Kárt okozom azzal, hogy kiszolgálom a rendszert?
(idézetek a lent megjelölt forrásból)
Egyénileg kell ébrednie mindenkinek
és aztán kollektíven felállni…
… ez egy tudatosodási folyamat …
Az egyén átlátja azt minden egyes nap mit csinál, tudatosítja, hogy a „munkáját végzi” és kiszolgál egy olyan rendszert ami összeegyeztethetetlen a lelkiismerettel …
… ugye itt jön el az a pont, amikor
tudni kell nemet mondani avagy felállni, nemesedni…
… ezt általában az egyén azért nem teszi meg mert beleszületett egy adott világrendbe ahol jelen esetben a pénz az úr …
… nehéz felállni mert függ …
… függ egy rendszertől amibe beleszületett, elfogadott és
fél az ismeretlentől
fél a „hogyan tovább? „kérdésétől
de legfőképp fél felelősséget vállalni, mert megszokta mások irányítanak …
a változás pedig a komfortzóna elhagyásával jár …
a változás valljuk be nem kényelmes …
… a lelkiismeret pedig azt is jelenti, hogy
képes vagyok-e másoknak kárt okozni,
átlátom-e, hogy
kárt okozom azzal, hogy kiszolgálom a rendszert?
Tehát dönteni kell, hogy
– magamat szolgálom vagy
– másokat és
át kell látnom a kettő között mi a különbség….
Hannah Arendt „a gonosz banalitása” elmélete az egyik legfontosabb és legtöbbet vitatott politikai-filozófiai koncepció, amely az 1961-es jeruzsálemi Adolf Eichmann-per kapcsán született meg.
A „a gonosz banalitása” elmélet lényege
Arendt legfőbb felismerése az volt, hogy a legszörnyűbb bűnöket nem feltétlenül „szörnyetegek” vagy pszichopaták követik el, hanem teljesen átlagos, hétköznapi emberek is képesek rájuk. A gonosz banalitása Hannah Arendt politikai filozófus egyik legismertebb és legtöbbet vitatott fogalma, amelyet az 1963-ban megjelent, Eichmann Jeruzsálemben c. tudósításában fejtett ki.
A koncepció lényege, hogy a legnagyobb borzalmakat nem feltétlenül „szörnyetegek” vagy pszichopaták követik el, hanem hétköznapi emberek, akik kritikátlanul engedelmeskednek a parancsoknak és a bürokratikus szabályoknak.
A fogalom háttere és jelentése
Adolf Eichmann pere: Arendt a The New Yorker magazin tudósítójaként vett részt a náci háborús bűnös, Adolf Eichmann 1961-es jeruzsálemi perén. Arra számított, hogy egy démoni figurát lát majd, de helyette egy
jelentéktelen, „banális” bürokratát talált.
A gondolkodás hiánya:
Arendt szerint Eichmann nem gyűlöletből vagy ideológiai fanatizmusból cselekedett, hanem azért, mert képtelen volt önállóan gondolkodni vagy a dolgokat más szemszögéből látni. A „gonosz” nála nem mélységes gonoszságot, hanem a felelősség elhárítását és a felszínességet jelentette.
Bürokratikus gépezet:
A totalitárius rendszerekben az egyén csupán egy fogaskerékké válik a gépezetben, ahol a „munkáját végzi”, és ezzel mentesíti magát a morális döntéshozatal alól.
Sokan úgy értelmezték, hogy Arendt felmenti Eichmannt, vagy bagatellizálja a bűneit, pedig ő valójában a modern társadalmak egyik legnagyobb veszélyére, az erkölcsi közönyre akarta felhívni a figyelmet.
… és akkor újra ideteszem a képet Júdásról és Krisztusról az idézettel együtt …
forrás: Rácz Erika FB
(szerkesztve)