A “KISGÖMBÖC”

„Ereszkedik sötét felhő, beborítja Hazánk egét.
Hallod-e a fülemülét, a fülemüle bús énekét?”

„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:

A „változás” (emelkedés) életszükséglet és parancs. Az egyénnek is és az emberiségnek is, de „megváltás a tudatlanságból, érzéketlenségből csak önmagunk szellemi csiszolódása révén lehetséges, mely kinek-kinek a saját magaslatán megvilágosodáshoz vezet”.
/„Rég elhagyott égi útra leltek Pilis erdejében, fehér csuhás lelkek.”/

Azonban nem mindegy, hogy csak „nagyszerű ősök silány utódai” leszünk, vagy pedig „nagyszerű ősök nagyszerű utódaivá” válunk.

Napjainkban folyamatosan érezzük és tapasztaljuk a megosztási kísérletet, a figyelemelterelést, megtévesztést, félelemkeltést.

„A történelmünk folyamán mindvégig ádáz harcot vívtunk egy olyan erővel, amelyik nem csak megszentségteleníteni akarja a magyarság szakrális örökségét, hanem a teljes megsemmisítésünkre törekszik.”

„Honnan tudjuk, hogy valami vészterhes, fenyegető?
Milyen intő jelek árulják el, hogy amivel szembekerültünk, az nem ártalmatlan, sőt, veszélyes?
Az ösztönös megérzés mindig felülírja az ésszerűséget.”

„A jelek azért vannak, hogy készülj. Ne érjen egy esemény váratlanul. Se a jó, se a rossz. Az előjelek valóban gyakran észrevétlenek. Főleg, amik “onnan túlról” jönnek. De mégis jelentenek valamit. Minden jelent valamit.”

„Vannak bizonyos jelek, amikre figyelni kellene. Olyan dolgok, amik lényegesek lehetnek, de legtöbbször mégsem tulajdonítunk nekik jelentőséget. Pedig, ha az ember figyel, akkor azért láthatja, mire is számíthat.”

„Főképpen azért mutatkoznak az előjelek, hogy felvértezhessük magunkat. Megmutatják a sorsunkat, hogy legyen időnk felkészülni. Néha azért kapunk előjelet, hogy cselekedjünk, megváltoztassuk azt, ami eljövendő. De ez fölöttébb ritkán adódik.

„Az emberek védelmét az államra ruházták, egy olyan intézményre, amely emberekből áll, akik esendőek, gyengék és elfogultak, vagy néha aljasok és gonoszok. Így a minket védeni hivatott rendszer gyakran kudarcot vall. Néha viszont még nagyobb rendszerek, a sors vagy a körülmények folytán kerülünk nehéz helyzetekbe, kemény döntéseket kell hoznunk, amiket más nem érthet meg. Néha épp mi nem értjük, hogy mások mit miért tettek, vagy miért nekünk kell megfizetni mások cselekedeteiért. Sokszor nem tudunk megbirkózni az élet zűrzavarával. Gyakran nem lehet felkészülni a sokkokra és csapásokra, de ha hátat fordítunk a dolgoknak, amikkel túl nehéz a szembenézés, az határozza meg az életünket, amit el akarunk kerülni.”

Sokan ösztönösen el akarják kerülni a sátáni új világrend bevezetését, amit 2030-ig meg akarnak valósítani.

Ennek a tervnek a lépései a „vírus-vakcinázás”, az infláció és a háború. „Semmi sem az, aminek látszik”. Az „elhitetés korában”, elhitetik velünk, hogy jót tesznek az emberiségnek és a Földnek az új világrenddel, amiben „semmid sem lesz, mégis boldog leszel”. Nagy tömegek el is hiszik.

A kormányunk, a politikusaink és az összes párt benne van a színjátékban. Terv szerint teszik a dolgukat, de nem a hazánk és nem a Nemzet érdekében. (Rendeleti kormányzás, közügyekben titkosítás, Alkotmány nincs, Nemzeti vagyon kiárusítása, elherdálása és magánkézre átjátszása, természetkárosító beruházások, vízközmű vagyon államosítása, fúrt kutak regisztrációja, népszámlálásnak álcázott vagyonfelmérés, ami után jön a házaink elvételének fokozatos bevezetése, lásd: új társasházi jogszabály, és egyéb törvényjavaslatok.) Minden ostoba és lényegtelen dologban konzultálnak, pl.: az ovisok „nem-váltó” műtétje, de meg sem kérdeznek az akkumulátor gyárakról, kényszer oltásról, Alkotmányról, korrupcióról… stb.

Miközben reggeltől estig azt mantrázzák minden csatornán, hogy előre megyünk, nem hátra, a mindennapok tapasztalata szerint ezt nem így látjuk. Mindent elborít a hazugság és a propaganda, melyekkel leginkább az új világrendbe meneteltetésünket rejtegetik mindenféle műbalhé és álsiker mögé.

A stadion VIP páholyában szotyolát köpködő legfőbb ispán mindenáron a nép gyermekének szerepében szeret mutatkozni, disznókörömből issza a házi pálinkát, „spanol” a pékségben zsömléért, telerakja a puttonyát füstölt kolbásszal és húsvéti sonkával, miközben a strómanjai jobban gazdagodnak a nyomorunkon, mint az angol uralkodó.

---

A valóságban láthatjuk megelevenedni a „kis gömböc” című mesét.

A „mi kisgömböcünk” is felfal lassan mindent: pályázati pénzeket, EU-s pénzeket, gyárakat, földeket, kastélyokat, falvakat, városokat, a munkahelyeinket, a vizeinket, a magyarságunkat, erkölcsi normáinkat, törvényeket, a szabadságunkat.

De a „kisgömböc” falánkságát sokan nem bánják, mert hála neki, legalább nem jönnek a migránsok (csak a focicsapatokba, meg az új gyárakba és az egyetemekre), nem pusztultunk el a halálos vírustól (hacsak a 3-4 vakcinától nem, de a milliárdokon vett és titkosított, használhatatlan lélegeztető gép biznisz sem volt akármi…), kibírjuk a nyakunkra zúdított inflációt (a MOL óriási haszonra tett szert, míg mi spórolunk), és a béke élharcosai vagyunk (igaz, hogy a NATO tagjaként lassan nyakig leszünk majd a vérontásban).

A “kisgömböc” gyomrában nem ér a vihar sem, nem üt be a ménkő, nem lesz klíma-katasztrófa, sem kolera az ovis vackor csoportban, sem kisbolygó becsapódás. Mindentől védve vagyunk. Sőt, mindig győzünk. Rommá verjük Brüsszelt, csoda nemzeti tizenegyünk legyőzi Angliát és Bulgáriát, miközben a világot a poros álláson hagyva, akkumulátor nagyhatalom leszünk, és már az űrhajósaink a világűr meghódítására készülnek, ugrásra készen.

A “kisgömböc” belső világában fuldoklunk kissé, de mi ez a kis kellemetlenség ahhoz képest, hogy így legalább egy nemzet lehetünk, egybe préselve. Ez aztán a nemzeti összetartozás!

A “kisgömböc” pedig megállíthatatlanul robog, kétharmaddal, háromnegyeddel, vagy teljhatalommal.

De az élet nem habos torta. Gyülekeznek a felhők, és még a mese is fordulóponthoz ér egyszer.

A mindent és mindenkit felfaló “kisgömböc” addig-addig gurult tovább, míg végül az út szélén – mivel „senkit nem hagynak az út szélén” – bekapott egy kondásfiút, aki éppen javában ette a paprikás szalonnát. No, hanem a kondásfiúval megjárta. Ugyanis egy jó hegyes, fanyelű bicska volt a kondásfiúnál, s amikor éppen őt is bekapta a “kisgömböc”, a kés megakadt a gömböc szájában, és végighasította a talpáig. Egymás után ömlöttek ki a katonák, a rendőrök, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok, a végrehajtók által kisemmizettek, a kapás emberek, a szegény ember és a csirke-farhátat főző felesége, meg a három gyermekük, akiket közjószágnak kellett hívni. Aztán futott mindenki, amerre látott. Ott hagyták az árok szélin a kirepedt kisgömböcöt. Ha a kisgömböc ki nem repedt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

---

De minek is tartana tovább, már így is túl sok időt rabolt el az életünkből. Mármint a mese…

A tanulságot sem biztos, hogy mindenki le szeretné vonni belőle, főleg azok, akik még azóta is siratják az árok szélin a kirepedt kisgömböcöt.

„A jót is csak addig hisszük jónak, amíg egy még jobba nem botlunk.“

„Világok születnek, világok halnak.”
„Csak a Gyökér kitartson!”

Akik pedig a kisgömböcön és társain kívüli életre vágynak, csak annyit mondhatok: „Az ember tévedhet, lehet önző, pártos, részrehajló; az írott malaszt, a szabályok lehetnek tévesek és a változó viszonyok, körülmények folytán elavulhatnak. Ami pár éve, vagy néhány századdal, avagy ezredévvel ezelőtt helyes és szükséges volt, az ma lehet helytelen és káros. Egyetlen tanítás, egyetlen törvény van, amely örökké igaz marad, amely az adott körülményekhez alkalmazkodik: az élő lelkiismeret, amely sohasem avul el, mint az írás és sohasem téved, sohasem pártos, mint az ember. A lelkiismeret, isteni szózat, és aki erre hallgat, bűnös sohasem lesz.”

Hét évbe sem fog telni, és eldől, hogy igazat mondtam, vagy sem.

---

“És az igazság majd tanúskodik önmagáért.”

Amíg viszont a magyarok egymást ölik a „Fülemüle füttyén” marakodva, pártoskodva, addig ma is a bíró, vagy a gömböc, vagy valamelyik ispán-oligarcha visz el mindent, aki „ráütvén a két zsebére, s rámutatván a két félre, törvényt monda e szavakkal”:

„Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.”

De mi hova is mehetnénk?

Ez a Hazánk. Jó lenne jobban megbecsülni, mert lassan tényleg semmink sem lesz…