„A róka sikeréhez nem elég a ravaszsága, kell hozzá a tyúk butasága is.”
„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:
A hetedik állat-ős Róka volt, ez meg is látszik az embereken, a csalafintákon!
A népszuverenitás (vagy népfelség) elve szerint minden kormányzati hatalom forrása a nép, vagyis közhatalmat csak az emberek ruházhatnak egymásra. A jogok forrása a nép. A népnek joga van az államra ruházott jogokért cserébe a hatalom ellenőrzésére.
Ez nem csupán jog, hanem a szabadságunk záloga is.
A MAGYAROK számtalan szebbnél szebb jelzője között sokáig szerepelt a SZABADOK kifejezés: „sabartoi asfaloi „. (Kusok, Médek, Szabírok, Szkíták, Hunok, Magyarok, mind SZABADOK és KIRÁLYI törzsek, népek, nemzetek voltunk.)
Nem úgy tűnik, hogy most azok lennénk. Próbáljuk ki, hogy tudnánk-e érdek-érvényesítést kieszközölni bármiben! Bezzeg a mások…
(„Nimród, a magyarok ősapja, sumerban volt király, a kusok királyi törzséhez tartozott, emlékét megőrizték azok, kiket a szemita hordák évezredeken keresztül üldöztek, s ha nem tanulunk Nimród népének több, mint 4000 éves történetéből, mi is úgy járunk, minket is elpusztítanak! A világban sokan ismerik a magyar nép eredetét, de nem hirdetik, a cél a sumer kultúra utolsó képviselőinek teljes elpusztítása.”)
A nép és a vezetők gyengülésével a létezés rendje meginog.
(A zsarnok összetéveszti a kormányzást a sanyargatással, a szolgálatot az uralkodással.)
Hol lennénk mára, ha Őseink a legalkalmatlanabb idiótákra bízták volna a sorsukat?
Azért volt a „királyi” jelző az irányító „szakrális elit” neve előtt, mert érdem és jellem szerint vezették és szolgálták a népet. (Turul Nemzetség)
Régen sem volt mindenki „megvilágosodott”, de a szakrális hierarchiában, RANGsorban mindenki tette a dolgát, azok mutatták az irányt, akik TUDTÁK a helyes és igaz utat.
A rangot a Tudás és a morál adta: „Hatalmat adunk nektek e Földön, – a félig-meddig emberek hozzátok igazodjanak, hozzátok, kik sejtetek, éreztek, észleltek és tudtok! Ezeket megelőző ember-erény nincsen IsTEN-től. Amazok lábatok taposta ösvényeket járjanak, hogy bennük is terebélyesedhessék Istenségünk csirája.”
Régen az Őseink hallották és tették az Ég Szavát, ezért Égi Királyságot építettek. Most a vakok és süketek építenek Földi poklot.
Mondja-e, ki dolgát jól végezte: ajnároljatok, dicsőítsetek? A sikerében bizonytalannak fontos ez! Jó uralkodók, Népek Elei, utálnak hízelkedést, talpnyalást. Ezt jól végeztük, ezt gyarlón – így ítélnek, és intenek, okulnánk hibáinkból.Rossz Istenek, gyarló Istenek hízelkedést, tömjénezést áhítanak. Rontják a jót, hamisítják az igazat Haragjuknak sem urai, mérgüket világgá fújják, így támad káros kötés, káros oldás, szabadság helyett szolgaság, szeretet helyett gyűlölet, öröm helyett bánat.
Nem az alakzat számít, a tartalom. A körte nem alakja miatt körte, hanem íze miatt. A szép szavakba csomagolt hazugság hazugság, holott külseje andalít. Nem a szavak alakja az Ige, hanem tartalmuk, jelentésük.
„A Jó Törvény nem Tégedet bánt!”
Az a „törvény” és „jog”, ami nem az erkölcsre és morálra épül NEM ISTENTŐL VALÓ.
Az a „vezetés”, ami nem az érdem és jellem szerint lett kiválasztva NEM ISTENTŐL VALÓ.
Azok a „vezetők”, „törvények”, „jogok”, melyek nem szolgálják a Magyar Nemzet érdekeit, nemzetellenesek, hazaárulók.
Ha szabadok lennénk, ez nem történhetne meg a Hazánkban. Rabok vagyunk, nem szabadok.
Ahol szolgaság van a Családban, szolgaság van a Nemzetségben. Ahol szolgaság van a Nemzetségben, szolgaság van a Törzsekben. Ahol a Törzsekben szolgaság van, gúzsba kötve görnyednek Népek, Nemzetek! Ahol Zsarnokság van, különválnak Vétek és Megtorlandó cselekedet! Ott nem a Gaz emberre sújtanak le, hanem arra, aki valamiért nem tetszik!
A pártok és a politikus „rókák” sikeresen elbitorolták a néphatalmat, és ezzel együtt a Magyarok Szabadságát. Tették és teszik mindezt törvényeknek és jogoknak beállított csalással.
Nem a törvényhozás hozza az alkotmányt, hanem az alkotmány kellene, hogy szabja a törvényeket, azért alaptörvény. Az úgynevezett Alaptörvény Közjogi Érvénytelensége köztudott TÉNY. Mégis ez szabhatja meg az életünket.
Már jó ideje fordítva ülünk a lovon, nem pedig hátrafelé nyilazunk, és nem megfutamodást színlelünk, hanem előre próbálunk menekülni. Valamit nagyon nem jól csinálunk.
Egyetértés csak azok között lesz, akik értik az „EGY”-et.
EGY az Isten, és három a magyar igazság, és sehol sem annyira három, és ez a három sehol sem annyira EGY, mint a MAGyarban. (Test-Szellem-Lélek, Apa-Anya-Gyermek, Piros-Fehér-Zöld…)
Isten bennünk, mink Isten-ben. Aki elfordul a Jó-tól, naporcájú Ég-Isten atyánktól és homlokán Holddal ékes Föld-Isten anyánktól,- ki BOLDOGASSZONYUNK-ban emberközelre testesült -, az ÁRMÁN-hoz, a kísértőhöz gyalulódik.
Ki jó úton jár, gyalulódik Észben, Érzelemben, az ISTEN-re talál önmagában – ISTENSÉG-re lelt, ki magára talált. Azon nem fog rontás, átok. Ki, ha gyalulódott, s gyalulódván elérte a „Belátások’’Fényes Határköveit, nagy gondolatok megfogalmazója, nagy tettek véghezvivője,IsTEN-né tisztul szellemében, ki népeket óv, és ellenségek erejét rontja. Ekként nyerte nemzetünk is a Magyarok Istenét! Általa váltak, kik oltalma alá futottak, Népek tarkaságából Egy Nemzetté.
Ő a mi Oltalmazó Istenünk, kinek fehér lovat vezetnek, veretes nyergű, szövött takarójú, ékköves szerszámú fehér mént. „Nevesembiztosfejedelemhős” atyánk volt ő valaha. MÉN ÚR, a Ménúrságban. Nemzetünkre Ügyelő, a Kettős Világörvény Körein minket szemmel tartó, ki az EGEK-ből vigyáz ránk. Döglesők ivadékai közé szorulva, egyetlen igaz támaszunk. Nagy Isten a Mi Istenünk, Magyarok Istene!
„A régiek hallották az Ég szavát.
Hallották, mert ügyeltek rá.
Ezért voltak erősek, hatalmasok,
nem ilyen beszari nyomorultak, mint a mostaniak”.
„A róka sikeréhez nem elég a ravaszsága, kell hozzá a tyúk butasága is”:
Volt egyszer
Egy róka,
Bement a
Tyúkólba,
Ott üle tyúkanyó
Betegen,
Kérdezi a róka
Melegen:
– Hogy vagy, ó
Tyúkanyó?
– Sokkal jobban volnék,
Úgy látom,
Ha innét elmennél
Barátom.
A róka kacagott:
– Jó, én elkocogok,
Gyógyulj meg, de hamar,
Kívánom,
Majd akkor eszlek meg!
Nem bánom.”
/Móricz Zsigmond/
„Mikor elmegy a róka, hogy tyúkot lopjon, a kakast vajon miért nem viszi el? Mert a kakas, mikor egyszer úgy fordult, akkor a fejére röppent, kikavarta a szemeit. Na, már azután megtanulta a róka, hogy soha életében el ne lopja a kakast! A kakas pedig ma is várja a rókát, s ha teheti, kivájja a szemeit.”
Okos dolog-e az aranytojást tojó tyúkot rókákra bízni?
