazságtalanság szabad, és meg van engedve.”
      „A sötétség értelme, hogy Fény. Át kell menni rajta. „Amikor a fény elvész és a lélek elsötétül. Végig kell csinálni. Itt a Földön, mert az ember itt él.
      Minden sötétség igazi értelme. hogy fény. Minden szenvedés értelme, hogy öröm. A kárhozat az üdvért van. A bűn és a pokol és a kárhozat misztériuma: Át kell menni rajta, mint a halálon. Jaj annak, aki a sötétség borzalmas titka elől menekül. Magadra kell venned. Mert az örök nem a sötétség ,és nem a kárhozat. Nem a negativ. Az örök az üdv. Ahol a bűn túlsúlyra jut, ott elárad a kegyelem.
      Az Antikrisztus korszakában állunk. Nem tudunk helytállni, ha tízezer bőrünkből legalább ötöt nem vedlettünk le. A lélek a Tízezerbőrű Tűz gyermeke.”
      „Az elfelejtettet a kiirtottatt újra meg kell tanulni.” Ez a feladat. Amíg meg nem állunk az igazságban, a lelkiismeret aranytükre szerint, addig mindig újra, meg újra leszületik a lélek emberi testbe.
      Nem tudni kell, hanem a szívre hallgatni. Egyszerű: szeretet. Erre az „átlagember” is képes.
      Ebben segít a lélekminőség szerinti szakrális hierarchia, amiben az érdem és jellem szerinti vezetők irányítják a kevésbé emelkedetteket. Ezért volt a törvény:
      „Kedvesek vagy tok nekem, meg atyátoknak, az Ég Istenének.
      Hatalmat adunk nektek e Földön, – a félig-meddig emberek hozzátok igazodjanak, hozzátok, kik sejtetek, éreztek, észleltekés tudtok!
      Ezeket megelőző ember-erény nincsen IsTEN-től.
      Amazok lábatok taposta ösvényeket járjanak, hogy bennük is terebélyesedhessék Istenségünk csirája.”
      ÁLDÁS!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .