Láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt? …
“És együtt alszik majd a bárány, meg a farkas.
De a bárány nem alszik majd jól…
A farkas megöli a bárányt.
Amíg kívül van az akolon, a farkasnak nehéz dolga van, hiszen ott a pásztor, és ott vannak a fehér kuvaszok, komondorok, melyek megóvják a bárányokat. Azonban, ha az akolon belülre jut, óriási pusztítást végez.
Hogyan kerülnek a farkasok „belülre”?
Tegnap írtam a nemesi vérvonalról („Noblesse oblige”), ami nem véletlenül volt szigorúan származási alapon, érdem és jellemszerinti hierarchiában, melynek csúcsán a Turul Nemzetség állt.
Aztán beszivárogtak pénzért vett „nemességgel” és/vagy beházasodással az érdemtelenek és jellemtelenek. A feketefejűek (morál nélküliek) pár évszázad alatt dzsentrikké és gyökértelen lumpenekké züllesztették a „nemességet”.
A Pocsaji Lányvárral (is) kapcsolatban álló, szomszédos Esztári (Ishtár, Iszter) Ishtár-domb (Ősidők óta termékenység kultusz színhelye, sok kőkori és római kori lelet került napvilágra. Tőle nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala.) kapcsán szerettem volna megemlíteni az ottani nemeseket, akik Bihar vármegye vezetői voltak, Kossuthtal, az Irinyi családdal, gróf Tisza Istvánnal nagyon közeli kapcsolatban.
Az esztári “Kastélyt” építő Erdődy László lányának adományozta birtokait, kinek később férje lett Szunyoghi Szunyogh Albert. (Erdődy László felesége Bézler Anna volt!)
Szunyoghi SZUNYOGH ALBERT:
Újfehértó, Szabolcs m. 1817. szept. 18. Sz. Sándor földbirtokos, szolgabíró és Bárczay Julianna fia. Magyar, ref. jogot végez. Esztári birtokos, a Bihar megyei ellenzék tagja. Felesége Erdődy Zsuzsanna, meghalt 1852. (később besenyői Beőthy Erzsébet, meghalt 1856.) családos.
1848. jún. 13. hadnagy a Debrecenben alakuló 10. honvédzászlóaljnál. Augusztustól részt vesz a délvidéki harcokban. Okt. 6 (1.) – főhadnagy. Nov. 28. áthelyezik a Pest, majd Békés megyében szerveződő 16. Károlyi huszárezredhez. 1849. jan. 23 (16.) – alszázados. Márciusban ezrede egyik osztályával beosztják az erdélyi sereghez. Máj. 9 (1.) – századkapitány. A harcok után arra volt a legbüszkébb, hogy katonáit épségben hazahozta: „Minden fiút hazahoztam…”
Később birtokán gazdálkodik. (1851. Kossuth-bankók birtoklása és fegyverrejtegetés miatt fogságot szenved Nagyváradon.) A kiegyezés után egy ideig országgyűlési képviselő. A Bihar megyei Honvédegylet tagja volt. † Nagyvárad, 1890. júl. 17. (Esztáron temették el.)
Szunyogh Albert nemcsak a legjobb lovas, legjobb kártyás és a legnagyobb gavallér volt a vármegyében, de a legrokonszenvesebb ember is.
Boldog volt, aki a kedvére tehetett valamit.
Jelenleg is élnek leszármazottai, komoly értelmiségi emberek, akik megjárták a szegénységet a kommunizmusban, éppen a „vérvonaluk” miatt.
(Professzor és közéleti személyiség lett belőlük.)
Mindezek után ezt találtam a Szunyogh Albert „híres” utódja munkásságában:
A zsidó etika két alaptételre épül. Az egyik így hangzik: pikuách néfes, azt jelenti: az élet védelme. Meg lehet törni a szombat törvényét, a kóserság törvényét és az életviteli törvényeket is, ha ezzel megmentünk valakit. Ha nincs más, aki szombaton gyógyszert hozzon, akkor a vallási tilalom ellenére maga a rabbi ül kocsiba, mert ezt írja elő az élet védelmének parancsa. A másik alapelv így szól héberül: tikun olám. Azt jelenti, a feladatunk, hogy azért dolgozzunk: a világ jobb legyen, amikor kilépünk belőle, mint amikor beleszülettünk. A magyar zsidóság jobbá tette közös hazánkat. Ez a könyv a zsidó teljesítményt idéző emlékhelyekről szól. Történelmünk közös kincseiről. Ajánlom azoknak, akiket érdekel az elhallgatott valóság, azoknak, akik szeretnének tájékozódni egy számukra talán alig ismert világban, és azoknak, akik úgy vélik, a tikun olám érvényes iránytű. A menóra a zsidóság egyik legősibb jelképe. Nemcsak pontos leírása található meg a Tórában, hanem a feladata és célja is. »Készíts lámpatartót – írja a Biblia –, és készíts hozzá hét mécsest, és úgy rakják fel a mécseit, hogy előre világítsanak.«
Szunyogh Szabolcs – Magyar menóra
Olyan kulturális örökségről szól ez a könyv, amelyik, mint a menóra, noha a múltban fénylik, mégis előre világít.
Nos, ez megdöbbentő. Főleg a világon és hazánkban zajló folyamatokat tapasztalva. „Élet védelme”, „jobb legyen a világ”, „jobbá tették KÖZÖS (!) hazánkat”, „világítanak” ???
Biztosan velem van a baj. De, hát én csak egy „fogadós” vagyok…
(Az már csak hab a tortán, hogy „állítólag” Erdő Péter bíboros nagyapja a Nagyváradi főrabbi volt…)
Biztosan velem van a baj, hogy én nem látom ilyen csodálatosnak ezt a „kapcsolatot”.
Én csak az őseimhez szeretnék méltó lenni, akik a HÉT példányban kiadott ARANYBULLÁBAN még egészen mást gondoltak a MAGYAR HAZÁNKRÓL (nem pedig KÖZÖS Hazánkról)!!! Mást gondoltak a sumerok is a feketefejű betolakodókról. Mást gondoltak Nimród Mágusai is Táré (Nimród hadvezére) fiáról, Ábrahámról. Mást gondoltak a Táltosaink is az Erdő Péter-féle vallásról.
Táltosainknak a Hétfokú létra hozta a Fényt, nem a hétágú menóra. A mi Égi Szüleink, Napatyánk és Napbaöltözött Nagyboldogasszonyunk, nem pedig Jehova. Mi a szkíta Jézussal együtt feszülünk keresztre, nem pedig megfeszíttetjük.
Velem lehet a gond, mert undorodom az uzsorától, a komcsi-libsi és egyéb terrortól, a korona-kényszertől, a kultúránkat, nyelvünket, Hazánkat pusztító minden aljas ármánytól. Én nem az egyetemek katedráiról beszélek, csak csendben kimegyek őseim még megtalálható szent helyeire.
Kérem őket, hogy mutassanak utat, óvjanak, hogy méltó lehessek hozzájuk, hogy Hazámat, Nemzetemet szolgálhassam.
Talán nekem is menórázni kellene… de engem kötelez a rangom. Nimród jele van rajtam.
MAGYAR VAGYOK. EZ AZ ÉN HAZÁM.
“A „régiek” egy dolgot vettek komolyan: Szépen, vidáman, gondok nélkül, úri módon élni. Ezer holdakon nekik ringott a búza, nekik fütyült a madár, minek gondoltak volna rideg üzleti dolgokra. Azt elvégezte helyettük a házizsidó. Igaz, hogy azért füstöl most a gyárkémény olyik ősi birtokon és elegáns, karcsú agarak helyett munkában kifáradt emberek tartanak déli pihenőt az udvarokon.
Ki tagadja, hogy hasznosabb a gyárkémény füstje az úrikonyháénál, amelyen át dominimok lettek szélnek eresztve; de ki meri állítani, hogy nem volt szebb az az élet, amelyben minden nemes úr kiskirály volt, akinek a kedvéért dúsan termette az aranykalászerdőt a délibábos róna.
Nyári alkonyaton megszólalt az arató leányok és legények vidám nótázása és magukat illegetve délcegen jöttek be a mezőről, mintha egész napon pihentek volna. A leányok hajadon fővel, vidáman dalolva. Erőteljes fiatal termetükön megfeszült az ingváll, ringó csípőjükön hullámzott az ezerráncú szoknya, úgy mentek a falun át párosan vagy libasorban. Aztán mindig kevesebb-kevesebb hang fújta a nótát, ahogy hazatalálva befordultak egy-egy kis kapuba.
Most is nyári alkonyat van. Magam előtt látom, amint az én fehérhajú krónikásom feljegyzi nekem az emlékeit. Mosolygós az arca, hiszen most az ő világába tévedt vissza, a drága, a soha nem felejthető CSODAVILÁGBA. A vén diófa ráhajlik a verandára s a nagy, szinte halotti csendben zavartalanul kalandoz el a lélek s a fiatalos tűzben égő fekete szem felvillan, ha sikerül elfogni egy tarka szárnyú lepkét, egy bohókás történetet az emlékezés országában.
Lassanként bealkonyodik s a mezőről most is csak úgy jön haza a fiatalság, mint hajdanában. De mégsem egészen úgy. A leányok rosszul szabott, félúri ruhában, szemrehúzott fejkendővel, kedvetlenül, fáradtan jönnek a faluba. A legénye még nótázóbb volna; de kedvüket szegi a leányok hallgatása. Egyik-másik elkurjantja magát. Ezt jeladásnak veszik a csárdában és az ördöngös masina – Isten bocsássa meg ezt a bűnét Edisonnak – visszakurjant és csattogtatja a nótát, mint egy megháborodott brettli-primadonna.
A mosolygós arc boszussá válik, a reszkető kéz összeszedi az Írásokat és menekül-menekül a profán hangok elől a nádfedeles hajlék legbelsőbb zúgába.”
Éjszaka, András nap éjjelén kint virrasztottunk a hidegben, a Lányváron. Egy csapat őz vonult el előttünk, heten voltak. Ültünk a kis tűz mellett, szemben a Hold, mögöttünk a Göncöl, balra Nimród csillagképe. A nádasból csak a sakálok (toportyánok – amikkel Toldi Miklós is megküzdött) hangja hallatszott. Az enyészet havát felváltotta az Álom hava.
Jézus kiválaszt hetvenkét tanítványt, és kettesével elküldi őket. Küldetést ad nekik:
Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket!
És a bárányok hallgatnak…
