Ezek teljesen hülyének néznek bennünket.
/kotalodnog „őfóL adzáraG”/
„Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.
S vigyázz, hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt saját magadról.”
Nem tudom, hogy ki-hogy van vele, de mostanában kezdem kicsit kényelmetlenül érezni magam, mivel már nem vagyok biztos abban, hogy ki is vagyok én. Ez az identitászavaros állapot járványként söpör végig napjainkban az emberiségen, és a magyarokat sem kíméli.
Régen azt gondoltam, hogy az ember Isten teremtménye, akit a saját képmására teremtett férfinek, vagy nőnek. Az anyagban hívők mindezt tagadják, és Isten helyett egy szőrös majmot tartanak az emberiség ősének. Sokan valóban elég nagy hasonlatosságot mutatnak a bazári majmokkal, de embere válogatja… Aztán alaptörvénybe kellett foglalni, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, mert sokan azt sem tudják magukról, hogy fiúk-e, vagy lányok.
Azt is hittük egykor, hogy a Tudás Népe vagyunk, viszont lassan az egész ország megőrül, mert egy bolond százat csinált…
Az sem lehet nyugodt, aki gondolkodó, szókimondó, becsületes magyar embernek hitte eddig magát, mert lehet, hogy csak áttelelt poloska az illető. Húsvétig kiderül, de aztán meg lehet, hogy majd feltámad…
Sokan bégető birkáknak nevezik az ország egyik felét, míg egyre többen csak tátognak, mint az áradó Tisza partjára vetett halak. Van itt rengeteg kerge marha is, aki azt sem tudja, hogy előre megy-e, vagy hátra, és összekeveri a piros paradicsomot a sárgával. Aztán még a Holdról is látszik a megannyi farkcsóváló kutya, amelyik hűségesen nyalogatja az épp a templomból kijövő gazdája kezét a jutalomfalatokért cserébe.
Van itt mindenféle „állat-ember”: ravasz rókák, sunyi hiénák, tolvaj szarkák, gyáva nyulak, kivénhedt bakkecskék, girhes gidák, csúszómászók, csigák, patkányok, poloskák, kakadu, agresszív kismalac, meg sok tulok…
A legtöbben egyre inkább a templom egeréhez hasonlítanak, míg mások inkább pávák. Bölcs bagoly kevés van, de szürke szamár annál több. A szürke mind az ötven árnyalatában… Meg nagy-nagy köd a fejekben… Nem csoda, hiszen folyamatos a ködösítés. Ködben könnyebb terelni a sok riadt jószágot. A könnygáz és a gumibot pedig oly nyugtatóan tud hatni… A vízágyú meg jól tisztítja a tudatot… Vagy csak átmossa az agyat, már akinek van még…
Akadnak, akik beállnának a sorba, de hát a sólyom az nem liba, hogy libasorban gágogjon, az oroszlán meg nem fér bele a nyúl üregébe. A csodaszarvas pedig nem jól érzi magát a kalitkában gubbasztva. Nem egyszerű ez az identitás-dolog…
Azt hittem, hogy szabad magyar ember vagyok, de nemrég kiderült, hogy parancsszóra digitális állampolgárnak kell lennem.
Azt hittem, hogy egészséges vagyok, de parancsszóra bármikor karanténba zárhatnak és kényszer-olthatnak.
Azt hittem, hogy ’48-ban a ruszkik levertek bennünket, aztán ’45-ben „megszállva felszabadítottak”, aztán Gulag, aztán ’56-ban megint levertek, aztán megbonthatatlan örök barátság, aztán ruszkik haza, aztán Putyin barát, aztán a ’48-as megemlékezésen az oroszok koszorúzzák a szabadságharcunk kitörését, vagy leverését… Összezavarodtam.
Azt hittem, hogy a nyugat kapitalista és hanyatlik, aztán hidegháború, aztán rendszerváltás, aztán éljen Brüsszel, most meg gonosz Brüsszel. Összezavarodtam.
Azt hittem, hogy rossz a kapitalizmus, aztán jött a szocializmus, kommunista diktatúra, aztán megint kapitalizmus, demokrácia, liberalizmus aztán il liberális rendszer és diktatúra. Összezavarodtam.
Rossz háború, jó béke, jó háború, rossz béke… Mi van?
Összezavarodtam. De azt hiszem, hogy nem csak én…
Ezek teljesen hülyének néznek bennünket.
Ha Nagyboldogasszonyhoz imádkozom, akkor pogány vagyok. Ha a Turulmadarat tisztelem: náci. Ha magyarnak vallom magam, akkor kicsi és vesztes vagyok, ha hunnak, akkor az történelemhamisítás, ha szkítának, akkor hazug vagyok. Ha Nimród az ősapám, akkor az ő istenük ellen lázadó véréből származom. Ha az égre nézve látom, hogy szórják ránk a mérget, akkor kinevetnek. Ha szólok, hogy a vakcina méreg, akkor oltástagadónak bélyegeznek. Ha nemzetben gondolkodom, akkor fasisztáznak a komcsik, meg a libsik. Ha humanizmusról beszélek, akkor komcsiznak, libsiznek a fasiszták. Ha szakrális hierarchiáról, érdemről, jellemről és magyar ősiségről beszélek, mindegyik mocskol. Ha kritizálom a rendszer ostobaságát, tolvajlását, akkor tiszásnak kiáltanak. Ha kritizálom a tiszát, akkor fideszesnek gúnyolnak. Ha igazat szólok, közellenség leszek. Ha undorodom a hazugságtól, egy igaz világban szeretnék élni, és nem kérek a pártállam diktatúrájából, sem a nácizmusból, sem az antifákból, sem a tolvaj pártkatonákból, de nem szeretnék pride felvonulást sem és brüsszeli európai egyesült államokat sem és migránsokat sem, akkor hova a fenébe álljak? Összezavarodtam.
Nem tartozom egyik karámhoz sem. Nem is akarok. Biztosan velem van a probléma. Nem leszek parancskövető szolga. Szabad Magyar Ember vagyok.
Én csak igaz magyarként szeretnék élni egy normális, boldog országban. Nem vagyok, és nem leszek soha fideszes, mihazánkos, dékás, tiszás, momentumos, kétfarkú és a többi szekta híve és szolgája.
Ki vagyok én, ha egyik sem vagyok?
Lehetek ezek nélkül „csak” MAGYAR?
„Disznóbőr, szamárbőr, oroszlánbőr,
Mind csupán olcsó maskara.
Mit húzzak magamra?
Inkább maradok pőrén is
Nemzetemnek igaz fia.”
A „narancs- Kánaánban” áradó „Tisza”kapcsán csak annyit, hogy: a szar lebeg a víz felszínén és vígan úszik, míg az aranyrög lesüllyed az iszapba. A szennyes ár elvonul, magával sodorja az összes szemetet, az aranyrög pedig majd előbukkan újra azoknak, akiknek van szemük a látásra. Hallja meg, akinek van füle a hallásra!
Itt a vége, fuss el végre! Ha nem hiszed, járj a végére! A többiek meg boldogan félnek, amíg meg nem halnak… Fele igaz, fele álom, ha elhiszed, azt se bánom.
– „sódagof” a –