A Nyugat Kijev elárulására készül

Egy neves Moszkvai hír-magazinból ollóztam, kivonatoltam, mely magazin a Facebookon tiltva van már egy hónapja, kicsit lektoráltam az agyalágyult fordító robotot
Heffner Attila / Úgy tűnik, hamarosan vége a háborús helyzetnek…

A Nyugat Kijev elárulására készül
Ukrajna zászlaja az Európai Parlament brüsszeli épülete mellett

RIA Novosti, 2022.05.27.

A legmakacsabb ukrán nácik Azovstalnál történő megadása, ahogy az várható volt, aláásta az ukrán fegyveres erők szellemiségét. A katonák visszavonulnak, dezertálnak, megadják magukat, akiket még nem mozgósítottak, azok úgy tűnik megmenekülnek a hadrendbe állítástól. Úgy tűnik, valami végre elkezdett eljutni az
ukránokhoz.

De nyugati mecénásaik küzdőszelleme még érezhetőbben elhalványult. Közvetlenül Mariupol felszabadítása után Ukrajna eltűnt a vezető angolszász média címlapjairól. Valahol elveszett harci jelentések “A háború 88. napja, a háború 89. napja…” címszó alatt.

Az Egyesült Államok információs mezőjében végre “a józan ész hangjai” zengenek, először csendesen, majd egyre hangosabban. „A háború Ukrajnában egyre keményebb, Amerika erre még nem áll készen” – ez a vezércikk címe nemcsak bárhol, hanem a New York Timesban, a Demokrata Párt fő médiájában. A szerkesztők azt tanácsolják az ukrán vezetőknek, hogy gyorsan hozzanak „fájdalmas területi döntéseket, amelyek szükségesek lesznek a kompromisszum eléréséhez”.

Nos, leegyszerűsítve azt javasolják,hogy adják át bizonyos területeiket Oroszországnak.

„Valódi vitára van szükségünk az ukrán konfliktusról” – mondja a Washington Times, „az amerikai hadsereg szócsöve”, gyorsan cserélgeti a cipőket repülés közben. Furcsa olvasni az oldalain az ukrajnai helyzet különböző oldalról való szemlélésére irányuló felhívásokat és a globális nukleáris összecsapás megakadályozásának szükségességéről szóló érveket.

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter:
“Az Egyesült Államok felszólította Ukrajnát, hogy adja meg magát Oroszországnak!”

Ennek a pozíció-revíziónak az eredményét a 99 éves világpolitikai nehézsúlyú, Henry Kissinger összegezte. A davosi fórumon különösebb ceremónia nélkül azt tanácsolta Kijevnek, hogy a lehető leghamarabb adja meg magát, vagyis kezdje meg a béketárgyalásokat Moszkvával.

A jól ismert konzervatív publicista, Patrick Buchanan érdekes módon dolgozta fel a “ha nem lenne háború” témát.
Ő a különleges hadművelet kezdetétől fogva arra buzdította honfitársait, hogy ne essenek militarista dühbe, és észszerűen mérjék fel az Oroszországgal való konfrontáció kockázatait és előnyeit. Most semmi hasznot nem lát a konfliktus elhúzódásában, csak az atomháború és a kölcsönös pusztítás veszélyét.

Buchanan a rovatában arra emlékeztette az olvasókat, hogy a XX. században az amerikai vezetés többször is megpróbálta “feloldani a konfliktusokat Európában”, úgy hogy először információs háborúkat rendezett a Szovjetunió vezetői ellen, a helyzetet a világháború szélére sodorta, majd gyorsan megfordította az egész történetet és béketárgyalásokat kezdeményezett.

A nagyhatalmak vezetői, akik a “teljes összecsapás” előestéjén mégis csak találkoztak, ölelkeztek, mosolyogtak a kamerákba, fellélegzett a világ. Ma, 2022-ben sehol sem érezhető olyan élesen ez az „információs menetrend változás”, mint az angolszász médiában, a Zelenszkihez való hozzáállásában. Persze a kijevi rezsim képviselőit még mindig megszólaltatják, idézik, de hogyan? Változott a hangnem, változott az előadásmód!

Zelensky szenvedélyes beszédet mondott a „davosi fórumon”. De legfeltűnőbb és keményebb megjegyzéseit nem idézi már a Média. A hírek főcímei pedig szándékosan unalmasnak és szabványosnak tűnnek:

“Zelenszkij szankciókat követel Oroszország ellen”, “Maximális szankciókat Oroszország ellen”. “Zelenszkij segítséget, befektetést kér”, ismét “segítséget kér” és “segítséget kér a világközösségtől”.

Mintha valami szegény rokon a tartományból, könyörög valamiért, kér, nyafog az ajtóban. És kiutasítani kínos, és borzasztóan idegesítő és kényelmetlen már puszta léte is. Szeretnének már megszabadulni tőle, de az nem világos még, hogyan kell ezt csinálni, hogy „ne veszítse el az arculatát”.

Ugyanezen a davosi fórumon csak a legendás, 91 éves Soros György oligarcha kampányolt a végsőkig az Oroszországgal vívott háború mellett. De ő, úgy tűnik, egyszerűen csak egy lebukott pilóta szerepét játssza, akiben az egyes pénzügyi klánok még mindig bíznak, hogy bejelentsék terveiket, majd hangosan panaszkodnak azok kivitelezhetetlenségéről.

Mr. SOROS üvöltése már régen reménytelenül elszakadt a valóságtól. Ugyanebben a beszédében Soros a kínai gazdaság összeomlását ígérte és személyesen üzent Hszi Csin- Pingnek. De ezt minden évben megígéri – és akkor mi van?

Kissinger vs. Soros: Realisták kontra globalisták.

Az ukrajnai különleges hadművelet sikere nem annyira a katonai győzelmekben, mint inkább az Oroszországhoz való csatlakozás szükségességének megértésében tükröződik, amely egyszerre sok százezer, sőt sok millió embert érint. A népakaratnak ez a fordulópontja természetesen történelmi pillanat. És ebben a pillanatban a washingtoni politikusok kezdenek találgatni, hogy jobb, ha visszalépnek ide, vagy oda. „Ne állj a nyílvesszőm elé” ahogy mondják.

Ráadásul az Oroszország elleni szürreális szankciók új nagy gazdasági világválságba kergetik az államokat. És ha mindezt nem csinálják sürgősen vissza, akkor a Demokrata Pártnak esélye sincs a következő választásokon. A visszagörgetéshez pedig össze kell olvasztani Ukrajnát. Semmi személyes, csak üzlet.

Egy másik kérdés, hogy hogyan kell ezt megtenni IMAGE-vesztés nélkül? Hogyan fogja a washingtoni kormányzat eladni saját közönségének az Oroszországgal való béketárgyalások iránti vágyát? Hiszen a Demokrata Párt teljesen egészségtelen militarista hisztériával programozta eddig az amerikaiakat?!!

A New York Times pacifista cikkéhez fűzött kommentekben pld. folyamatos nyögdécselés hallatszik: „Biden meghasonult, kiszállt a ringből, elárulta Ukrajnát!”. Hogyan árulhatja el az USA Ukrajnát?
Az olvasók felháborodnak. Milyen károkat okoz ez a NATO és az USA imázsában? Mit gondolnak majd rólunk európai műholdaink – nos, vagyis NATO – szövetségeseink?

Vicces, hogy a Biden-kormányzat, csökkentve az Oroszországgal való konfrontáció intenzitását, megpróbálja megmenteni a Demokrata Pártot a közelgő választásokra, és a Demokrata Párt legerőszakosabb támogatói ezt árulásnak tekintik, és azzal fenyegetnek, hogy a demokraták ellen szavaznak, ha elhagyják Kijevet.

A „kelet-európai sólymok” is eléggé fel vannak háborodva… Szemük előtt veszik el az Oroszország elleni előőrsként való létezésük Imázsát. Egy személyként elítélik Kissinger kibékülését, követelve, hogy Washington folytassa a fegyverek pumpálását Ukrajnába, és azt Ukrajna Oroszország elleni harcban használja fel.

De Ukrajna, ennek ellenére sajnos, a szemünk előtt ér vérez el. A Krímet követően a donyecki és a luganszki köztársaság kivált, az Azovi-part „elhajózott”, a Fekete-tenger partvidékének sorsát Odesszával és Nikolajevvel „köd borítja”.

Nem világos, mi lesz a nyugati területekkel, ahová Pan Duda / Lengyelország elnöke / igyekszik bejutni zászlóaljaival. Ott egyébként sokan már régóta „lengyel-kártyát” szereztek, és az EU „civilizált közösségének” a Kelet-Kresy részeként tekintenek magukra.

Zaporozsjében azt mondták, hogy Ukrajna örökre elvesztette hozzáférését az Azovi-tengerhez. A harcra tervezett ukránok is fogynak. Mi értelme van a frontra menni és meghalni az elnökért, aki ígérget mindent, s közben bármelyik pillanatban bedobja a törülközőt és Londonba repül?

A nyugati partnerek kezdenek unatkozni. Ukrajna azonnal elvesztette érdeklődésüket. Visszatérve Davos–ra: Zelenszkij végül maga fejezte be a témát, és felajánlotta a nyugati oligarcháknak, hogy “fektessenek be” az ország régióinak helyreállításába, és félbillió dollárért egyszerre számolják el a veszteségeket”

…Eddig feltűnően értelmetlennek tűnnek azok a békeszerződés-tervezetek, amelyeket megfontolásra Moszkvának javasolnak. Ugyanaz a Kissinger ajánlja fel Oroszországnak és Ukrajnának, hogy térjenek vissza a status quo-hoz – vagyis február 24-én érvényes határokhoz. Az olasz vezetés pld. eddig általában azt javasolta, hogy Ukrajnának adják a Donbászt és a Krímet is – autonómia státusszal. Nos, ez csak “közvetlen provokáció Oroszországgal szemben”, ahogy Dmitrij Medvegyev fogalmazott.

Általában úgy tűnik, hogy mindez egy nagyon hosszú történet. Az Oroszországgal folytatott konfliktusok katasztrofális természetének felismerése csak fokozatosan jut el Ukrajna – külső – nyugati uraihoz.”

címlapkép: Frederick Florin (AFP)