Őrület

/”Garázda Lófő” gondolatok/

Mint ahogyan a sötétség sem a vég, úgy az őrület sem feltétlenül az.
A lélek sötét éjszakáján való átmenet mára már mindenki számára kötelezővé vált, és ennek a folyamatnak csak három kimenetele lehetséges: az ember megőrül, belehal, vagy a saját szellemi szintjéhez mérten megvilágosodik. Ezzel a kör bezárul.

Miután az őrület felfalta az észt, mi az, ami megeszi magát az őrületet is?
A visszatérés a folyamat kiinduló pontjához, vagyis a „Hagyományhoz” és az „Ős Tudáshoz”.

Csak így szabadulhatunk meg az őrülettől. Hogyan térhetünk vissza a „Hagyományhoz” és az „Ős Tudáshoz” ott, ahol a kollektív elmebaj, rögzült téveszmék és végletekig eltorzult ideák sötét labirintusában az egyén belső csendje egyre törékenyebb, és az értelmes beszéd és a belső iránytű megőrzése válik lassan valódi kihívássá a gyorsuló tempóban megőrülő többség világában, miközben tudjuk, hogy „a téboly az egyes egyéneknél ritkább, mint a közösségekben, de csoportoknál, pártoknál, népeknél, koroknál szabály”? Vallásoknál, szektáknál pedig kötelező. Nem véletlen, hogy elsőnek a vallások okozta torzulás és hazugságok „ették meg” a „Hagyományt”, amit sem a filozófia, sem a morál, sem az ész nem tudott helyrehozni, csak egyre nagyobb káoszt okoztak, míg végül már minden relatívvá vált, és ez vezetett az őrülethez.

Napjaink mindent átható őrületének összefüggésében, amit normalitásnak, józanságnak, igazságnak hívunk, minden hivatkozási rendszerünk bizonytalan és kétértelmű. Minden relatív és relativizálható lett, viszonylagos, attól függően, hogy honnan nézzük. Isten-Sátán, férfi-nő, élet-halál, helyes-helytelen, normális-őrült…

Aki manapság azt mondja, hogy a fekete is fehér, az normális, de aki úgy gondolja, hogy a fekete nem fehér, azt őrültnek bélyegzik. Aki biológiailag férfinek született, de azt mondja, hogy ő nő vagy ló vagy kutya, az normális, de aki kimondja, hogy mindenki olyan nemű, amilyennek biológiailag született, az büntetendő bolond. Aki politikai párthűségből szolgál arra méltatlanokat, az normális, de aki nem követ senkit parancsszóra, mert szabadnak tartja magát, azt elmeháborodottnak bélyegzik. Aki szektás vak hittel gyilkol a képzelt istene nevében, az normális, de aki a lelkiismeretére hallgatva elutasítja az erőszakot, az őrült. Aki sorban áll olyasmiért, ami kötelező vagy ingyenes, az normális, de aki ezektől távol tartja magát, az bolond. Aki beáll a sorba és együtt táncol az őrületben a csordával, az normális, de aki ezt nem teszi, azt kötözni való őrültnek kiáltják ki.

Légy üdvözölve az őrület világában,
ahol ünnepelt sztár minden deviáns, beteges, abnormális, eltorzult, ostoba, erkölcstelen, értéktelen senki.

Az őrület nagy kanállal zabálja a fogyatkozó észt az életünk minden szegletében. A televíziók képernyői előtt, az interneten, a munkahelyeken, a hivatalokban, a postán, a boltokban, a benzinkúton… Mindenhol. Nincs fék, nincs korlát. Nem számít a kor, sem a nem, sem a végzettség. És most ne jöjjön senki az ezotériával, meg a spiritualitással, a szíriuszi megmentőkkel, Ashtar parancsnokkal, az indigó gyerekekkel meg az elnyomott női minőséggel, meg a mindent megoldó szeretet-rezgéssel! „Valamikor ostoba nők uralkodtak, de a férfiak fellázadtak, átvették a hatalmat, és azóta ostoba férfiak irányítják a világot.” Pedig a harmónia nem más, mint e kettő egyensúlya. Oltár és kard együtt. A szeretet rosszul értelmezett túlsúlya az egyensúly borulásához, vagyis a megsemmisüléshez vezet. „A gyengéket csak erővel védhetjük meg a gonoszoktól.” Az arkangyaloknak vajon miért volt kardja? Még ők sem tudták „jóvá szeretni” a gonoszt? Akkor mit várunk egy embertől?

Az ősök tisztában voltak ezzel.
Törekedtek arra, hogy a férfi Férfi legyen és a nő pedig Nő.
Manapság már lassan mindenki más szeretne lenni, mint ami valójában.
A férfi nő, a nő férfi, vagy bármi egyéb: kutya, macska, robot… A valóság nem számít. A józan, paraszt ész nem számít. Az őrület fontosabb, érdekesebb, nagyobb a nézettsége, nagy iránta a kereslet. Igény van rá. Mindenhova befészkeli magát és vírusként fertőz, rombol a családban, a közösségekben, a nemzetben, az emberiségben, miközben emberi jogokra és a szeretetre hivatkozik. Úgy pusztít, hogy közben humanitárius álarc mögé rejti sátáni céljait és ördögi természetét. Integráció, tolerancia, másság elfogadása, feltétel nélküli szeretet, minden megbocsátása… és egyéb liberális téveszmék mérgezik és gyengítik a nemzet immunrendszerét. „Emberi jogokkal még senki nem lakott jól.” Melengessetek kígyót a kebleteken! Hol a kard és a szárazon tartott puskapor? „Mi a rókának a gyászos vég, a kukacoknak örömünnep.”

Ha egy rothadó gyümölcsöt teszünk az épek közé, attól nem fog a rothadtból ép gyümölcs válni,
de az addig épek is elkezdenek rothadni.

Egy festő palettáján a színek úgy szépek, ahogy vannak, külön-külön. Bármilyen festményt tudunk belőlük festeni. Ha viszont mindet összekeverjük, csak egy szürke masszát kapunk és semmit nem festhetünk belőle, csak szürkét. Szép szürke világ lesz a szivárványos keveredésből… Két kultúra keveredéséből sohasem a fejlettebb, nemesebb kerül ki győztesen, hanem az erőszakosabb, agresszívebb, primitívebb… Elég csak a televíziós szenny-műsorokat nézni, hogy lássuk milyen mélyre süllyedt a szellemi-, erkölcsi szint. Azé a világ, aki tele szüli, mondták régen. Azé a világ, aki kézben tartja az irányítást és kedve szerint képes manipulálni az őrületben vergődő emberiséget.

A folyamat egyre gyorsul, és csupán csak három végkifejlete lehet:
őrület,
halál,
megvilágosodás.
Mondd, te melyiket választanád?
Az őrült világ „hét bűne” közül te melyikben vagy cinkos: munkavégzés nélkül elért gazdagság és jólét; az élvezetek és gyönyörök lelkiismeret nélküli hajszolása; tudás és hatalom, ami nem párosul jellemmel; erkölcs nélküli üzletelés, kereskedés; tudomány és technika alkalmazása emberség nélkül; politikai hűség és vallási imádat alázat és áldozat nélkül?

Nincs kollektív megváltás.
A lelkedért egyedül csak te felelsz. Légy éber!
Az éberségednek is három formája van: „a mámor (Ámor és a bor), az álom és a humor”.

A világnak át kell mennie a lélek sötét éjszakáján ahhoz, hogy kigyógyuljon az őrületből.

Minden spirituális maszlag, ezotériás tévtan és önámító kiválasztottságtudat, amikről azt hiszik sokan, hogy megmenthető velük az emberiség, az zsákutca és csak késlelteti az elkerülhetetlen átmenetet az őrületből a Hagyományba. Mindenki csak magát tudja megváltani, ha befelé halad önmagában. Mégis ott van bennünk a paradoxon, hogy jobbítsuk, amit lehet, ébresszük, akit lehet és tegyünk valamit a többiekért, miközben tudjuk, hogy senki és semmi sem kerülheti el a lélek sötét éjszakáján való átmenetet. Az időt húzzuk csupán. A túlnyomó többség már visszafordíthatatlanul az őrületet választotta. Akkor ne járjunk folyton körbe, hanem haladjunk, egyenesen bele!

Az őrületből csak a Hagyományhoz való visszatérés mozdíthat ki. Ez a folyamat nem könnyű és nem kellemes, sőt, a legtöbb ember számára nem kívánt és nem megvalósítható, szándék sincs rá. „Ám a megőrülés ma már nem időszerű. Úgy látszik, a sötét éjszaka átélése mindenkire kötelezővé lett. Az Antikrisztus korszakában állunk. A lélek a Tízezerbőrű Tűz gyermeke. Nem tudunk helytállni, ha tízezer bőrünkből legalább ötöt nem vedlettünk le.”

Jó vedlést mindenkinek ott, ahol „száll a kakukk a sólyom fészkére”!

Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok, amihez kívánok kellemes álmot, sok mámort és Ámort, elég bort és főleg humort!

„Mert az éj sötét, és tele van iszonyattal. De a tűz elűzi mindet.”

„Közeleg az éjszaka, s megkezdődik az őrségem. Nem ér véget halálom napjáig. Nem veszek feleséget, nem birtokolok földet, nem nemzek gyermekeket. Nem viselek koronát és nem aratok diadalt. A helyemen élek és halok meg. Kard vagyok a sötétségben. Őrszem a falakon. A tűz, amely meleget ad a hidegben, a fény, amely elhozza a hajnalt, a kürt, amely felébreszti az alvókat, a pajzs, amely az emberek birodalmát védi. Az Éjjeli Őrségnek ajánlom életemet és becsületemet, a mai éjszakára és minden éjszakára, ami ezután jön.”

„A jó muzsikus tovább bírja, mint a táncosai.”

-a „fogadós”-

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.