(„A jót addig hisszük jónak, amíg még jobba nem botlunk“)
„A hagyomány értelmében csak akkor szabad az „ősök intelmeit” nyilvánosságra hozni, ha a nemzetet nagy veszély fenyegeti.”
„Ma létkérdés és indokolt a nemzetnek visszaadnunk őseitől örökölt szellemi kincseit, hogy azokat fölhasználja épülésére-szépülésére, talpra állásához.”
A táltos feladata az is, hogy átadja tudományát az ifjabb nemzedéknek.
(A „Mágus-pörökben” gyakori vád volt, hogy a táltos, harsány vagy igric, betűvetésre és régi mondákra oktatja a fiatalságot.)
Őseink táltosai rendkívül nagy tudás birtokában voltak.
„Időtlen érvényű eszmeiségüket a nagy nyilvánosság elé kell vinni: „az igazság és értelmes lelkiség áhítói elé kell mennünk, hogy ne keresgéljenek tűt a szalmakazalban”.
Hajdanán a magyarok, minden kétséget kizáró katonai fölényben voltak a környező népekkel szemben, de Európa urai és papjai talán még jobban féltek a magyarok „vallásától”, mint nyilaitól. A táltosok titkos szervezete behálózta az egész magyar birodalmat. Az összekötő szálak az egyes csoportok között a törökdúlás idején szakadtak szét.
(Az évszázadok alatt elsorvadt sok „sejt”, mert életét vesztette a „mester”, és az is, akinek átadhatta volna a „tudományt”.)
A szakrális hierarchia megbomlott, a lánc megszakadt. A megmaradt táltosok rejtezésbe vonultak.
A néphitben a táltos „megáll” három szál nádon.
A három nádszálon állás jelkép, szimbólum.
Három erényről van szó: igazság, bölcsesség, szeretet.
(„A sámán szó jelentése: „az ember, aki tud”. A sámánizmus legfontosabb jellemzője, hogy elő tudja idézni az extázist, melynek során megváltozott tudatállapotba került. A sámán extázisa előidézésére narkotikumokat, kenderfüstöt, vagy gombákat használ, „sámánkodásait” szaggatott szarvasbőr ruhában végzi, fején sámánkoronát visel, és sajátos hangszerén dobol. A „sámánok” feje a bácsa.”)
„A sámán a „köztes létben” (a Földi lét és Ménúrságban lét között) tevékenykedik. Az Álom-lélek a sámánok misztériuma. A Sámán a tüzet és dobját használja akaratának, kérésének továbbításához. A tűz kelti életre dobját és szellemi segítőit. Révülésben a köztes létben felkutatja az adott lélekdarabokat és megküzd az őket őrző Démonnal. Ez a küzdelem sokszor csak alku. Az, hogy valaki Sámánná válik, nem a saját döntése. Mindig a Sámánok Istenének és az Ős Sámán-Szellemek döntése, hogy kit jelölnek ki Sámánnak. A döntést a jelölt sosem „fellebbezheti” meg, el kell vállalnia ezt a létet. Ilyenkor szinte minden esetben a jelölt egyfajta Sámán-betegségbe esik, amíg úgy nem dönt, hogy vállalja a Sámánkodást. Amikor a jelölt dönt, és készen áll, akkor csatlakoznak hozzá a szellemi segítői, más néven Erőállatai, Totemei. A Sámán ezek után több avatási szertartáson esik át. Először a víz, majd 42 nappal később a tűz általi avatáson. Az avatások alatt az Ős Sámán-Szellemek szétszedik a jelöltet, elégetik a testét, majd új testet kap, ami kiegészül a sámáni lét elengedhetetlen „tartozékaival”. Ezek után áll készen a jelölt, hogy megtapasztalja a halált és visszatérjen onnan, egy teljesen új emberként: Sámánként, Tudó Emberként, aki ismeri az Élet és a Halál titkát. Ezzel ér véget az avatások sora.”
Őseink táltosai legalább három szinttel egy „sámán” fölött álltak.
Táltost sosem avattak, csak születni lehetett táltosként (jellemző jegyekkel).
(De, még így is csak egy másik táltos által válhatott bárki Táltossá. Ady Endre is táltos-jegyekkel született, azonban nem kapta meg az egy másik Táltos általi „útmutatást”.)
Az új Táltost, mindig a halálos ágyán nevezte meg az öreg Táltos.
(„ A jó tanítvány megöli a mesterét.”) A LÁNC így nem szakadt meg. Táltosról táltosra szállt.
A táltos nem a köztes létben küzdött, vagy alkudott a démonokkal, hanem a köztes lét hét szintjén áthaladva (hétfokú létrát megmászva) a Mennyországba jutott, ahol az angyalokkal beszélgetett. Nem volt szüksége extázisra, sem narkotikumra, sem kenderfüstre, gombára, dobra…
„Életfa, világfa, születésbe-halálba, világból világba.
Égig érő fának leveles hét ága, összeköt és megtart: táltosok létrája.
Gyökere és törzse, pompás koronája a három világot szemünknek mintázza.
Földi élet fakad erős oltalmába, Égi tudást ad át lombja – suhogása.”
„Olyan utakon jártak, amely ösvényeken a közönséges, halandó ember nem jár.
Olyan utakon jártak, ahol még madár sem jár, tehát az ő útjuk ebből a közönséges, halandó világból kivezet.”
A garabonciások szellemi úton, többszintes beavató misztérium által juthattak a Mennyországba. Ennek során (72 óra a kőkoporsóban) megtapasztalták, hogy a halál után van túlvilág. Átmentek a halálon, átmentek a sötétségen. Ezt a tudást őrzi a „Memento mori” kifejezés. (Emlékezz a halálra!)
Öregisten elébe juthattak még rajtuk kívül – a Hagyomány szerint – azok a harcosok, akik még életükben szembenéztek a halállal. (A „HÉTVILÁG”: a mennyek országának valamely régiójába tér vissza minden egyes ember, aki már ÉLETÉBEN szembenézett a halállal, és legyőzte azt; akár mint harcos, akár mint beavatott táltos, mágus, pap.)
„ÉGI ORSZÁGÚT – ezen jár a Göncölszekér (Napszekér, Lélek-kocsi). A halhatatlan hősök lelkei utaznak rajta. A GÖNCÖLSZEKÉR, az nem más, mint A TÁTOS, a tátosok. Az Égi országúton nemcsak a hősi halált halt harcosok lelkei utaztak felfelé, hanem a tátos is ezen a fényes úton járt. Mert a tátos maga a „Göncölszekér”.
Jól mondták a régiek: „csak Göncöl vállain lehet az Öregisten elibe jutni”.
(A Tejút, Hadak útja, Égi országút, Tetejetlen fa Nagyboldogasszonyunk lakóhelye is.)
„A Változások Hét Szent Igéjét oltották az istenek minden teremtményükbe.”
„Ebből erednek a Láncok, minden élet Igéit rejtendő és tovább viendő. Ez köt össze az Egy Örök Éggel, az istenséggel, ezért jelkép a Lánc a táltosok „varázsolásaiban” is.”(„Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna…” Iszter-lánc, Isthar-lánc. Isthar, Anahita, Ankisza: „A Mennyek királynője”.)
„A Halál nem az Élet ellentéte. A Születés ellentéte, a földi élet hátsó kapuja.”
Az emberré lett lélek előtt két lehetőség van: ISTENNEL EGGYÉ VÁLHAT, vagy EMBERI TESTBEN SZÜLETHET ÚJJÁ megint, hogy tovább „Fényesedjen”.
Az a lélek, amely végül nem tudja legyőzni önmagát (azaz nem képes megismerni saját természetét), arra lesz kárhoztatva, hogy NE TEHESSE MEG A FELFELÉ VEZETŐ UTAT, és újra visszakerül az anyagi világba.
A hétszintes köztes lét valamelyik szintjéről visszazuhan az emberi testbe születésbe mindaddig, amíg megszabadulva karmájától egyszer a hét szinten túljutva elérkezhet Istenhez.
A Földi létből a Mennyországba csakis a köztes lét hét szintjén átjutva (megvilágosodva) lehet eljutni.
A lélek halhatatlan, örök, Isteni részünk, de az anyagba süllyedéssel képes a felejtésre, elsötétülésre.
„A testbe került lélek bizonyos részei átveszik a test egyik legjellemzőbb tulajdonságát, azt, hogy képes hatást elszenvedni, változni, akár rosszabbá válni. Ilyenkor a lélek a test irányítása alá kerül, egyre jobban elmerül abban, a helyett, hogy ő irányítaná azt.”
Az emberi lét az a küzdelem, ami ennek a bennünk lévő isteni elemnek a tiszta, szubsztanciális állapotban való megvalósítására irányul.
A földi létben, a keskeny ösvényen járva, megtisztulhat a lélek. Ez nem”fájdalommentes”, nem könnyű. (Ennek egyik módja, sőt, napjainkban mindenkire egyre inkább kötelező mozzanata: a „lélek sötét éjszakáján” való átmenet.)
Megváltás a tudatlanságból, érzéketlenségből csak önmagunk szellemi csiszolódása révén lehetséges, mely kinek-kinek saját magaslatán megvilágosodáshoz vezet.
„Boldogok a bölcsesség szomjazói, mert hasuk mélyétől szívük közepéig megteszik a Nagy Utat és Egek Fényében fürödnek!”
„Boldogok, kik szabadságért, igazságért kockáztatják életüket, mert haláluk Istenné Születés leend.”
„Boldogok kik bölcseletet, tudást adnak tovább, meg szépet írnak, amitől szellemük szárnyas juharmagja lelkek ezreiben csírázik, mert beengedtetnek az ÉG Ötbálványú Kapuján, és Boldogasszony simogató tenyerébe lapulhatnak.”
