A POCSAJI KAPU

„Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, mely az életre visz,
és kevesen vannak, akik megtalálják azt.”

S felelt az Úr: „Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod.”

A napokban egy árokásó gép csontvázat talált Pocsajban, egy olyan területen, ahol mi már régóta tudjuk, hogy nem akármilyen temető rejtőzik. A Déry Múzeum műszerekkel kivonult és megállapította, hogy több, mint 300 méter szélességben ősi temető van a föld alatt. A megtalált csontvázat „honfoglalás”-korinak saccolták. Arccal lefelé volt temetve. Azonban alatta még két sokkal korábbi holttest is feküdt. A rátemetések arra utalnak, hogy „nem jöttünk mi sehonnan”, hanem mindig is itt éltünk… Nemhiába, ez a TURUL NEMZETSÉG ősi területe.

Pocsaj település már az őskor óta lakott volt (őslénytani leletek tanúsítják).

A község határában több kurgán (kunhalom) őrzi a múlt emlékeit. A folyók (Berettyó és Ér) összefolyása között épült I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna erődített udvarháza. 1653-ban itt tartotta lakodalmát Bornemissza Anna és Apaffy Mihály, az utolsó erdélyi fejedelem.

A Leányvárról a hagyomány azt tartja, hogy azt Marót fejedelem Hanza nevű leányával, menyasszonyi ajándékul adta Árpád fejedelem fiának, Zoltánnak.

1629-ben Rákóczi György magánföldesúri hajdúkat telepít a faluba, s ezt a kiváltságolást 1632-ben, mint erdélyi fejedelem hagyja jóvá.

Várát 1660-ban Szejdi budai basa lerombolta (miután vissza kellett fordulnia a fősereggel, mert a várból kitörő vitézek az utóvédjét tönkre verték. Mindenkit megöletett a basa…)

Egykor még városi címet is birtokolt a falu.

Az ŐS-TISZA MENTÉN:

Magyarország vízrajzi térképére pillantva a Tisza nyomvonala „régi ismerősként” köszönhet vissza az atlasz lapjairól. A Kárpátalja hegyei között (Csornahora-hegység) eredő és a délvidéki Titelnél a Dunába torkolló szőke folyónk közel 1000 km hosszan tekereg a Nagyalföld vidékein keresztül. De vajon mindig ott folyt a Tisza, ahol ma is találjuk? Ha már feltettük (a nem csak költői) kérdésünket, akkor a válaszunk természetesen: a nem! Írásunkban az Érmelléki löszös hát kistájról tekintünk le az Ér völgyére, ahol magvas gondolatainkat is kifejtjük a Tisza mederváltozásaival kapcsolatban, az elmúlt pár tízezer év tükrében.

Az Alföldi Kéktúra (AK) útvonala a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj után az Ér elnevezésű vízfolyás (Ér-főcsatorna) gátján halad északkelet felé. Pár kilométeres séta után a vizenyős, elhagyott folyómedrekkel tarkított területen (Berettyó–Kálló köze kistáj) bandukolva egy olyan térszín állja utunkat, amely szemmel láthatólag is több tíz méterrel (kb. 30 m-rel) magasodik az eddig járt vidékünk fölé. Az Érmelléki löszös hát kistájra „felkaptatva” és visszatekintve a Laponya-halomnak (133,6 m) nevezett domb geodéziai tornyából, érdekes látvány tárul elénk. Azt láthatjuk, hogy egy nagy folyóvölgy húzódik alattunk, amely közepén ott „piriszkál” az Érnek nevezett kis csatorna, amely a száraz időszakokban szinte alig szállít vizet. Feltehetjük a nagy kérdést tehát, hogy vajon ez a kis vízfolyás alakította ki ezt a hatalmas, elhagyott medrekkel „telehintett” folyóvölgyet?

A würm második felében a Jászsági-medence megsüllyedése miatt az Ős-Bodrog és mellékfolyói megjelenhettek a Tokaj–Szolnok tengelyen (gyakorlatilag a mai Tisza nyomvonalán). Ez tehát azt feltételezi, hogy az Érmelléken haladó Ős-Tisza vízrendszere mellett létezett egy másik, viszonylag nagy vízhozamú folyóvízi rendszer is a fent említett vonalon. Az utóbbi modell szerint a Tisza csak valamikor kb. 16–14 ezer éve jelent meg a mai alföldi nyomvonalán (az előtte ott folyó Ős-Bodrog medrében), az Érmellék süllyedésének mérséklődése, a Bodrogköz intenzív süllyedése és a Nyírség emelkedése miatt. Láthatjuk tehát azt, hogy a Tisza vízrendszere a pleisztocén végére és a holocén elejére (kb. 10 ezer éve) foglalta el nagyjából a mai helyét.

A fenti sorok elolvasása után a Nagyalföld vízrajzi térképét böngészve tehát ne feledjük el azt, hogy mai folyóink, így a Tisza is földtani időléptékben gondolkodva nem is olyan régen folyik azon a helyén, ahol ma is. Erre kiváló példa a Pocsaji-kapu egykori tiszai eredetű völgye.

Veres Zsolt

„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:

Pocsaj község nevéhez kötődik egy szó, amiről eddig nem nagyon írtam. Ez a szó a kapu. Az úgynevezett: „POCSAJI KAPU”.

Sokan csupán földrajzi szempontokra gondolnak ezzel kapcsolatban, egy átkelőre, révre, hídra, kapura, ami igaz is, hiszen itt lehetett csak eljutni Erdély felé.

De ezek a kifejezések (átkelő, rév, híd, kapu) nagyon komoly spirituális jelentéssel is rendelkeznek. Ráadásul, ha belegondolunk, akkor úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Pocsaji Kapun keresztül el lehetett jutni Tündérországba (Erdély).
(Hallja meg, akinek van füle a halláshoz!)

Pocsaj címerében látható a vízhordó lány, aki átkel a vízen (lápon) és egy korsó tiszta vizet (élet-vizet) hoz magával. A település fontos átkelőhely (rév) volt hajdanán. Szakrális értelemben is. (A „rejtező” személyt „meghordozzák” a békák, majd a gyíkok, kígyók országában.)

Az úgynevezett „Pocsaji kapu” éppen a legfontosabb szakrális területeknél található: Lányvár, Napszentély, Etele hadinépének egykori szálláshelye, Turul Nemzetség és Gutkeled Nemzetség birtoka, a „Hunos”-Ér és lápvidéke.

Ez a terület már régóta nem átkelőhely és nem kapu… Legalábbis földrajzi értelemben nem az. „Periféria”. Szakrális értelemben viszont: rejtezésben levő terület, amely „Csipkerózsika-álmát” alussza. Bezáródott-e szakrális értelemben az a „kapu” (Fénykapu), ami a „hétpróbások” szent helye volt hajdanán? (Ha az volt…) Ez nagyon jelentős kérdés, ami a Hazánk és Nemzetünk sorsára is kihathat.

Én csak egy „fogadós” vagyok. Semmi több. Gyerekkorom óta (54 éve) járom ezt a kis „Isten háta mögötti” vidéket. (Talán Isten is a „háta mögé” rejti a nekünk, gyermekeinek szánt kedves „ajándékát”, mint ahogyan mi is ezt tesszük a szeretteinkkel…) Nem vagyok táltos, sem látó, sem gyógyító, sem különleges, de nekem ez a táj a világ közepe. Ha kint vagyok a vidéken, egyre jobban azt érzem, hogy üzen a táj, suttog a nádas, beszél a holló röpte, titkot regél az itt talált Napszekér (Lélek-kocsi), a szélben olykor az ősök hangja száll, lovak patája dobban itt minden szívverésben. Lehet, hogy ez csak a korral jár, és csupán a képzeletem játéka mindez, de mégis érezni lehet, ahogyan megszólít a hely.

„Fogadósként” leírom hát mindezeket Nektek, akik esetleg SEJTETEK, ÉREZTEK, ÉSZLELTEK ÉS TUDTOK. Talán azokkal (ÉS CSAK AZOKKAL!) közösen, akik a „sejtést, érzékelést, észlelést és tudást” tiszta szívvel és igaz módon használják, meghallhatjuk az üzenetet, Nemzetünk és Hazánk hasznára.

A körülötted rejlő titkok mélyen ülnek.
Rejtve a múlt misztériuma.

El mersz menni a kapun túlra?

Állj a kapu őrzői elé.
Kérj bebocsátást ezekkel a szavakkal:
Én vagyok a Fény, nincs bennem sötétség.
Megszabadultam a sötétség fogságától.
Ha ellenkeznek, és ezt biztosan megteszik,
Parancsolj nekik a következő szavakkal:
„Én vagyok a Fény, számomra nincs akadály.”

S felelt az Úr: „Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod.

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .