/”Garázda Lófő” gondolatok/
„Mikor a hernyóból lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve mind tovább
csillogtassa hímporát.
A derék kutyának
képére mégis kiült az utálat.
– Villogj csak fent, te szép féreg;
nem lesz nagyobb az értéked!
Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc.”
„Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije.” De addig még, az „istálló végéből”, koldus „walesi bárdként” zengem azon ritka keveseknek, akik még nem teljesen süketek, hogy „a király meztelen”. Ha nem ezt tenném, hanem csak a „piszkos, gatyás, bamba társakra, s a csordára néznék, eltemetném rögtön a nótát: káromkodnék, vagy fütyörésznék”.
Az általam „fogadósként” és „Garázda Lófőként” leírtaknak nem az a rendeltetésük, hogy valaki elhiggye őket, hanem az, hogy igazi lényünkre, igazi világunkra, igazi gyökereinkre eszméltessenek bennünket.
„A mese képekre és szimbólumokra fordítja le a világ jelenségeit, ezáltal lehetővé teszi a tudattalan feszültségek levezetését. A gyermek a belső képek teremtése által lehetőséget kap a mese cselekményén keresztül a szorongások feldolgozására is. Ez a képessége felnőttként is segíteni fogja a problémák feloldásában. A mesék értékére és fontosságára jól rávilágít az, hogy amikor a gyerek megkérdezi tőlünk, hogy igaz-e, amit a mese mond – akkor tulajdonképpen azt közli ezzel: „Ez jó! Szeretem ezt! De ez most is mind így van? Itt, ahogy így fekszem most az ágyban és te beszélsz, velem – biztonságban vagyok?”
Mire a válasz:
„az biztos, hogy nincsenek sárkányok mifelénk manapság”.
Ez minden, amit a gyerek hallani akar! Mert a gyermeket a mese valóságánál sokkal inkább foglalkoztatja az a kérdés – és hamar el is dönti – hogy melyik a jó oldal és melyik a rossz!”
Az Árgyélus királyfin, Tündér Ilonán, Fehérlófián felcseperedő generációk
lelkiségével, szellemiségével, ítélőképességével nem volt baj,
tudták, hogy melyik a jó oldal és melyik a rossz.
De, mi a helyzet napjainkban? Helyesen ítéljük-e meg, hogy melyik a jó oldal és melyik a rossz? Főleg akkor, ha mindkét oldalon vannak számunkra jó és rossz „programok”. Válasszuk a kisebbik rossznak látszót, vagy a nagyobbat hazudót? Melyik a jó oldal és melyik a rossz? Ki tudja?
’56 – kipipálva, letudva… Hát, én kérek elnézést…
Volt itt minden, mi „szem-szájnak ingere”: harcosok klubjának békemenete, háborúpártinak bélyegzett, áradó, nemzeti menet, Karácsony Gergely kerékpáros akrobata, egy dédunoka beszéde, akinek a dédapja, Tutsek Gusztáv Vazul az ’56 utáni perek vérbírója volt, aki Wittner Máriát és Mécs Imrét is halálra ítélte. Volt gyermekszínész a „majdnem szent zsolti bácsiék” műsorán, de volt ott drogfüggő és nőverő rapper, egykor Dubajban , kézen-közön közkedvelt, szende celebribi, sűrűn és áhítattal rózsafüzérező, nemzeti imádkozó sáska-hídember, egy Kossuth-díjas nemzeti csótány, aki szerint a „gyermekotthonos lányok és a leánykereskedő bűnöző is jól jártak, mert pénzt kerestek”…
Nincs itt kérem, semmi látnivaló!
Csak ’56 szellemisége lett volna, de az senkit sem érdekelte. Csak a cirkusz…
De ott volt az „ének az esőben”, Rost Andrea szánalmas és fülrepesztő áriázása. A „macskás fadíszes” hosszú és unalmassá szürkült beszéd. Mondjuk, itt legalább megemlítették az oroszokat…
A magyarokat azzal hülyítik, hogy ’56-ban az „oroszok ellen” lázadtak fel, és vonultak az utcára. De nézzük- csak az orosz Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas írót, mit mond az akkori orosz helyzetről:
„Az Oroszországot vezető bolsevikok, akik átvették a hatalmat, nem oroszok voltak. Ők gyűlölték az oroszokat. Gyűlölték a keresztényeket. Az etnikai gyűlölettől vezérelve oroszok millióit kínozták és mészárolták le, emberi bűntudat parányi szikrája nélkül. Ez egy invázió és hódítás volt az orosz nép felett. (Épp, mint most az ukrán nép felett, és épp, mint egy jó ideje már a magyar nép felett…) A bolsevizmus minden idők legnagyobb emberi mészárlása volt. Az a tény, hogy a világ nagy része nem ismeri ezt a valóságot, azt bizonyítja, hogy maga a globális média is az elkövetők kezében van. Nem állíthatjuk, hogy minden zsidó bolsevik, de zsidók nélkül nem lett volna bolsevizmus. Ez nem antiszemitizmus, de egy zsidó számára semmi sem sértőbb, mint ez az igazság. A véráldozatokat követelő bolsevik terroristák 1918 és 1957 között 66 millió embert gyilkoltak meg Oroszországban. Végül Alekszandr Szolzsenyicin, Nobel-díjas író, történész is a zsidó bolsevizmus áldozata lett.”
Nálunk mindkét „rivális” oldal vezetője Izrael leghűségesebb hűbérese
(az összes többi párttal és politikussal együtt).
Mindkettőnél nemzeti zászlók tömkelege lobogott vígan a szomorú magyar rög-valóság ingoványos mocsarában…
Melyik a jó oldal és melyik a rossz?
Van itt egyáltalán jó oldal?
Aztán mindenki húzhatott haza „gondolom, nem gyalog”, főleg a szerb buszkirándulók.
Azt is mondhatnánk, hogy:
„Véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára.
De, ha tetszett, nemsokára visszavárhat: Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára és
valahány név a naptárba! Eljövök még hozzátok! Viszontlátásra, pajtások!”
No, de ez mégsem jól van így, hogy már elköszönök,
hiszen még a mai esti mesét el sem mondtam!
Szóval:
Hol volt, hol nem volt, Hetedhét országon is túl, valahol az Óperenciás tengeren és a „süveghegyen” is túl, a Hatvanpusztai félkész mezőgazdasági épülettől nem messze, ahol a kurta farkú kismalac magának makkot túr, de még Mátészalkán innen, amerre még a Lázár-intercity sem jár, volt a világon egy ténsasszony, olyan főispán-féle tekintetes asszony, annak volt egy kis kakasa. Olyan gall-kakas féleség (EU-s kakas, vagy legalábbis a tollazatáról annak látszó…). Ez a kis kakas csak ott keresgélt, csak ott kapargált folyton a szeméten, amikor egyszer csak talált egy hangrögzítős okos telefont egy gyűrött Nokiás dobozban, meg mellette egy gyémánt fél krajcárt. El is tette mindkettőt, mert úgy gondolta, később még a hasznára lehetnek.
De élt a közelben egy török császár, aki türk pasa is volt. A migráns-utcagyerekek a kerítés mögül csúfolták is olykor szegényt, azt kiabálva, hogy: „Török basa, nagy a hasa, beleférne ötszáz kacsa. Kicsi nyaka, nagy a hasa, ott szalad a török basa.” Ezért nagyon haragudott rájuk a török császár, és mérgében transz nemű óvónőkkel átműtette mindet, és bezáratta őket egy gyermekotthonba, ahol a „majdnem szent Zsolti bácsira” bízta őket, hogy a segítségével „keressenek egy kis pénzt” esténként, így mindenki jól járt…
Ezután hazament a kedvelt félkész mezőgazdasági épületébe, ami az apjáé volt, és szokás szerint, aranyozott disznókörömből itta a „latte avokádós” házi pálinkát, miközben csirkenyakat szopogatva, vágyakozóan tekintett a kaviárral vastagon megkent hagymás, zsíros kenyérre. Aztán a stelázsi mellett, gumicsizmában és klott gatyában üldögélve a kis hokedlin, újra elhúzatta kedves nótáját Mága Zoltánnal, és hallgatta, amint a „nagyferó-patakiattila-tóthgabi” trió áhítatos bálványozással csak neki zümmögi a fülébe, hogy:
„Ha ő szólt, rajtolt a rakéta,
A Holdig szállt a béke- ötlet,
Indult a nemzeti űrséta,
S a négy kerékből máris öt lett.
Felbőszült a szuverén kaptár,
Volt jacht és Gucci- táska.
Habzó szájat kapott a szamár,
S megjelent az imádkozó sáska.
A luxusvonat a fákra röppent,
S mint a méhek tiszta méze,
Egyszerre csak lecsöppent
A szőke Tisza zavaros vizébe.
Bogarat, poloskát ültetett ő
A bamba nép fülébe, s aznap
Nyálkától ragacsos, mérgező
Valóság lett az ostoba maszlag.”
Így tengette a nemzet sorsát a hátán cipelve, hajlott gerinccel az életét, amikor a szemétdomb mellett elsétálva meglátta a kis kakasnál a gyémánt fél krajcárt, és azt mondja neki: – Kis kakas, add nekem a gyémánt fél krajcárodat. – Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak. De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincses kamarájába, ahol az EU-s pénzeket, a magánnyugdíj megtakarításokat, meg a nemzet aranyát is őrizte… Ide tette a kis kakas gazdasszonyát, meg a fél krajcárt is.
A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni: – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt fél krajcárom! A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta: – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt fél krajcárom! Megharagudott erre a török császár. – Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd belé a kútba. Hiába fenyegetőzött a kiskakas, hogy előveszi a telefonra rögzített felvételeket, amiket a gazdasszonya mondott, miközben a bibliát hozzávágta, az senkit nem hatott meg. Nem sokra ment vele, így a szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban: – Szívd fel begyem a sok vizet, szívd fel begyem a sok vizet! – Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból. A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába. – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt fél krajcárom, mert ha nem, akkora áradást csinálok a begyemben levő vízzel, mintha a Tisza áradna!
Még nagyobb méregbe jött erre a török császár. – Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd be a harcosok klubja nevű méhkas digitális polgári körének közepébe, hadd csípjék agyon a vad, harci darazsak. A szolgáló belévetette a kis kakast a méhes kasba. Ott megint elkezdi a kis kakas: – Szívd fel begyem a darazsat; szívd fel begyem a darazsat! Arra a begye mind felszítta a darazsat. Akkor megint felszállott a török császár ablakába egy ereszcsatornán. – Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt fél krajcárom! Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele. – Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe. Megfogta a szolgáló a kis kakast; a török császár betette a bő bugyogója fenekébe. Akkor a kis kakas megint csak elkezdte: – Ereszd ki begyem a darazsat, hadd csípje meg a farát; ereszd ki begyem a darazsat, hadd csípje meg a farát! A begye mind kieresztette a sok harci darazsat, de azok nem csípték meg a török császár farát, mert egy vérből valók voltak és amúgy sem háborúpártiak, hanem békepártiak voltak. Volt fullánkjuk, de azt Brüsszelre fenegették, kizárólag szuverenitás-védelmi céllal. Azonban, látva, hogy nem tudja legyőzni a kis kakast, a török császár úgy döntött, hogy megveszi kilóra, elég gizda kakas volt, és így kiáltott: – Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kis kakast! Vigyétek hamar a kincses kamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt fél krajcárját. Bevitték a kis kakast a kincses kamarába, ott megint elkezdte a maga mondókáját: – Szívd fel begyem a sok pénzt, szívd fel begyem a sok pénzt! – De a kincses kamara, amit NB-nek is hívtak, teljesen üres volt, mert egy Matolcsy nevű eunuch, a török császár jobb keze, mindent ellopott. Még a kis kakas gyémánt fél krajcárját és gazdasszonyát is.
Erre a kis kakas úgy begurult, hogy az összes vizet kieresztette a begyéből. Lett is akkora áradás, amilyet még az öregapám sem látott. De, mivel sem a kis kakas, sem a török császár nem tudott jól úszni, bele is fulladt mindkettő. Máig is élnének, ha bele nem fulladtak volna.
Itt a vége, fuss el végre!
A kurva ukránok meg még fényesebbre dörzsölhetik a NATO rézfaszú baglyának ereszcsatornákon lecsúszva fényesre dörzsölődött valagát, miközben az öreg Hókuszpók meghágja a százholdas pagonyban a zebrákat őrző Törpillát, amíg Piroska is és az őt futtató farkas (Flórián) is jól járnak, mert sok pénzt kereshetnek. Csak a hét törpének kell a bányában túlórázniuk, hogy ki tudják fizetni Hófehérkéért a napi jattot.
Ha a TEK nem kopogna az ajtómon, az én mesém is tovább tartott volna…
Országomat egy lóért, de ha ló nincs, akkor jó a zebra is…
„Őrülten vágtat a magyar Caligula
Viszi az Incitatus nevű fakó lova.
Márványistállóját sodorja az ár…
Holló mondja: Kár érte, de kár!
A kiskakas a szemétdombra száll,
Csőrében egy rozsdás fél krajcár.
Zúdul már a sötét ár, jön az új kufár…
Holló mondja: Kár értünk, de kár!”
Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!
– a „fogadós”-