/”Garázda Lófő” gondolatok/
„Ha óriásnak látja magát a törpe,
Amikor belenéz a görbe tükörbe,
Akkor talán a tükörrel van a baj,
Vagy máshol van a zűrzavar?”
A „Janus-arcú” megnevezést gyakran használják a kettősségre, a kétszínűségre.
/„Ha kétszínű vagy, legalább az egyik arcod legyen szép.”/
A “Janus-arcú” kifejezés azt jelenti, hogy valami, vagy valaki kettős, vagy ellentmondásos jellegű, hasonlóan a római mitológia Janus istenéhez, aki két arcával mindig előre és hátra néz. Az egyik arcával a múltat, a másikkal pedig a jövőt szimbolizálja.
/A „Janus-arcú” kifejezés kissé elszakadt az eredeti jelentéstől, ma már inkább kétszínű, egymásnak ellentmondó értelemben használjuk./
„A tömeg nem élhet vezetők nélkül, mert különben állati sorba süllyed. A pásztor, aki elhagyja nyáját, rosszabb, mint az, aki rosszul vezeti, mert a magára maradt nyáj szerteszéled; amelynek pedig pásztora van, akár jó, akár rossz, mégiscsak együtt marad.”
Mégiscsak együtt marad… pedig nekünk a jó pásztor helyett csak egy „kiskanász” jutott, ez van, ennek kell örülni.
Ki-mit érdemel…
„Égig érő fára segítik a Kiskanászt.
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik. Zsákja feneketlen.
A nemzet tűri. Nem látja meg rajta a rángató madzagokat.
Tipródik a nemzet. A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra… Ki- ki rántja lefelé a másikat, az országot együtt. Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld! A rátarti úr napszámért kunyerál. Már mindent elkótyavetyéltek. Csak alantas szolgálatok maradnak, égbekiáltó árulások. Lesznek, kik alattomos ellenséggel fújnak egy követ.”
„Sokan űzik a megtévesztést és a hamis csodákat, amelyekkel megcsalják a tudatlan sokaságot.”
„A vallást a közönséges ember igaznak, a bölcs hamisnak, az uralkodó pedig hasznosnak véli.”
„A hatalom két arca: a politika és a szakralitás.
A történelem során a politikai rendszerek a szakralitással való szoros, sőt elválaszthatatlan kapcsolatról tettek bizonyságot, mert hatalmukat általa tudták igazolni. Változó formában, de így volt ez az ókori Görögországban, Izraelben vagy Rómában, a nem „nyugati”, azték, kínai vagy közel-keleti birodalmakban, a középkori Európában, sőt még az újkorban is, az Isten kegyelméből uralkodó királyok esetében. A modern korszak azonban kivétel: az általános felfogás ma kiszakítja a politikát a szakralitás eleven szövetéből, és kizárólag az ész határai közé szorítja.”
Nézd csak meg az embereket, az oly „tiszta és igazságos” háborúikat, a pénzügyi rendszerek ciklikus összeomlását, a profithajhászok cinizmusát, a politikusok ostobaságát és gátlástalanságát, a vallási vezetők perverzitását!
„Hogyan képes Isten elnézni mindazt, ami a világban folyik?
A hazugságot, a korrupciót. Ami mindenhol jelen van, és ez alól a vallás sem kivétel. A világ minden egyes országa erőszakkal, gyűlölettel, kapzsisággal és megtévesztéssel van tele. És mind – Spanyolország, Irán, Irak, Anglia, Amerika, Izrael, Palesztina – a saját istene nevében cselekszik így. Ez lenne Isten? A kegyetlenség? A hazugság?”
„Az egész földi világot úgy kormányozzák, hogy a mi testünket használják eszközül.
Ezt a kormányzást Hermész sorsnak nevezik.”
„Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek – amennyire lehet – világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, az Isten.”
Hova vezet a „paprikajancsik”, „kiskanászok” és „feketefejűek” hatalma?
„Kettészakad a nemzet, lángra lobban az ország. A lángot vér oltja. Magyar magyart gyilkol, de a „bika hátáról” is ide lőnek a „hét teve” miatt. A nép fele elpusztul. A szomszédok megmozdulnak, de ugrásra kész a „zenélő sivatagok tigrise” is. A megszeppent maradék Boldogasszonyt hívja. Ekkor a Magyarok Istene őrül állítja a „zenélő sivatagok tigrisét”, és becsületes alkuval visszakerül, ami visszajár.”
„Míg a gyökeres változásokra vonatkozó várakozások helytállóak, azok időzítése tévedhet. Amikor a jóslatok nem válnak be gyorsan, elérkezik a kiábrándultság időszaka. Ám évekkel később mindig kezdetét veszi egy érettebb és a valóságnak inkább megfelelő átalakulás.”
A legnagyobb probléma az, hogy a politikai berendezkedések ciklusokról szólnak. Minden politikusnak az az érdeke, hogy a saját ciklusában teljesítsen jól, és nem feltétlenül akar a távolabbi jövőnek is megfelelni. Minden politikus „Janus-arcú”…
Viszont, fontos tudni azt is, hogy a „Janus-arcú” kifejezés eredeti jelentése nem kétszínűséget jelentett, mint, ahogyan manapság használjuk.
„Janus – eredeti és igen sajátos szerepű római istenség volt, a legősibbek egyike, talán Diana férfi párja (Dianus) volt, és a Nap istene, amely reggel kitárja, és este bezárja az Ég kapuit. Alighanem ezért lett minden bemenet és kijárat, minden ajtó és kapu istene (ajtó latinul janua); a kezdet és a vég volt, ezért ábrázolták két ellentétes irányba néző fejjel, ill. arccal. E két szerep közül idővel a kezdet lett a fontosabb, így kapta az év első hónapja a Januarius (január) nevet. (Templomát a régi fórum közelében békében zárva tartották, háború idején pedig kinyitották. A feljegyzések szerint Róma fennállásnak első hét évszázadában mindössze négyszer volt zárva a templom…)”
„Janus a kezdetek istene volt, akinek ősiségéhez nem fér kétség. Eredete sokak szerint etruszk gyökerekre vezethető vissza, ő maga azonban olyan istenség, amely Rómához kapcsolódott, de túlélte az ókort, és a mai napig használjuk a „Janus-arcú” kifejezésünkben.
Ez mostanra valamilyen álcára, olyan kettősségre utal, amely a kétarcúsággal párosul, de csak azért, mert az évszázadok során elfelejtettük ennek a szimbólumnak a valódi jelentését. Az egykorú ábrázolásokon két szakállas férfifej látható, mintha a tarkójuknál összenőttek volna. Az egyik arc öreg vonásokat visel magán, a másik azonban még ifjú. Mindent látnak – visszafelé, a múltba, és előre, a jövőbe tekintve –, hiszen egy kútfőhöz tartozó, ellenkező irányú aspektusok.
A jó kezdet fél siker, ahogy a mondás is tartja. De a teljes sikerhez a másik félre is szükség van: az eredmények, a sikerek mögött ott a múlt, a befektetett energia. Többnyire nem látszik, és nem is olyan csillogó, de nélküle nem lenne mire alapozni az új kezdeményezést. Ezért amikor valami új dologba kezdünk – vagy nekiindulunk egy következő ciklusnak, új évnek –, amikor két világ, a múlt és a jövő világának kapujában vagyunk, meg kell állnunk és időt kell szentelnünk az előkészítésére.
Rómában Janusé volt az egész január hónap, amelynek nevében ott van a nyitás, a kezdet szava. Ekkor le lehet tenni a régi terheket, le lehet vonni a következtetéseket, megőrizve a velejüket.
Rendezhetjük a sorainkat és egyben felkészülhetünk a tavaszra, a rügybontásra, a megújulásra.
Az új kezdet mindig Janus-arcú: ha csak a pillanatnak, az itt és mostnak engedelmeskedünk, akkor tettünk eredménye kétséges lesz. A kettősségekből így egyoldalúság lesz. Az elme azonban képes megérteni az időben való ciklikus haladást. Ha az éveket egymáshoz kapcsoljuk, a múlt tetteit pedig ok-okozat szerint összefűzzük, akkor az új kezdetben mindig ott rejlenek a múlt eredményei is. Ezért tudjuk, hogy mi a következő lépés számunkra, hogy hová szeretnénk eljutni, és mit cselekedjünk meg vagy helyesbítsünk a korábbiakhoz képest.”
Nekünk, magyaroknak a múltunkban a jövőnk.
A világ minden létezőjének, jelenségének megvan a maga természetes létezési ciklusa. Keletkezik, megszületik, van, azaz él, és elmúlik. Ez igaz az egészekre és igaz a részekre is. Miért éppen az emberiség lenne kivétel?
Birodalmak és királyok tűnnek el a történelem süllyesztőjében, de mi, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk.
A hazaárulók, a feketefejűek, a kétszínű Janus-arcú pártok és politikusok előbb, vagy utóbb megkapják „jutalmukat”, hogy mi, magyarok újra „Nap-arcúak lehessünk a Csillagösvényen”.
„A tél olyan évszak, amikor a világtól el lehet vonulni, a szűkös készletekből a legtöbbet lehet kihozni, elképesztően hatékony tetteket lehet végrehajtani, és el lehet tűnni szem elől.
A tél nem a halála, hanem az olvasztótégelye az élet ciklusának.”
„És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.”
-a „fogadós”-