KÚT és KIÚT

„A Hagyomány mélységes mély kút: az emberi élet forrása.
Az ember csak e kút vizével betöltekezve lehet azzá, amivé lennie kell.”

Az enyészet havát (november) felváltotta az álom hava (december), ahogyan annak a természet rendje szerint lennie kell. Az Égi Tudás Népe hajdanán a természet rendje szerint élt.

Az enyészet után jött az álom, a látszólagos halál a mindent átható sötétségben. Azonban mi ekkor is a Világ Világosságát várjuk, a szívünket megdermesztő hideg sötétségben.

A test, a lélek, és a szellem elcsendesedik, ahogyan a természet is a fehér hótakaró alatt, és békés nyugalommal, szeretetteljes tisztelettel várja Istent. Az Isten-várás méltóságteljes, és a végkimenetele nem kétséges: a Világosság legyőzi a sötétséget, mint mindig, hiszen ez egy örök törvény. Mi, magyarok, méltósággal várjuk a téli napforduló ünnepét, épp, mint egykor az őseink.

Egyre távolabb kerülünk a Hagyománytól és az Égi Tudástól.

Helyette egy hazug, torz és feketefejű világkép imádatába buktunk.

Fordított értékrend szerint élünk, elcsendesedés helyett ricsaj, vircsaft, magamutogatás, nyugtalanság és esztelen rohanás, szeretet és tisztelet helyett önzés, Isten-várás helyett istentelenség, világosság helyett egyre nagyobb sötétség.

A feketefejű métely egyre mélyebben beássa magát a nemzetünk testébe.

„Egyszerűen képtelenek tiszteletben tartani az őshonos magyar nemzet szokásait. Talán sokan megértjük ezt az alacsony szellemi szintet, sivár, üres lelkivilágot, mely folyton “viszketésre” készteti őket, de elfogadni, befogadni, a magyar lélek, természetéből fakadóan, ezt soha nem képes…”

A „kútmérgezők” már nem csak megszentségteleníteni akarják a magyarság szakrális örökségét, hanem a teljes megsemmisítésünkre törekszenek.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy hazánk földjét már hosszú ideje idegenek tiporják. Igaztalanul és mindeddig büntetlenül.

„Poshadt vizű kút mellett üldögélve sosem találod meg a tiszta forrást.”

Ahol életünk felfogásában és alakításában valami kudarcot vall, ott már a világképben van a hiba.

„Ártalmas emberek ártalmas égi világot teremtenek, az meg még ártalmasabbra formálja őket.

„Beléjük rökönyödik”az ostobaság, a lelketlenség, irgalmatlanság. Veszett ebhez hasonlatosak ezek, kerüld őket, és ne tűrd meg szomszédságodban, mert ők béketűrésedet gyávaságnak értelmezik.”

„Ha elhagyjuk a Magyarok Istenét, idegen istenek igájában görnyedhetünk, idegen istenek kötőfékén zaboláztatunk.” Ezért nem vagyunk szabadok.

Azonban van egy MAG,
amelyik nem fogadta és nem fogadja el soha
az idegen istent és az idegen elnyomást.

Ez a MAG ellenáll, és soha nem fogja szolgálni a sötétséget, a feketefejűeket.

Vata táltos, a „garázda lófő”a példaképünk. Számunkra nincs más isten, csak a Magyarok Istene, nincs más királynőnk és védelmezőnk, csak Nagyboldogasszonyunk, nincs más hazánk, csak Magyarország, és nincs más testvérünk, csak a magyar!

Világképünk tiszta és igaz.

Szkíta világképre épülő szakralitást szeretnénk megvalósítani, ami a morál alapja lenne, hiszen, amilyen az istenkép, olyan a lelkiség. Erre a lelkiségre, a szkíta erkölcsrendre épülő jogrend kidolgozása biztosítaná a szabadságunkat. Ez a cél. Kút és kiút…

„Zendüléskor illő kitűzni a zendülés lobogóit. Ló, meg ökörfarok, ezek a zendülés, a hadiállapot jelei. Bárki fia lássa messziről, itt baj van!”

Gyenge fuvallat, szellőben rezdülő nád, suttogva hozzák és adják tovább a hírt, mint egykor régen: „Készüljetek! Itt az idő, véres kardot hordunk körbe, most talán utoljára…”

A távolból megrezdül egy magányos dob hangja mélyen, lassú ütemben, mint a szívdobbanás. Vata Táltos szívdobbanása életre kelti újra a Magyar Nemzet maradékát…

Oszlik az éj, délceg árnyak mozdulnak a félhomályban komoran. Egy dicső zászlót követnek, melyen a Nap Gyermekei és Hold Gyermekei fölött egy kitárt szárnyú Turulmadár őrködik. Az élen elszánt nyugalommal Vata Lófő léptet hófehér lován. Fejük fölött holló köröz, mutatja a helyes irányt, mert „nincsen sötét kor csak homályba vesző visszaút.”

Mi kitűzzük Vata táltos, a „garázda lófő” lófarkas lobogóját, hogy hamarosan minden igaz magyar testvérünk láthassa a sötétség ölelésében is a világosságot.

„Az élet kinek kút, kinek napsütés:
van, ki zuhan, s ki repül,
s mikor azt hiszed, elnyel a sötét,
egy angyal szárnya rád terül.”

-a „fogadós”-

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .