Nem a palotáknak fényes gyertyaszála
Petőfi Sándor
Vagyok én, hanem a kunyhók mécsvilága.
„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:
Vannak idők, amikor el kell mondani az embereknek az igazat.
Még akkor is, ha ezzel nem leszünk éppen népszerűek.
(„Lámpád vagyok, ha látsz engem.”)
Ezekben a Nemzetünk és Hazánk számára sorsfordító időkben a nagy nyilvánosság elé kell állni:
„az igazság és értelmes lelkiség áhítói elé köll mennünk, hogy
/Máté Imre/
ne keresgéljenek tűt a szalmakazalban”
„Vannak időszakok, amikor a világ újrarendezi önmagát, és ilyen időszakokban a helyesen megválasztott igaz gondolatok, igaz szavak és igaz tettek (szkíta erkölcs szerint) képesek megváltoztatni a világot.”
Az igazi kérdés ma már nem az, hogy a gépek tudnak-e gondolkodni,
hanem az, hogy az ember tud-e még.
(Ez elég szomorú, főleg egy olyan Nemzet esetében, akit egykor a „Tudás Népe” jelzővel illettek.)
„Az ember nagyon ragaszkodik ahhoz, amiben hisz. Nem az igazságot keresi, hanem az egyensúly valamilyen formáját, és a hite elemeire alapozva egy nagyjából egységes világot épít maga köré, amitől megnyugszik, és amihez azután körömszakadtáig ragaszkodik.”
(Laurent Gounelle)
Ezért senki nem nagyon szereti, ha úgy érzi, hogy ebből a „hitéből” bárki is ki akarja billenteni.
Az átlagember „boldogsága” az amikor
„az élet értelmével kapcsolatos személyes téveszméit össze tudja hangolni az uralkodó kollektív téveszmékkel”.
Minél jobban sikerül ez az „összehangolás”, annál jobban ragaszkodik az egyén az adott rendszerhez.
A változás akkor történhet meg, ha a valóság felül tudja írni a téveszméket.
Ehhez gyakran szenvedés kell.
“Ha nem történik meg az illúzióvesztés, akkor kívül kell veszteségeket, katasztrófákat átélni, hogy boruljanak az illúziók!”
/Chong An Sunim/
„Mert e városra is rászakadt az átok.
Patkányok hemzsegnek a kertben, az utcán.
Megemésztik a kamrákba gyűjtött életet.
Gond-patkányok, szegénység-patkányok,
Bánat-patkányok, bűn-patkányok,
Betegség-patkányok és halál-patkányok
Rondítanak be mindent feketére.
Nem lehet lépni tőlük.
Felkúsznak az alvó ágya fejére, s ajkába harapnak.
S az emberek meghalnak, vagy megőrülnek.”
Amíg nem látjuk be, hogy a „hatalmi elit” által számunkra felkínált programok (algoritmusok) helyett – amik mindegyike az „Új (sátáni) Világrend” megvalósítását és bevezetését szolgálja 2030-ra – a megoldást csakis a „rendszeren” kívül találhatjuk meg, addig egyre nagyobb katasztrófákat fogunk elszenvedni egyénileg is, és nemzetként is.
„Egyik ínséges év a másikat követte… Hanem azért volt eszeveszett fényűzés a fővárosban.”
/Jókai Mór/
Valamikor, réges-régen Naparcúak voltunk a Fényes úton.
Napjainkra viszont egyre többen fényűző életet szeretnének élni, és ez egyeseknek sikerül is.
(Fényűzés jelentése: „Az élet anyagi és szellemi javainak az átlagos és ésszerű szükségletet jóval meghaladó felhalmozása, fogyasztása, használata, élvezése. Nem a közvetlen szükséglet kielégítésére való, hanem a túlzott kényelem, pompa, élvezet kedvéért.”)
Politikusaink és az általuk dúsgazdaggá tett sleppjük ma egyértelműen „fényűzően” és „Fény-űzően” élnek.
A fényűzés és a Fény-űzés kéz a kézben járnak. Az anyagi világ sötétségébe elmerülő lélek egyre jobban elveszíti a Fényét. A Fény elűzése a sötétség diadalához vezet.
Napjainkban (is) a Világ Világossága küzd a feketefejű vak-világgal.
„Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája süllyed, vagy föléje emelkedik.”
Régen, a szakrális vezetőink „felemelkedtek”, a Világ Világosságának útját járták, erre vezették a népüket beavatás általi Tudással felhatalmazva.
Mai világunk emberisége viszont egyértelműen „süllyed”.
Weöres Sándor: A TELJESSÉG FELÉ
„Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokba. Ez a kárhozat.
És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.
Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s a haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket. Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttől iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz.“
„A nép és a vezetők gyengülésével a létezés rendje meginog.”
(A zsarnok összetéveszti a kormányzást a sanyargatással, a szolgálatot az uralkodással.)
„Mondja-e, ki dolgát jól végezte: ajnározzatok, dicsőítsetek?
A sikerében bizonytalannak fontos ez!
Jó uralkodók, Népek Elei, utálnak hízelkedést, talpnyalást.”
Hol lennénk mára, ha Őseink a legalkalmatlanabb, tolvaj, hazug, hazaáruló idiótákra bízták volna a sorsukat? Azért volt a „királyi” jelző az irányító „szakrális elit” neve előtt, mert érdem és jellem szerint vezették és szolgálták a népet. (Turul Nemzetség)
Régen az Őseink hallották és tették az Ég Szavát, ezért Égi Királyságot építettek.
Most a vakok és süketek építenek Földi poklot.
„Rossz Istenek, gyarló Istenek hízelkedést, tömjénezést áhítanak. Rontják a jót, hamisítják az igazat Haragjuknak sem urai, mérgüket világgá fújják, így támad káros kötés, káros oldás, szabadság helyett szolgaság, szeretet helyett gyűlölet, öröm helyett bánat.”
„A régiek hallották az Ég szavát.
Hallották, mert ügyeltek rá.
Ezért voltak erősek, hatalmasok,
nem ilyen beszari nyomorultak, mint a mostaniak”.
„Mikor a munka nem lesz robot, és a művészet nem lesz fényűzés, akkor jön el az az ország, amelyről a legjobbak jövendöltek.”
/Juhász Gyula/
„Ha a halál köztünk jár,
És elnyel minket a mocsár,
Mindig más a hibás:
A Nap, a Hold, a sás…
Varangy- dalunk száll:
Éljen a varangykirály!
Bűzlik tőlünk a mocsár,
Mindent beborít a sár.”
El kellene űznünk végre a „Fény-űzőket”.
Ha egy „rendszerben” nincs megoldás, mert körbe-körbe járunk, és csak a sátáni „rendszer” által megengedett lehetőségekből szabad választanunk, akkor ki kell lépni abból a „rendszerből” és egy igaz rend-szert kell létrehoznunk, melynek alapja az Ős-Tudás és a Hagyomány.
Mérgezett kútból lehet-e tiszta vizet inni?
Mit kezdjünk az ŐS-TUDÁST megmérgező, elferdítő tanokkal?
(„A hunok tavasszal mindig megtisztították a kutakat, forrásokat.”)
Miért kell „tiszta vizet önteni a pohárba”?
Mert újraépítkezni a Hagyomány alapján kell.
A rendíthetetlen alapokig kell visszakanyarodnunk. Ez a fundamentum, a sarokkő. A tiszta világkép, melyben „a hamis tudás és hamis hit kettőssége helyet fog adni az igaz tudás és igaz hit egységének.”
„Vannak időszakok, amikor a világ újrarendezi önmagát, és ilyen időszakokban a helyesen megválasztott igaz gondolatok, igaz szavak és igaz tettek (szkíta erkölcs szerint) képesek megváltoztatni a világot.”
A szakrális hierarchiában (érdem és jellem alapján betöltött pozíciókban), mindenki a maga helyét és szerepét megértve és elfogadva teszi, amit kell.
„Bizonyos dolgokat egy adott szinten nem biztos, hogy meg lehet oldani, bármennyire szeretnénk is.”
A jogfosztottságot pedig az emberek által választott politikusokkal fenntartatott „törvények” okozzák.
A politikusokat és a pártokat a rendszer élteti.
A rendszert eszmék táplálják.
Az eszméket pedig szellemi szinten kell legyőzni.
A szakrális győzelem az alapja a fizikai szinten elérni kívánt sikernek.
Ezt mielőbb meg kell tenni, mert a sátáni „rendszer”, érzi, hogy az idő szorongatja. Versenyt fut az idővel, mert 2030-ra be akarja vezetni a totalitárius sátáni világrendet.
„A mesterséges intelligencia és gépi tanulás fejlődésével olyan tökéletes totalitárius rendszer építhető, amit még nem láttunk korábban.”
/Yuval Noah Harari/
Mindig voltak elnyomók. A feketefejű patások a félelmünk segítségével veszik el a szabadságunkat.
A „Fény-űzők” jutalma a hatalom, anyagi javak, amit a sátán megígért a szolgálataikért cserébe.
De a kárhozott „Fény-űzők” sorsa mégsem oly örömteli.
„Gondoljunk a rettegett és ünnepelt Sztálinnak, a népek mészárosának sorsára, amikor a diktátor agyvérzést kap, és senki sem meri megemelni a haldokló, de látványosan behugyozott Sztálint? Még orvost sem tudtak szerezni neki, mert az összes tisztességes orvost elvitették munkatáborba…
Ilyenkor megláthatjuk abban a bizonyos „tükörben”, hogy mi mind milyen szánalmas, kicsinyes, gonosz, törekvő, másokon átgázoló szemetek vagyunk, különösképpen akkor, ha egy diktátor alattvalójaként azzal szembesülünk, hogy a főnök összehugyozva, eszméletlen állapotban fekszik a dácsája padlóján.”
Mióta elveszítettük a helyes irányt, mindenféle hazug és elnyomó rendszernek tapsoltunk már, mert a szabadságvágyunkat elnyomta a félelem. Éltünk jobban, vagy szűkösebben, haltunk békében, vagy háborúban, de szabadon már régóta nem.
Nem kellene a rendszer által megengedett és megszabott lehetőségekből választanunk. Új és Igaz rendszert kell létrehoznunk nélkülük. Semmilyen párt, semmilyen politikus, semmilyen eszme és „rendszer” nem hozhat boldog életet a számunkra, amit ők adnak. EGYIK SEM kell, mert mindegyik ugyanannak a „rendszernek” a tézis és a vele (látszólag) szembenálló antitézis oldala, aminek harcából kapjuk a szintézist, mint ideiglenes megoldást. Ez egy végtelen történet, ami közben elveszítünk mindent, ami Magyarrá tesz minket: szabadságunkat, földünket, vizünket…
Sem Orbán, sem Gyurcsány nem jó út. Sem a jobbos, sem a balos diktatúra. Sem Brüsszel, sem NER. Sem háború, sem NATO, sem migráns, sem szivárvány. Sem infláció, sem kényszeroltás, sem terror. Ha elutasítom az egyiket, azzal nem a másikat választom, bár ők ezt szajkózzák.
MINDEGYIKET ELUTASÍTOM, ŐSEIM JOGÁN.
Egyetlen párt sem lehet a nép fölött, tudjuk, hogy az mivel jár, bár úgy néz ki, hogy mégsem tanultunk a történelemből. A Magyarok Istene Szabad Magyarnak teremtett, nem pártszolgának, közjószágnak, amivé ezek tesznek. TI NEM VAGYTOK AZ ÉLETÜNK ÉS HALÁLUNK MINDENHATÓ BÍRÁI ÉS URAI! Ti nem kufárkodhattok a sleppetekkel karöltve büntetlenül a Nemzet vagyonával! Egyre fényűzőbb életetekkel mi egyre szegényebbek leszünk.
Ti FÉNY-ŰZŐK vagytok a NAPATYA GYERMEKEI között. Bűnösök vagytok.
Fontos tanítást küldök neked, király:
„A hamis tudás és hamis hit kettőssége helyet fog adni az igaz tudás (Hagyomány) és igaz hit (Ős- Tudás) egységének.”
Szabad Magyarként én választom és ismerem el a vezetőimet az Ősi jogrend szerint, a szkíta erkölcs szerint, érdem és jellem szerint. Az én vezetőm, csak Igaz ember lehet, aki a Nemzetét szolgálja életével és halálával, ha kell.
Az árulók pedig nem Nemzettestvéreim.
A feketefejű kufárokat, és nem a Hazánkat, Nemzetünket Júdás-pénzért szolgáló, rendszerhű hivatalnokokhoz, bírókhoz, katonákhoz, rendőrökhöz, adószedőkhöz csak annyit:
„Légy kegyelemmel a magad lelke iránt, király embere, Magyar vér folyik ereidben, Magyar anya szült a világra, s idegen urakat szolgálsz mégis, Nemzeted kárára! Ki vagy te, hogy kegyelmet adj nékem, az Öregisten tátosának?”
„Álmomban a Világ lángokban állt és égett. Jöttek, csak jöttek egyre a Hamis Messiások, akik tüzet hoztak, hogy oltsák a lángot. Egyre bizonygatták, hogy a világnak olajra van szüksége és tűzifára. De a „Vízöntő” korában vízre van szükség, hogy eloltsa a lángot, mit a gyűlölet szít és táplál a szívekben. Éltető Vízre van szükségünk, mely tisztára mos mindent, s mely nyomán újra kisarjadhat az Élet.”
De a kufárok most éppen az éltető vizeinket is ellopják a Nemzettől. Már az életünket lopják, pusztítják. „Nem akarnak háborút”, éppúgy, mint az elsőnél, meg a másodiknál, de valahogy mégis a harmadik felé masíroztatnak bennünket, a „békére” törekvés nagy igyekezetében.
Aljas és hiteltelen az a vezető, aki mást gondol, mást mond és mást tesz.
Akiben nincs meg a szkíta erkölcs, az feketefejű. Régen tudtuk jól, hogy mit érdemel az áruló, aki „idegen urakat szolgál Nemzete kárára”!
“AZ ELFELEJTETTET, A KIIRTOTTAT ÚJRA MEG KELL TANULNI.”
„A mi Oltalmazó Istenünk, kinek egykor fehér lovat vezettek, veretes nyergű, szövött takarójú, ékköves szerszámú fehér mént. „Nevesembiztosfejedelemhős” atyánk volt ő valaha. MÉN ÚR, a Ménúrságban. Nemzetünkre Ügyelő, a Kettős Világörvény Körein minket szemmel tartó, ki az EGEK-ből vigyáz ránk. Döglesők ivadékai közé szorulva, egyetlen igaz támaszunk. Nagy Isten a Mi Istenünk, Magyarok Istene!”
„Istenem, adj nekem türelmet, hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni, bátorságot, hogy megváltoztassam, amit tudok, és bölcsességet, hogy e kettőt meg tudjam különböztetni.”
