Hány ártatlan embert küldtek kínhalálba erre hivatkozva a „szent” egyház csöppet sem szent vezetői?
Mi a Szent?
Ami Istentől való.
A mi Istenünket a Lelkiismeret Aranytükrében Tudjuk.
Az ő istenük megszenteli a gyilkosságokat.
Hogyan lettünk Róma „hívei”?
Tűzzel, vassal, máglyahalállal, erőnek erejével. Ez annyira volt önként, mint a vakcina önkéntessége. Aki nem vette fel „önként”, azt kirúgták, megbélyegezték, ellehetetlenítették. A módszereik nem változtak. Még szerencse, hogy már (még) nincs inkvizíció, meg máglya, meg kerékbe törés, karóba húzás…
Ennyit az önkéntességről, amit az erőszak és a félelem kényszerít ki, az NEM SZENT.
„Minden nagy igazság kezdetben istenkáromlás volt.”
Az Igazsággal „káromoljuk” Róma istenét?
Nem káromoljuk, csak lerántjuk róla a legalább kétezer éves leplet.
„Ha mindaz, amit elmondok, sérti egyesek világnézetét, meggyőződését, vallási rendszerét, azzal nem tudok mit kezdeni. A hiba nem biztos, hogy azoknak a készülékében van, akik az Igazságot keresik. A hazugságok pedig nem lesznek igazzá azáltal, hogy évezredeken át hangoztatják, tűzzel-vassal erőltetik, és szent dogmákká szilárdítják. Nem kellene hazudni és akkor nem lenne ok a hazugságok felszínre kerülése miatti félelemre.”
Egy Szent fénytestben, vagy romlatlan testben távozik, békességben, nem pedig nyomorultul, megrokkanva, megbánva vétkeit, tetteit, úgy, hogy még magva sem maradt. (Vazul fiai vitték tovább a Turul Nemzetséget…)
A Hagyományunkhoz és az Ős Tudásunkhoz ragaszkodva, tény, hogy a „Szentségtörést”, Isten elárulását nem a mi népünk követte el.
Mi voltunk, vagyunk és leszünk azok, akik a legtovább kitartottunk az Igazság mellett, pedig emiatt pusztítottak irgalmatlanul bennünket, és ezt teszik ma is.
Aki, és ami Szent, az Fény.
Valamikor nagyon régen, amikor a király páncélos idegen lovagjai üldözőbe vették a nép tudóit, gyógyító véneit, a legtitkosabb titkok tudójának egyikét, Bogát tátost elfogták volt a zsoldos katonák tova a Mezőség mocsarai közt, s kimondták reá a máglyahalált.
Elébb azonban az „új isten” papjainak kívánságára véresre kellett ostorozzák a katonák, „hogy kiverjék belőle az ördögöket”.
Nos, két idegenbeszédű királyi fegyveres elővezette öreg Bogátot a pörbíró udvarára. Ott állt a két idegen között, szikáran, magosan, fölemelt fővel, s szembe nézett a király bírójával. Vállig omló hosszú fehér haján, fehér szakállán megcsillant a lenyugvó Nap fénye.
– Tisztelem a korodat, öreg – mondta a bíró -, s ha megvallod bűnödet, áttérsz az „igaz hitre”, kegyelemmel lehetnék irántad.
– „Légy kegyelemmel magad lelke iránt, király embere – mondta mély, zengő hangon – Magyar vér folyik ereidben, Magyar anya szült a világra, s idegen urakat szolgálsz mégis, Nemzeted kárára!
Ki vagy te, hogy kegyelmet adj nékem, az Öregisten tátosának?
ÍGY VOLT, ÍGY VAN, ÍGY LESZ!
