Amit az Igazság kimondása meg tud ölni, azt hagyd meghalni…
Immanuel Kant
Az utolsó világháború zajlik. A tét: mindent, vagy semmit.
(Tudunk-e szabadon, EMBERKÉNT ÉLNI, vagy lélek nélküli transz-humán zombikká teszik a túlélőket?)
A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával lehet megtörnünk!
Marschalkó Lajos
Nem fog segíteni rajtunk a homályos ezotéria, a „pozitívan rezgés”, meg a mindenek feletti „női minőség” túlreprezentálása.
Bizony mondom, hogy a táltos mellé ugyanolyan mértékben kell a harcos minőség. Máshogy nem fog menni. A világhódítók megállítását Magor és Hunor együttes ereje tudja megvalósítani.
A férfi spiritualitás előnyben részesíti az akciót a teóriával szemben, a közösség szolgálatát a vallási és teológiai vitákkal szemben, az igazság kimondását a társadalmi illemmel szemben. A harmóniánál többre becsüli az igazságosságot. E kiegészítő férfi erények nélkül túlságosan “nőies” a spiritualitás (rossz értelemben!) ugyanis túl sok bensőségesség és a viszonyok iránti túl nagy érdeklődés jellemzi; a spiritualitás ilyenkor tisztázatlan érzelmeknek és az önmagunkkal való állandó foglalkozásnak a mocsara.
Az Igazság kimondása rendkívüli módon sérti és dühíti a világhódítókat.
Az első dolog, amit ki kell mondanunk és nem szabad meghátrálni benne az az, hogy a „NEM SZERETEK” valamit (valakiket), az NEM AZT JELENTI, hogy akkor GYŰLÖLÖM. Az Igazság kimondásának SEMMI KÖZE a gyűlölethez. Ezt csak azok terjesztik, akik a hazugságaik leleplezése miatti dühükben és félelmükben be szeretnék mocskolni az Igazság kimondóit. Nekik gyűlöletes az Igazság.
A „nem szeretem”, az nem jelent „gyűlöletet”, tehát nem lehet „gyűlölet-beszédnek” hazudni.
Nem szeretem a spenótot, de ez nem jelenti azt, hogy gyűlölöm a spenótot.
Nem szeretem a patkányokat, de ez nem jelenti azt, hogy gyűlölöm a patkányokat.
A szeretet és gyűlölet amúgy is egy érzelem, amit a valóságban nyert élettapasztalatok is kiválthatnak, de lehetnénk épp közömbösek is.
NEM SZERETEM, AMIT A HAZÁMMAL, NEMZETEMMEL, VELÜNK TESZTEK „világhódítók”!
Nem gyűlölöm a farkast (sőt, még szerethetem is), de ha az életemre tör, a javaimat veszélyezteti, akkor megvédem magam.
Egyetlen élőlény sem adja át önként az életterét másoknak.
A sólyom vajon hagyja elpusztulni a saját fiókáit, elhagyja a fészkét, csak, hogy a kakukkok, meg a szarkák vígan élhessenek?
A „demokrácia” csomagolásba rejtett „pozitív diszkriminációval” másokat részesítünk óriási előnyben a saját kárunkra. Az „élősködés” csúcsterméke a pozitív diszkrimináció. A saját hazánk javait, gyermekeink jövőjét, önként adjuk oda a mesterségesen ránk telepített új „honfoglalóknak”, csak azért, hogy ne tűnjünk „idegengyűlölőknek”. Így válunk lassan szolgákká, „kutyákká”, parasztokká”, „gojokká” (így neveznek minket, magyarokat hálából…) a saját Hazánkban. Egyre nagyobb életteret veszítünk, egyre több kell nekik a mienkből, és egyre szemtelenebbek.
„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:
A dicső múltú Ősök, a mindhalálig Hősök, akik Zászlót, Esküt, Hazát soha nem cseréltek, de mindhalálig az Ősi Honért éltek.
Merjél hazádban magyar lenni, napkelettől napnyugtáig, és ha azt látod, hogy gyalázzák családod, hazádat, dobbants oda, hogy NEM TŰRÖM!!!!!
Nincs annyi pénz, nincs annyi kincs, ami felérne azzal, amit Őseink nékünk igaz szóval meghagytak.
**Hűség, Bátorság, Becsület, ez a magyar lelke és vezérlő szelleme!!!**
Karaul táltos
Istenadta jogunk, hogy MAGYARKÉNT, SZABADON és BOLDOGAN éljünk a SAJÁT HAZÁNKBAN.
Ember vagyok, vérem van, s húsom…
Nem gyűlölöm a felebarátom,
Meg is segítem, meg is áldom,
De szeretni bárhogy akarom
Nem tudom, ha nem az én fajom!
A cselekedeteinket irányító késztetések beíródtak legbelsőbb struktúráinkba – mint emlősnek, vadásznak, társas lénynek: az értelem megvilágítja ezeket a kapcsolatokat, de azoknak nem az értelem a forrásuk. Elsődlegesen nem eszes lények vagyunk. Azzá talán csak válhatunk, többé-kevésbé, másodlagosan. Első fokon az életösztön hajt bennünket, az éhség, a szeretni vágyás, az az ösztön, hogy megtaláljuk helyünket egy emberi közösségben… a második szint még csak nem is létezik az első nélkül. Az ész dönt az ösztönök között, de úgy, hogy magukat az ösztönöket használja a döntéshozatal elsődleges kritériumaként.
Az ösztön a pszichoanalízis kulcsfogalma. Az ösztön a tudatalatti késztető ereje, amely egy élőlényt valamilyen cselekvésre késztet. Sigmund Freud az ösztönöket a mitológia titánjaihoz hasonlítja, akiket az alvilágba száműztek. A lélekben az alvilágnak metaforikusan a tudattalan / tudatalatti feleltethető meg.
Az ösztön feszültséget kelt a lelki szerkezetben és kínérzettel jár a lélek számára, ami arra törekszik, hogy önmagát nyugalmi állapotba hozza. Az ösztönt tehát ki kell elégíteni, hogy energiája levezetődjék. Ez azonban nem megy egyszerűen, mivel a legtöbb ösztönkésztetés elfogadhatatlan a tudat számára, ezért elfojtja, a tudattalanba száműzi azokat. Ettől azonban az ösztönök nem szűnnek meg létezni, tudattalan kínt okoznak a lelki szerkezetben, és arra törekszenek, hogy kifejeződjenek, hogy észrevetessék magukat a tudattal.
Sokszor „ösztönösen” érezzük, hogy mit kellene tennünk, de az elme képes ezt elfojtani.
Tudjuk, hogy a világhódítók hogyan is veszik el fokozatosan és alattomosan az életterünket, mégsem teszünk ellene semmit, mert félünk, hogy antiszemitának, rasszistának, nacionalistának, homofóbnak, vírustagadónak, összeesküvés-hívőnek, magyarkodónak, pogánynak minősítenek bennünket. Félelmünk évezredes, zsigeri tapasztalatból ered, ami bevésődött, hiszen a bőrünkön tapasztaltuk a feketefejűek ideológiákon és eszméken átsütő gyilkos gyűlöletét azok iránt, akik nem kértek az ő világukból és belőlük sem.
A világhódítók évezredek óta a szeretetünket és a félelmünket használják ki arra, hogy elvegyék az életterünket (Hazánkat, kultúránkat, gyökereinket, Égi Szüleinket). Ha nem adjuk, és kimondjuk az Igazat róluk, akkor még ők vádolnak minket gyűlölködéssel.
Pedig éppen nekünk, magyaroknak kellene a leginkább tudnunk, hogy Őseink táltosainak erkölcsi tanításának egyik sarkalatos pontja, sőt legfőbb alapja ez volt:
Aki lelkiismerete szavára hallgat, azt soha el nem némítja, az soha az igaz útról le nem tér. Az ember tévedhet, lehet önző, pártos, részrehajló; az írott malaszt, a szabályok lehetnek tévesek és a változó viszonyok, körülmények folytán elavulhatnak. Ami néhány századdal, avagy ezredévvel ezelőtt helyes és szükséges volt, az ma lehet helytelen és káros. Egyetlen tanítás, egyetlen törvény van, amely örökké igaz marad, amely az adott körülményekhez alkalmazkodik: az élő lelkiismeret, amely sohasem avul el, mint az írás és sohasem téved, sohasem pártos, mint az ember. A lelkiismeret, isteni szózat, és aki erre hallgat, bűnös sohasem lesz.
Magyar Adorján
„Mindenkinek van valami feladata. Nekem az a feladat adatott, hogy tanítsam az embereknek az igazságot. A Tanító mindazokat tanítja, akik kíváncsiak rá. Sosem erőszakos. A Tanító tudja, hogy a tudást nem erőszakolhatja rá senkire. Tehát nem félelmetes. Csak az fél, aki nem akarja, hogy tudj. Annak szemében azonban nem szálka, hanem gerenda a Tanító.”
Talán nekik sem kellett volna évezredek óta hazudozniuk, akkor nem gyűlölnék ennyire az Igazság kimondóit. (De hát tudjuk: “Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.”)
Ezután az ördög egy nagyon magas hegyre vitte Jézust. Megmutatta neki a világ összes királyságát és ragyogását, és ezt mondta neki: “Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” Jézus erre így szólt: „Menj el tőlem, Sátán! Mert ezt mondja az Írás: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ekkor otthagyta őt az ördög, és angyalok jöttek, hogy szolgáljanak neki.”
Aki a lelkiismerete hangjára hallgat, bátran mondhatja: „Mert jön e világ fejedelme és énbennem nincs semmije.”
„Ha mindaz, amit elmondok, sérti egyesek világnézetét, meggyőződését, vallási rendszerét, azzal nem tudok mit kezdeni. A hiba nem biztos, hogy azoknak a készülékében van, akik az Igazságot keresik. A hazugságok pedig nem lesznek igazzá azáltal, hogy évezredeken át hangoztatják, tűzzel-vassal erőltetik, és szent dogmákká szilárdítják**. Nem kellene hazudni és akkor nem lenne ok a hazugságok felszínre kerülése miatti félelemre.”**
“Amit az igazság és őszinteség el tud pusztítani, azt el is kell!”
Ha Magyarként szeretnénk élni, akkor ki kell mondanunk az Igazat, és ki kell állnunk az igazunkért. Sőt, a női-, és férfi minőséget együtt alkalmazva harcolnunk is kell érte, ha nincs más lehetőségünk.
A hazugságok fala már repedezik, és elkerülhetetlenül le fog omlani. A kérdés csak annyi, hogy maga alá temet-e bennünket, vagy emelt fővel állva nézzük végig a közeli összeomlását?
„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:
Félelem nélkül kell tennünk a dolgunkat.
Légy kegyelemmel magad lelke iránt, király embere – mondta mély, zengő hangon – Magyar vér folyik ereidben, Magyar anya szült a világra, s idegen urakat szolgálsz mégis, Nemzeted kárára! Ki vagy te, hogy kegyelmet adj nékem, az Öregisten tátosának?
