ATILA / ETELE / ÉS BUDA
„Csak egyetlen örök, változhatatlan törvény van, amely minden népet minden korban vezet. Aki ezt a törvényt nem követi, megtagadja önmagát, megveti az emberi természetet, és ezzel a legnagyobb büntetést méri magára, még ha meg is menekül attól, amit az emberek büntetésnek neveznek.”
„Ezért a harcosok az atyaúristen jobb keze, bal keze pedig a tátosok, a szakrális értelemben vett magyar papok. A halhatatlanok csarnoka tiszta fény. Csak megtisztult lélek időzhet itt, vagy a harcosok szempontjából: csak megdicsőült lélek időzhet itt.
Egyesek azt mondják, hogy a mennyekben kilenc halhatatlan időzik, s ez feltételezhetően a vízözön előtti kilenc ősre utal.
Mások azt mondják, hogy száznyolc halhatatlan van egy időben a halhatatlanok csarnokában, s ez sem meglepő, mert Kézaitól tudhatjuk, hogy szittyaországot Magyar és Hunor három tartományra és száznyolc kerületre osztotta, mert „száznyolc tiszta nemzetsége van Magyarországnak”. Ezek a nemzetségek éppen azért voltak „tiszták”, mert magukat a mennyekből (a sarkcsillagról, az égből, az égen keresztül) eredeztették. Vagyis legősibb ősük halhatatlan, a halhatatlanok csarnokában – idő felett – örökké élő. Ez adta egy tiszta nemzetségnek a szellemi (és fizikai) erőt.
Megint mások azt mondják, hogy nem száznyolc, hanem számtalan halhatatlan lélek időzik a halhatatlanok csarnokában. Itt fénylenek a halhatatlan hősök lelkei, valamint a révülő tátosok lelkei is. Fényszerű alakban, fényruhában, pontosan úgy, ahogy Sákjamuni Buddha nemzetségének ősei, csakhogy, míg ott a vágy és annak leküzdése volt a „lemozdító erő”, addig a magyarságnál a küldetéstudat.
Ezeknek a halhatatlanoknak nincs fizikai értelemben vett testük – fénytestük van, és ez a lelkük, az öntudatuk. Nincsenek fizikai érzékszerveik, és mégis mindent látnak. Nincsenek „dolgaik” és mégis boldogok. Vagy mindentudóak, mint a tátosok lelkei, vagy mindenhatóak, mint a harcosok lelkei. S közülük az az atyaúristen, az az egy, aki abszolút uralkodik önmagán. Megismerés útján, vagy harc útján, az ebből a szempontból egyre megy.
A mennyek országának valamely régiójába tértek vissza a vízözön előtti őseink, valamint ide tér vissza minden egyes ember, aki már életében szembenézett a halállal, és legyőzte azt; akár mint harcos, akár mint beavatott tátos, mágus, pap. A beavatást ne úgy értsük most, hogy valaki valakitől beavatást kap, hanem úgy, ahogy a magyaroknál mindig is volt: a halhatatlanok magukhoz hívják, azaz elragadtatásban van.”
„Nappal az égen megjelenő szivárvány mutatja az ég szintjeit színeivel, a kaput és az utat, amely a mennyekbe vezet. Éjjel a tejút különböző „funkciói” kötik össze a világot a mennyek országával.
A harcosoknak ez a hadak útja. Ezen jár a göncölszekér. Lefelé istennyilával van megrakva, felfelé a halhatatlan hősök lelkei utaznak rajta.”
„A magyarok bukása mindig akkor volt, amikor a harcosok nem vették észre, hogy az a göncölszekér, amely nekik az istennyilát hozza, az nem más, mint a tátos, a tátosok. Mert a hadak útján nemcsak a hősi halált halt harcosok lelkei utaztak felfelé, hanem a tátos is ezen a fényes úton járt. Mert a tátos maga a „göncöl szekér”. Jól mondták a régiek: „csak göncöl vállain lehet az öregisten elibe jutni”. Nem tudni, hogy a göncöl alatt most szekeret értsünk, vagy a Göncöl nevezetű tátost. Állítólag ez a Göncöl – „aki a kocsit feltalálta” – tátos ember volt. Mindenesetre igen tudákos ember volt, mindennemű dolgokról tudott, beszélt a madarakkal, fákkal, növényekkel, értette a csillagok jelentését, sok csodákat tett, halálát nem látták; úgy vélték, hogy az égben tűnt el; valamint e földön mindig görbe rúdú kocsin járt, úgy most az égen utaz éjenként a csillagzatban.
A garabonc is „használta” a tátosok útját, de míg a garabonc a „bölcsesség könyvéből” olvasta ki, addig a tátos elragadtatásában, vagy rejtezésében „kapta” az Ég Országútján járás tudományát.”
„A fényes úton érkezett Etele (Attila) kardja; vagyis a fényes úton érkezik a virtus és a tiszta látás egyaránt. (Ennek a két pólusnak egyidejű megjelenését – a magyarság szempontjából – Hunor és Magyar egyidejű megjelenése jelzi.)”
„A fényes út éjjel az égen látszik, s az ég köti össze a mennyet a földdel. Az ég szavunk jelenti a mennyek és a világ közötti szférát, tulajdonképpen az Utat. A tátosok ezt a csillagokra épülő ősi mesét világfaként ábrázolták. Hétágúként vagy kilencágúként. Ha hétágúként rajzolták, akkor a hétvilágról beszéltek, mind a hét világban külön-külön mind a hét benne van. Mások azt mondják, hogy a hét ág a tátos számára „emlékeztető”, mert hétévenként meg kell vívnia, hétévente elragadtatik. Ha kilencágú a fa, akkor a kilenc világi és mennyei ősről van szó.”
„Nemere fia volt Hunor és Magyar, vagy közvetlenül az atyaúristentől jöttek, égi megbízatással. A világnak azon a pontján, ahol kinő a földből a világfa, ahol az ég a földdel találkozik, itt él az Atya, minden lény atyja. Minden ember tőle származik, a magyarok is. S mielőtt részletesen megvizsgálnánk az ősöket, álljon itt a származási lánc az Első Embertől Etele fiáig, Csabáig:
Ata fia Szét, fia Énes, fia Kénes, fia Halál, fia Járom, fia Ének, fia Matuzsálem, fia Lámák, fia Útnapisten, fia Apát, fia Tana, fia Nemere, fia Hunor és Magyar – innen Hunor vonalát kell követnünk, mert ők, mint harcosok adták a királyt, kagánt, fejedelmet, míg Magyar népe a mágus-papokat – tehát Hunor fia Bor, fia Dana, fia Keled, fia Keve, fia Kár, fia Belér, fia Kádár, fia Otmár, fia Farkas, fia Budavárd, fia Bökény, fia Csanád, fia Buda, fia Beztér, fia Mike, fia Miske, fia Ompod, fia Kölcse, fia Levente, fia Lél, fia Zámor, fia Zombor, fia Balog, fia Bulcsú, fia Zolta, fia Berend, fia Kadusa, fia Opos, fia Etéj, fia Szemén, fia Torda, fia Bendeköz, fia Etele (Attila), fia Csaba stb. egészen Álmosig, majd a magyar „kali-juga kezdetéig”, az Árpádház kihalásáig.”
„Nemere halálakor jelent meg Hunor és Magyar előtt az Aranyszarvas, ékkővel a homlokán, mint azt a későbbi kultikus ábrázolásoknál (szittya aranyszarvas-szobrok, stb.) láthatjuk. Ebből Hunor és Magyar tudta, hogy bennük testesült meg az atya virtus-ereje (szarvas) és tudománya (turul, „ami emeli a kardot”).”
„Hunortól származik a hun nemzetség, ez adta a harcosokat, a „ksátriákat”, királyokat, fejedelmeket. Magyar utódai a mágusokat, a szakrális papokat, a „bráhmanákat”. (A hun szó gyorsan kiejtve: hhhhn – mint nyílvessző hangja a levegőben.)
Hunorban és Magyarban, kettőjükben megtestesült az atya uralma és tudománya. Úgy jelentek meg ők, mint az atya két karja, s sok ezer évnek kellett eltelnie, hogy a Hunokat és Magyarokat legyőzni lehessen. Etele (Attila) volt az első, aki magyar testvérére, Budára kezet emelt, megölte őt. Ekkor a birodalom maradéka is szétszakadt. Odáig Hunor és Magyar utódai teljes egységet alkotva vezették a népek sokaságát győzelemre.”
„A szittya népek uralkodóját minden esetben a „királyi szkithák”, a Hun-Magyarok adták. A magyarok közül kerültek ki a tátos-papok, a hun nép adta a királyokat és harcosokat. Mintha valóban az atya jelent volna meg ebben a két nemzetségben.”
„A hunok és a többi nemzetségek maguk fölé királynak Etelét, s maguk tátosai közül főpapnak Buda tátost helyezék. Énekeink szerint Etele az égből fogant – „anyja azt állította, hogy születését megelőző napon álmában egy csodagyereket hozott világra, aki felállt, s akit az égből alászállt hadisten karddal övezett fel.” Etele, amikor felcseperedett, és meghallotta anyja álmát, tudta, világuralom vár rá, s ezt megerősítették a tátosok. Amikor Etelét királlyá emelték, akkor Buda tátos, a hun Etele magyar testvére már ott volt mellette. Nem sokkal később megvalósul az álom: „mondják, hogy egy közrendű szittya abban az időben, amikor a hunok a Dice mocsár környékén a gótok ellen harcoltak, egy üsző véres lábnyomait követve, egy a mezőn élével a földből kiálló fényes kardot talált, amelyet aztán Eteléhez vitt el.” Ez a kard a szittyák ősi hadistenének kardja, s így joggal gondolta Etele, hogy evvel az egész világ uralkodójává szentelte sorsa. Buda természetesen ezt megerősítette, de felsorolta az ősi intelmeket, elmondta neki, hogy a világkirály állapota nem abszolút, tovább kell menni.”
„A hadisten mindig csak egy népnek adja kardját: az a nép nagyobb volt minden másiknál. Hogy hogyan lehet ezt a kardot a hadistentől „megszerezni”? Ezt tudták a tátosok.”
„Buda beavatta Etelét a göncölszekér titkába, a mennyek birodalmába, hogy tudja, vele van az Ég és a Menny. Etele sorra aratja a győzelmeket. „Mi a magasságos isten bosszúja vagyunk” – mondták a hunok. „Ő rendelt reátok ostorul, s csak akkor fogtok el bennünket, ha abbahagyjuk üldözésteket.” „Minden nép tudta, hogy a magyarok legyőzhetetlenek… és az isten általuk sújt haragjának ostorával igen sok országot” – mondták még később a magyarokra is. S Etele hunjainak nyilai nem tudtak nem találni, mint az ősidőkben.
A Dunától keletre lévő összes területet Budára bízza Etele, és nyugatnak fordul. Buda többször inti őt… Etele váratlanul visszatér, és a Látó hegyen időző Budát megöli, és a Dunába dobja. (Később, a Kr. u. 1046-os pogánylázadás során, Vata hívei a Látó-hegyről [mai Szt. Gellért hegy] dobták le a velencei származású bencés szerzetest, Imre herceg nevelőjét.)
Abban a pillanatban, hogy Etele Budát megölte, láthatatlan szálakon felbomlott a szittya birodalom. Etelét hamarosan megöli ágyasa, s ennél nagyobb szégyen harcost nem érhetett. Etele fia Csaba próbálta apja halála után a birodalmat összetartani.”
„Csaba az Őrségben hagyja az őr-öket, a Pilisben és a Börzsönyben az avarokat, a székelyeket pedig fenn a havasokban hagyta őrnek. Maga keletnek fordult rendet teremteni a lázadó népségek között.
Csaba elveszett! De a székelyeket megsegítette az atya. Fényes sereget küldött, hogy ne vesszen el szittya-hun népe – halhatatlanok seregét a Hadak útján. Csaba megmaradt népét egy másik álom segíti vissza az ősi földre: Emese álma, amit Álmos születésekor álmodik. A tátos álomfejtő visszamutat az ősi földre, ahova később Árpád vezetésével vissza is térnek.”
„Etele és Buda, Hunor és Magyar késői ivadékai az utolsó állomása annak az ősi egységnek, amely minden időkben és minden népnél csak kivételes pillanatokban képes megvalósulni. A király és főtátos ősi egysége a kasztfeletti és kasztokon túli egységre utal, amely hosszú évezredeken keresztül biztosította a magyarságnak az isteni küldetés beteljesítésének lehetőségét. Etelénél ez megtört. A tátosok visszavonultak a magány rejtekébe. A magyarság életében még egyszer felvillan ez az ősi egység-állapot: Mátyás király és Kampo tátos idejében.”
„A valóban hasznos, valóban jó és ezért valóban nagy: mindig egyszerű.”
– Mireisz László –
eredetileg megjelent: 2021.január 4.