„A jövendölés arra való, hogy beavassuk magunkat abba, amit már úgyis tudunk. Abba, amitől félünk. Démonok nincsenek, csak archetípusok, amelyek közösek minden civilizációban. A félelem a veszteségtől – a Halál. A félelem a hontalanságtól – a Torony. A félelem a múlékonyságtól – a Szekér.”
Néha „állni látszék az idő, bár a szekér szalad”.
Volt egyszer egy szekér.
A Göncölszekér földi másának készítette talán maga az Öregisten, de olyan régen, hogy már senki sem emlékszik arra, hogy mikor is történt mindez.
Ez a szekér emberemlékezet óta úton járt. Bejárta a fél világot, de az is lehet, hogy már az egészet is többször. Akad, aki úgy tudja, hogy egykor a „Fényes Úton” suhant, a csillagos, esti égen.
Gurult már széles utakon és keskeny ösvényeken is. Volt, hogy sárba ragadt, volt, hogy sziklán akadt, volt, hogy virágos réten haladt. Megesett, hogy két szilaj bika húzta, máskor meg hat ökör, vagy éppen egy parazsat faló sovány gebe.
Volt hű gazdája, aki szerette és javítgatta, és volt, aki nem kímélte, csak használta, vagy éppen eladta. Olyan is történt, hogy ellopták a darabjait.
Festették már aranyszínűre, hófehérre, de vörösre is, és még olykor feketére is. Vitt élőt és vitt holtat. Volt menyasszonyi kocsi, és halottas kocsi is. Néha tele volt, máskor meg félig. Utasai néha nevetve, víg nótát daloltak, máskor pedig szomorú énekszó kísérte.
Új idők jönnek. Nem tudjuk, hogy merre is kellene állnia most a szekér rúdjának. Az sem egyértelmű, hogy most éppen előre megyünk, vagy hátra vele.
Ki üljön a bakon? Autokrata, ostorcsattogtató diktátor, liberális hazaáruló, vagy szakrális vezető? A szekerünk útja nem vezethet az autokrácia, sem az azt most megdönteni akaró liberális demokrácia irányába, mert mindkettő zsákutca. Csakis a szakrális hierarchia a helyes útirány.
Vajon mennyi terhet bír még mindig el ez a szekér?
Egyesek akkumulátorokkal raknák tele, hogy modernebb legyen, mások szivárványszínűre festenék, ha rajtuk múlna, és vannak, akik legszívesebben feldarabolnák, vagy elégetnék, hogy átülhessenek egy másik szekérre.
De szerencsére egyre többen szeretnék visszaállítani az eredeti állapotába ezt a szekeret, hogy megint a Göncölszekér földi mása lehessen.
Nem mindegy, hogy szamarakra bízzuk az irányt, vagy hófehér paripákra. Szakadék, vagy Fényes út?
Változás jön, bár „állni látszék az idő”.
Ez a mi szekerünk, számunkra nincs másik. A másé nekünk nem pótolhatja azt, amit az Öregistenünk nekünk készített egykor.
Azt pedig minden magyarnak tudnia kellene, hogy az Öregisten elébe csakis a Göncölszekéren lehet eljutni.
Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomorú vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.”
/Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában/
– a „fogadós”-