fényre sötétedők – őrzőként virrasztok a Nemzetemért

/”Garázda Lófő” gondolatok/

Egy ideje már őrzőként virrasztok, mert látom, hogy diadalmas gőggel jön e világ jelenlegi fejedelme, akinek énbennem nincs semmije. A sötétségből jön. Ezen a földi világon az emberiség nagy része csodálja, imádja és követi ezt a szörnyeteget, akinek az a bizonyos sárkány adta át azt a hatalmát, amivel ma ki is tudna szembeszállni?
Ezért várom reménykedve, hogy egy hatalmas jelkép tűnjön föl az égen: egy asszony, akinek a Nap a ruhája, lába alatt a Hold, a fején pedig korona tizenkét csillagból…

Magányosan, mozdulatlan őrszemként virrasztok a csillagos ég alatt, miközben a sok „hős rohamvezér” kábultan horkolva húzza a lóbőrt, azt álmodva, hogy fehér lovon vágtatva, véres kardot hordanak körbe. Várom a hajnalt, a Napba öltözött Boldogasszony érkezését, akit elfelejtett a porban csúszó szolgává korcsosult, lebutított, hűtlen népe.

Az egykor Tudás Népeként ismert, magát a Nap- Atya gyermekeinek nevező erős, büszke és bölcs nemzet mára fényre sötétedő, gyökerétől megfosztott csordává torzult. „Tengerbe fulladt”, a feketefejű népek tengerébe… Mert „minket bántott a fény, s elhagytuk egymást”.

Hosszú volt az út, talán túl keskeny az ösvény (Nap-arcúak a Csillagösvényen…) és megtévesztett minket a halvány Hold fényét körbeölelő homály, ami miatt a Csodaszarvasunk nyomának kitartó követése helyett egy másik patás útjára tévedtünk. Így vált egyre több magyar testvérünk fényre sötétedővé, akik a lidércfényben e világ patás fejedelmét követik vak és ostoba hűséggel. Egy olyan feketefejű, parazita rendszerben járunk körbe-körbe, melyben nincs helyes és Igaz út a számunkra. Csak az őrület vár ránk ebben a direkt erre a célra tervezett és működtetett karámban, mely börtön a testünknek, az elménknek és a lelkünknek.
A vallás és a politika kígyómérge hozta létre a mi közreműködésünkkel és támogatásunkkal ezt a hazugságra, együgyűségre, érdekekre, erőszakra, gyűlöletre és félelemre épülő, romlott hierarchiát, melyben a jellemtelen, érdemtelen, önző, morál nélküli létezés lett fejedelmi trónra emelve, követendő és vágyakozva áhított etalonként.
(A vallás és politika kéz a kézben, egymást segítve a legaljasabb álnokságokban, ma is hűséges tettestársak a néphülyítésben. Különös pikantériája ennek, amikor egy politikus épp most jön a templomból, de az sem kutya, amikor a pap épp most megy be a parlamentbe…
A gyermekvédelem meg rájuk van bízva…
A jelenlegi politikai-, és vele összefonódott vallási hierarchia nem szakrális
– nem Istentől származó
– nincs erkölcsi alapja
– nem érdem és jellem szerinti
– korrupt, hazug, bűnös, hazaáruló és hozzánk méltatlan.)

Már a születésünk előtt megkezdik a kontrollt felettünk, mert paraziták (csak látszólag szimbióták), belőlünk élősködők. A lélek testbe születését is manipulálják, erre való a DNS-ünk folyamatos „hekkelése”.
Azé az ország (a Föld), aki teleszüli.
Hogy milyen gyerekekkel, azt egyre jobban látjuk.
Bárki elhiszi, hogy ez még rajtunk múlik?
Az egész életünk irányítása már az ő kezükben van, a fogantatástól a halálunkig. Ma már nem Istentől való szabad emberek vagyunk, hanem személyek, számok, kódok, vonalkódos árucikkek, „emberi erőforrások”, digitális állampolgárok, regisztrált, jelszavas, azonosító kóddal rendelkező, bégető birkák, a gazdáink haszonállatai. Tengerbe fúltak…

Régen, a természet rendje szerint a gyermek hétéves koráig a családban maradt.
Most bölcsőde, óvoda, iskola. Ez a karám.
A már csecsemőkortól belénk kényszerített vaxoktól nem egészséges leszel, hanem örökre beteg. Már gyerekként, egészségesen, leszedálnak, beléd fecskendeznek kötelezően olyasmiket, amik fölött sem valós ismereted, sem döntési lehetőséged nincs. Nincs választásod, parancskövetés van. Nagy, lelkes, fizetett, vízfejű és parancskövető apparátus van erre.

Nem látványosan hülyítenek el, csak fokozatosan, csak annyira, hogy átlagos birka legyél, míg élsz. Hétéves korig eldől minden. Van valódi hatalmad ez ellen? Próbáld csak meg elutasítani a „csak érted” kötelező protokollt! Ilyenkor egyből rád zúdul az egész ávós-gépezet…

Innentől csak a karámból karámba terelés jön. Oktatási rendszer, egészségügyi rendszer, gazdasági rendszerek, jogrendszer, adórendszer, digitális kontrollrendszerek, kreditrendszerek terelnek a további életedben végig, egészen a halálodig, miközben mérgekkel etetnek, mérgekkel itatnak, mérgekkel oltanak. A sok digitális kütyütől nem okosabb leszel (főleg a gyerekek), hanem hülyébb és függő. Az érzelmi intelligenciád elsorvad, az elméd ellustul, a tested eltompul. Boldogság helyett boldogtalanság, lustaság, depresszió lesz úrrá a társadalmon. Dehumanizált rabszolga leszel, akit lombikban tákolnak majd össze. De előtte még ezt a generációt kiiktatják, terv szerint, pár évtized alatt. Ehhez már minden hatalmuk meg is van. Mi adtuk a kezükbe a jelenünket és a jövőnket. Önként.

Az emberiség (és a magyarság) nagy része csodálja, imádja és követi ezt a szörnyeteget, sőt, az előtte leborulni és őt elfogadni nem akarókat támadják, üldözik. (Lásd vakcina-őrület…)

Számunkra csak egyetlen lehetőség maradt, hogy visszataláljunk a Csodaszarvasunk nyomához a keskeny ösvényen: vissza kell térnie a magyarságnak, a Hagyományainkhoz és Őseinkhez méltóan, Boldogasszony Anyánkhoz és az érdem, jellem és Turul Nemzetség vérvonala által irányított Szakrális Hierarchiánkhoz. Minden más út rossz.

Ezért várom reménykedve, hogy egy hatalmas jelkép tűnjön föl az égen: egy asszony, akinek a Nap a ruhája, lába alatt a Hold, a fején pedig korona tizenkét csillagból…

Addig őrzőként virrasztok a Nemzetemért, a Hazámért, a lelkünkért. Áldjon, vagy verjen sors keze…

Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!

-a „fogadós”-

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.