„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:
A Magyar nyelv és a rovás mágikus. Ezt a „mágiát” még a nyelvújításnak nevezett nyelvrombolás sem tudta teljesen kiirtani. A „mágikus művészetek Nimródtól erednek”. Nimród a mi Ősapánk.
Érdekes dolog, kicsit ízlelgetni egyes szavaink „mágiáját”, még így, a „latin-betűs” formában is, persze a rovás lenne a legtisztább forrás. FEL-EL-ŐS-S-ÉG…
Felel az ŐSI-ség, vagy fel-él(ed) az ŐS – ÉG… Felelnünk kell az Őseinknek és az Égnek. Felelősséggel tartozunk Őseink és az Ég felé is, de az is benne van, hogy a mindennapok kihívásaira az Ősök és az Ég kell, hogy feleljenek általunk, nem pedig az érdek, vagy a fél-elem… („Amikor valaki megtanul félelem nélkül élni, az lesz igazi életének első pillanata.”)
Ez bizony nagy felelősség. Az ösztön, ŐS-TEN küldi a helyes választ. De a felelősségünk abban van, hogy meghalljuk-e ezt a feleletet, és ha meghalljuk, akkor aszerint cselekszünk-e? Itt kezdődne a szkíta erkölcsiség, amikor a tetteinket is (és nem csupán a szavainkat és a gondolatainkat) a lelkiismeret aranytükrében látottak vezérlik. Ez pedig mindenkinek a saját felelőssége. Senki nem bújhat ki alóla.
Felelősek vagyunk minden gondolatunkért, minden szavunkért, minden tettünkért, és ne legyenek illúzióink, hajszálpontosan számon van tartva odafent minden, arra az esetre, amikor majd felelnünk kell. Akkor pedig nem védekezhetünk azzal hárítva a saját felelősségünket, hogy „Te tetted ezt, király”!
Napjainkban, amikor az őrület és a káosz egyre erőszakosabban bekúszik az életünkbe, nem az a helyes kérdés, hogy miért van egyre nagyobb szegénység, szolgaság, elnyomás és tehetetlenség, hanem a valódi kérdés inkább ez: „Miért engedjük meg még mindig, hogy ezeket a dolgokat megtehessék velünk?”
Mert azt előbb, vagy utóbb be kell látnunk, ha megoldást szeretnénk, hogy bizony mi engedtük meg, hogy ezt tegyék velünk, mert nem mertük kimondani, hogy „eddig és ne tovább”! Az ördög „csak a lovat engedte el”, a történet szerint (is). A többit mi magunk tettük. Az ördög alattomban provokál, megkísért, a többit mi magunk csináljuk…
Mi magunk emeljük a bálványokat, kifosztó rendszereket. Aztán, amikor jön a „fekete leves” mindig másokra mutogatunk. Tapsolt és éljenzett a magyarok tömege „kohn bélának”, „rákosi rosenfeldnek”, vagy éppen „kádárnak” is. Mindenhol ott volt kifüggesztve „lenin” meg a tömeggyilkos „sztalin” képe. Aztán a végén senki nem volt kommunista, amikor jött a szemfényvesztő „gengszter-váltás”. De akkor kik tartották életben évtizedekig az „átkosban” (is) a rendszert? Kik tartják életben a mostanit? Eljön majd az idő, amikor „senki sem volt benne a kétharmados narancsködben” sem. Mert senki nem meri vállalni a felelősségét a cinkos ostobaságnak. („Ne bocsáss meg nekik, atyám, mert tudták – és tudják ma is…-, hogy mit cselekszenek!”)
Bár általában sokkol minket a gonoszság lehetősége, addig, ameddig úgy érezzük, hogy nem minket szemeltek ki célpontnak (pláne, ha nekünk esetleg még jól is fut a szekér közben…), azzal áltatjuk magunkat, hogy nincs olyan nagy baj. Nem akarunk tudomást venni róla, szemet hunyunk, úgy teszünk, mintha nem a mi dolgunk lenne, hiszen nem velünk történt, hanem valaki mással.
Csak az egyes ember érzi néha felelősnek magát, ha a lelkisége felébred. A sokaságot azért találták ki, hogy olyan dolgokat tegyen, amelyekhez az egyes embernek vagy nincs bátorsága, vagy a lelkiismerete nem engedi megtenni. A helyes utat, az Igazságot az egyes emberek, vagy kisebb közösségek hamarabb megtalálhatják, mint a tehetetlen és manipulált tömegek. A világot néhány ember, vagy kisebb közösség megváltoztathatja. Sőt, a világ megváltoztatásának ez az egyetlen módja.
Aztán, „amikor megváltozik a zene, megváltozik a tánc is.”
A válság és a szenvedés előbb, vagy utóbb, mindig meghozzák a változást. („A nagy változások kezdetben lehetetlennek, utólag pedig elkerülhetetlennek látszanak.”) Minél tovább tartunk fenn egy hazug és igazságtalan rendszert, annál nagyobb válságot és szenvedést kell megélnünk. Ez törvényszerű.
A változás nem jön el, ha másokra vagy egy alkalmasabb időpontra várunk. Rá kell jönnünk, hogy mi magunk vagyunk azok, akikre eddig vártunk. Mi magunk vagyunk a változás, amelyet keresünk. Mi élünk most, ebben a korban, ebben a világban, nem Etele, nem Árpád, nem Mátyás király. Sajnos… Most mi vagyunk a MAGYARSÁG, a tetteinktől függ a jövőnk. Ez óriási felelősség.
Különösen nagy felelősség ez, ha tudjuk azt is, hogy „önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni”.
Azonban a „világ megváltoztatásának” egyetlen járható útja van: nekünk kell először megváltoznunk, „nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk”.
Tehát, a „szellemi, lelki és spirituális megújhodást” magunkon kell kezdenünk.
Az úgynevezett „pillangóhatás” lényege, hogy egy apró pillangó selymes szárnyainak egyetlen, szinte észrevehetetlen rebbenése is hatalmas változásokat idézhet elő a világban. („Egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán, tornádót idézhet elő a másikon”.) A magyarság életében egészen biztosan van valahol egy szárnyait rebegtető pillangó… (Néhány embert a sors nagy tettek véghezvitelére választott ki, és csak a végzet döntheti el, mikor jön el az idejük.” Őseik titkát őrzik, fehéren, tisztán, bölcsen, kivárva, amíg felnő egy igaz hitű új nemzedék, a sok mélyre ásott igazság tiszta lelkű befogadására.”)
„A változás úgy jön, mint egy apró fuvallat, ami meglibegteti a függönyöket, és úgy kúszik elő, mint a fűben rejtőző vadvirágok titkos illata.”
A magyarság „szellemi, lelki és spirituális megújhodása” zajlik.
Nem fájdalommentes, nem konfliktus-mentes, és főleg nem lesz szenvedés-mentes.
Mégis meg fog történni.
Ehhez Szakrális Hierarchiának kell épülnie a jelenlegi sátáni világ”rend” helyett, ami tisztaságának a felelőssége azoké, akikhez „Föld-isten anyánk, a homlokán Holddal ékes fejedelemasszony, Boldogasszony képében a körtefa lombja közül így szólt:
„Kedvesek vagy tok nekem, meg atyátoknak, az Ég Istenének. Hatalmat adunk nektek e Földön, – a félig-meddig emberek hozzátok igazodjanak, hozzátok, kik sejtetek, éreztek, észleltek és tudtok! Ezeket megelőző ember-erény nincsen Istentől. Amazok lábatok taposta ösvényeket járjanak, hogy bennük is terebélyesedhessék Istenségünk csirája.”
Mindenkinek választania kell, hogy kit szolgál. Eljött az idő.
Elsőként a „szakralitásunknak” kell megújhodnia, megtisztulnia. Csak a Tiszta Forrásból merítés vezethet eredményre. Minden kútmérgezőt, hazugot, csalót és sötét erőt szolgálót Hazánk és Nemzetünk árulójának tekintünk, és ennek megfelelően fogunk bánni velük.
A „divat-sámánoknak”, „ál-táltosoknak”, „fekete-mágusoknak” és egyéb „szakrális szemfényvesztőknek” (magukat az „Ég Királynőjének” kikiáltóknak, szertűznél bedrogozva szexorgiázó nőverőknek, szexért „táltosdob” készítőknek, az Ármányt szolgáló kémeknek, önjelölt, pénz- és hatalommániás „főtáltosnak”és követőiknek…) ugyanazt üzenjük, mint a tolvaj kufároknak, idegen érdekeket szolgáló nemzetárulóknak, az összes pártnak és politikusnak, az uzsorásokat szolgálóknak, a joggal visszaélő „Igazságtalan” közszolgáknak, a nekünk Isten-adta Kárpát-hazánkat kiárusító, romboló, mérgező és Nemzetünket elkorcsosító, fajtánk kiirtását alattomosan végző összes hazaárulónak: Megvetünk titeket.
Eddig és ne tovább! Nem vagytok a Magyar Testvéreink, mert méltatlanok vagytok rá!
Amikor a Haza végveszélybe került, Vata táltos, akit az Ármány szolgái csak „garázda lófő”-nek neveztek, elindította a „mágusok lázadását” ami elsöpörte a Hazánkat idegenekkel prédáló „orseoló pétert”, a kétszínű, „vadkant” (Vatikán-vadkan) szolgáló „gellért”-tel együtt, akit bűnei miatt egy szekéren legurítottak a Látó-hegyről. (Bebizonyosodott, hogy nem tudott a Göncöl-szekéren „utazni”…)
Bármilyen hazug propaganda is ömlik ránk mindenfelől, a valóság az, hogy a Haza és a Nemzet végveszélyben van. Egyszerre tartogatnak nekünk egy új és végzetes „Mohács-Trianon” kombinációt, amit nagy szenvedéssel tudunk csak túlélni. De ahol a legnagyobb a sötétség, ott elárad a kegyelem…
„A változás úgy jön, mint egy apró fuvallat, vagy, mint a pillangó szárnyrebbenése.”
Vagy, mint egy zászló kibontásának halk suhanása.
Vata táltos zászlaját kibontjuk, és a magasba emeljük, hogy jól láthassa minden Tiszta szívű Magyar Testvérünk, és mindenki, aki nem az.
Eljött a változás ideje.
A változás az élet rendje. Ahogyan a fák sem kérnek bocsánatot, amiért az évszakok rendje szerint változnak, és a hernyó sem, amiért a természet rendje szerint begubózik, hogy pillangóvá alakulhasson, és még a sólyom sem, amiért az élet rendje szerint teszi a dolgát, úgy mi sem kérünk sem bocsánatot, sem engedélyt senkitől, hogy tehessük és tegyük, amit kell, a Teremtőnk szándéka szerinti rendnek a visszaállítására.
„Ahhoz, hogy a változás útjára lépjünk, fel kell vennünk az önismeret csizmáját.” Ezért meg kell keresnünk a valódi gyökereinket. A Magyarságnak joga megtudni a valódi történelmét. A jelen világ őrületét pedig csak a Hagyományhoz és az Ős (Igaz)- Tudáshoz való visszatérésünk tudja helyrehozni.
A létezés Rend alapú. A nem szakrális vezetők gyengeségével és árulásával a létezésünk rendje megbomlik, Nemzetünk és Hazánk veszélybe kerül.
Ezért, a lelkünk mélyén éledő rangunk szerint, őseinkhez méltóvá válva, a Magyar Szokásjogot és Szkíta Erkölcsrendet mintának tekintve kibontjuk és felemeljük a „Garázda Lófő” zászlaját.
Ez nagy FELELŐSSÉG.
Mint ahogyan MAGYARNAK lenni ezekben az időkben is az…
Az emberi test minden egyes sejtje átlagosan 7 évente kicserélődik. Mint a kígyóknál, utunk során ledobjuk bőrünket. Biológiailag 7 évente újjászületünk. De a szellemi és lelki megújhodás sem lehetetlen. Sőt, feladat! Kereshetjük a változást, valószínűleg keressük is egyre többen. Bár a változás nem mindig, és nem mindenki számára egyformán jól látható, azért mindannyian változunk. Teljesen, örökre… Bármelyik pillanatban kaphatunk egy új esélyt az életre, mert mindig újjá tudunk születni. A megújhodás pedig, számunkra, Magyarok számára, Égi küldetés.
A változások pedig csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba. Mondjuk például, hogy FELELŐSSÉGET vállalunk a hazánkért, a Nemzetünkért.
Vagy kibontunk és felemelünk egy zászlót…
ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART!