/”Garázda Lófő” gondolatok/
„Ott fogsz bolyongani a túlvilágon, vakon, süketen és némán,
és minden halott tudni fogja – ez Hektor, a bolond, aki azt hitte, hogy megölte Akhilleuszt…”
A mai kor emberisége ebben a világban bolyong vakon, süketen és némán, miközben ostobán istennek képzeli magát. Nincs is rosszabb, mint egy őrült, bukott isten…
Egy hazug, rossz halmazban keresünk megoldást, igazságot és jóságot. Pedig mindez csak a hazug világon (halmazon) kívül megtalálható. Egy éppen a szakadékba zuhanó, fék nélküli, robogó vonaton akarjuk a világítást megszerelni. Talán fel sem kellett volna rá szállni, de erre vettünk jegyet a „Mennyország Tourist”-nál. Legalábbis az a nagydarab, vörös fickó szarvakkal azt mondta a jegypénztárban… Mi, magyarok ráadásul első osztályú jegyet vásároltunk…
Az a nép, amelyik a kommunista Rákosi rendszer és Kádár korszak után megint diktatúrát épít önként és dalolva, az nem beteg, hanem végtelenül ostoba. „Jöttünk, láttunk, visszamennénk…” Valahogy úgy vagyunk mi is ezzel a diktatúrával, mint az egyszeri munkás, aki évtizedeken keresztül egy nagy szovjet hűtőgépgyárban dolgozott, mégsem volt otthon egyetlen frizsiderje sem. Talán nem lopott alkatrészeket? Dehogynem, csak akárhányszor összerakta, mindig tank lett belőle. Mi is, akárhányszor összerakjuk, diktatúra lesz belőle… Összelopkodjuk a nyugati demokrácia alkatrészeit, és akárhányszor összerakjuk, mindig diktatúra lesz belőle…
Nem mintha a híres, nagy nyugati demokrácia jobb lenne, ahol két hülye bármikor leszavazhat egy zsenit, és ahol a hitvány, semmirekellő dologtalannak ugyanakkora szavazati joga van, mint a jóravaló, becsületes, dolgos embernek. Ahol a szabadságnak hazudott ál-liberalizmus előtt térden csúszva, épp most áldozzák fel a fehér őslakosságot és az európai értékrendet az őrület oltárán.
Köztársaság, vagy Diktatúra? Lényegében, az emberiség a történelme során e kettő között ingadozik folyamatosan, egyikből ki, másikba be. Amikor a demokrácia szabadság-illúziója a „demokratikusan” választott idióta vezetők miatt átcsap korrupcióba, degenerációba, gyengeségbe, és a társadalmi rend felbomlik, a törvények hiányoznak és megjelenik az ezzel járó politikai- és gazdasági káosz, az emberek rendet akarnak. Jön egy erős diktátor, aki korlátozza ugyan a szabadságjogokat, de cserébe rendet ígér. Aztán idővel már élhetetlenné válik a diktatórikus, zsarnoki rendszer, ami az önkényesen kinevezett idióta vezetők miatt átcsap korrupcióba, degenerációba, gyengeségbe, és a társadalmi rend felbomlik, a törvények hiányoznak és megjelenik az ezzel járó politikai- és gazdasági káosz, az emberek szabadságot akarnak. Demokráciára vágynak…
és így tovább, évezredek óta.
Rend, vagy szabadság? Diktatúra, vagy demokrácia.
Olyan nem lehetne, hogy rend és szabadság?
És kitalálunk hibrid elveket, hibrid rezsimeket, hibrid élet, hibrid világot, melyben minden relatív és mindent relativizálunk. A helyes, vagy helytelen, az igaz, vagy hazug, a jó és a rossz attól függ, hogy nekünk személy szerint mi az érdekünk. Ha hasznunk van belőle, akkor jó. Ha nincs hasznunk belőle, akkor rossz. Attól függ… Nem elvek és értékrendek alapján választunk, hanem személyes érdekből. „Fidesz, tisza, mihazánk, brüsszel, putyin, trump…”, az attól függ… Attól függ, hogy melyiktől remélünk jobb életet, vagy mitől félünk jobban. Haszon, félelem, tudatlanság. A legjobb iránytűk a sűrű, sötét, kerek erdőben… Mindennek ára van. A nyolcezer milliárd EU-s pénznek éppúgy, mint az orosz medve rendjének és „olcsó” olajának. Mindkettő egyszerre nem megy. Választanunk kell. Egy hamis halmazból…
Mondhatnánk mentegetőzve, hogy ilyen ez a világ.
És még el is hisszük.
Mert el akarjuk hinni.
Úgy könnyebb.
De van egy másik lehetőség is. A köztársaság-diktatúra (tézis-antitézis) mellett ott van a teokrácia. A szó görög eredetű: theosz (Isten) és krateia (uralom) szavakból származik.
A teokrácia (istenuralom) olyan államforma vagy kormányzati rendszer, amelyben a legfőbb hatalmat egy adott vallás istene, vagy annak földi képviselői (papság, vallási vezetők) gyakorolják. Ebben a rendszerben a világi és egyházi hatalom összefonódik, a jogszabályok pedig vallási törvényeken alapulnak. A törvénykezés alapja a szent könyv vagy a vallási dogmák, nem a világi jog.
Ezzel „csak” két probléma van: a „szent könyv” és az „istenkép”.
A „szent könyvek” átírt, meghamisított, dogmákká szilárdított, elferdített tanok. Amilyen pedig a lelkiség, olyan az istenkép: torz, hamis, gonosz, bosszúálló.
Mit várhatunk az ilyen alapokra épített teokráciától?
Az Új Világrendet! A demokrácia-diktatúra csapdába szándékosan belesüllyesztett emberiségnek fel lesz kínálva (helyesebben mondva, bele lesz kényszerítve!) az új világvallás. Egy régi-új „szent könyvvel, kiválasztott papsággal, új vallásközponttal, új istennel: a Sátánnal, aki jelenleg is a Föld ideiglenes hatalommal bíró ura. Ezt be fogják vezetni. Tűzzel, vassal, vérrel, háborúval, járvánnyal, hazugsággal, digitális rabszolgabélyeggel.
Bevezetik, mert mi fogjuk kérni. Érdekből, félelemből. Jobb lesz a rend a káosznál. És a káoszt teremtő kiválasztottak terv szerint hozzák a megoldást az általuk generált problémára: Új világrend. Nem lesz semmid, de boldog leszel. Ez a várható jövő.
De van egy keskeny ösvény, ami kivezethet a sűrű, sötét, kerek erdőből.
(Nem Orbán Viktorra, vagy Magyar Péterre, vagy bárki másra és a „választásokra” gondoltam, mert az is a színjáték része csupán…)
Van valami elfeledett, ősi dolog, ami kivezethet ebből a hazug, hibrid világból és helyzetből.
De, hát mi a rossz ebben, hiszen mi emberek is hibridek vagyunk?
Tény, hogy bennünk, emberekben az állati és isteni lett egy masszába összegyúrva (vagy ha úgy jobban hangzik, az állati részbe lett az isteni rész beoltva…). Kibe, milyen arányban sikerült…
Ez a kettősség (állati, isteni) lett hármas minőséggé bennünk (állati, isteni, emberi). Az ember az állati és isteni minőség között van, azzal a lehetőséggel, hogy bármelyik irányba elmozdulhat: emelkedhet, süllyedhet, vagy maradhat…
Kollektív megváltás nincs, csak egyéni.
Senki nem tud mást megváltani. Jézus megmutatta a megváltáshoz vezető utat, nem pedig mindenkit megváltott. Ha megváltott volna mindenkit, most nem lenne gond a világban. De ez is a „szent könyvek” eredménye… Spirituálisan érzékenyen rezgünk a nirvána-vágyunk lidércfényétől elkábultan, a tétlenség mocsarában elmerülve. Pedig dolgunk van ebben a világban, ebben a létezésben. Jézus is kikergette korbáccsal a kufárokat a templomból. Gondolkodnunk, szólnunk és tennünk kell a világunkért, egymásért, a bölcsességért, igazságért, szeretetért. Ezért van nekünk Hunor és Magor iker ősünk Nimród véréből. A kettő együtt. A szakrális vezető adja a szellemet, a harcos az erőt. Nincs egyik a másik nélkül. Nem elég az elv, azt végre is kell hajtani, meg kell védeni. Nem bogozgatni kell a gordiuszi csomót, hanem átvágni.
Azonban a lélek sötét éjszakáján való átmenet napjainkban mindenki számára kötelező! (Nemzeteknek is!)
De, hogyan, amikor a világ őrült tempóban és lármával kavarog körülöttünk?
Jézus negyven napig volt egyedül a pusztában, Buddha (Buda) egy barlangba vonult vissza, ahogyan a pálos testvérek is. De a mai világban ez szinte lehetetlen (ez is szándékosan van így, de még egy nyugodtnak vélt helyen is körbevesznek az elektromágneses hullámok, amelyek ki tudja, hogyan befolyásolják a gondolatainkat…). Ma, itt még egy „szent” is idegroncs lenne és „idegállapotba kerülne, Maunika”… Ez a világ a „Gáspár-család Kánaánja”. A „győzike-show” és „gáspár evelinke-sztárbox” piros paradicsomos szellemi- és erkölcsi szintje. Ennek a sátáni világnak a sikerszintje: minél ostobább, annál magabiztosabb, hangosabb és sikeresebb… Követendő és követett, irigyelt példa… Szomorú „nemzeti” állapot.
Itt bolyongunk vakon, süketen és némán, miközben türelmes áldozati bárányokként a megváltásunkra várunk tétlenül. „De legalább jók a programok…”
Egyébként a „vakon, süketen és némán a túlvilágon” kifejezés jelen írásomban, Hektor esetében Hamvas Béla Karnevál című monumentális regényére utal. A regény egyik központi alakja, Hektor, a történet egy pontján egyfajta kozmikus, tisztítótűz-szerű állapotba kerül (a „túlvilágra”), ahol korábbi emberi érzékszerveit és kommunikációs képességeit elveszítve, teljes elszigeteltségben létezik. Ez a metaforikus állapot a hamvasi filozófiában a teljes önmagába zártságot, a külvilággal való kapcsolat megszűnését, és egyfajta végső tisztulási, reinkarnáció előtti folyamatot jelképez. Hektor ebben az állapotban már nem érzékeli a fizikai világot (vakon, süketen), és nem tud kommunikálni (némán), így kénytelen szembenézni saját lényegével a „túlvilágon”.
Hamvas Béla szerint a hagyomány (tradíció) nem a múlt ismétlése, hanem az ősi, metafizikai igazságok jelenléte, az istenivel való közvetlen kapcsolat, amely visszaadja az embernek önmagát és a világ rendjét. Az ős hit nála az egyetemes szellemi alap, amely a tudatosodás és az igazi emberré válás feltétele.
Ezért a keskeny ösvény a visszatalálásunk az Ős Tudásunkhoz és a Hagyományhoz. Ennek alapfeltétele az istenképünk tisztázása: Visszatérésünk Boldogasszonyhoz. Szakrális vezetőt kell választania népünknek, aki érdem és jellem szerinti szakrális hierarchiát vezet, és aki csak a Turul Nemzetségből (Nimród véréből) származik. Ebben a rendszerben valódi rend van és „szer”, melyben az egyén szabadságát a lelkiismerete szerinti döntéseinek lehetősége és szabadsága fémjelzi.
A sűrű, sötét, kerek erdőből való kijutásunknak ez az egyetlen, még járható útja. Minden más út rossz. Az igazi választásunk ez: vagy visszatérünk az Ős-Tudásunkhoz és a Hagyományhoz (vagy jön az Új Sátáni Világrend?).
De a Tudás egykori magyar népe még itt bolyong vakon, süketen és némán, miközben az ideje lassan, de biztosan végleg lejár…
Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!
-a „fogadós”-