Rend és Káosz – vagy mi eszi meg az őrületet?

„Először a vallás megette a hagyományt, a filozófia megette a vallást, a morál megette a filozófiát, az ész megette a morált, az utolsó fázis: az őrület megeszi az észt.”
Mi eszi meg az őrületet?

„Garázda Lófő” gondolatok

Alapvetések,

mert a szavaknak mágikus erejük van:

Rend az, amikor minden ott van, ahol a helye van. Ez a „hierarchia”. Még a Mennyben is hierarchikus rend van.
„A hierarchia jelentése a függelmi viszonyok, a fölé- és alárendeltségek rendszere, amiben az emberek vagy dolgok valamilyen szempont (pl. fontosság, képesség, pozíció, hatáskör, utasíthatóság, befolyás) alapján vannak elrendezve, kategorizálva.”
A könyv a könyvespolcon van, a szemét a szemetesben, az étel a hűtőben, a ruha a ruhásszekrényen, a fűszerek a fűszertartóban, a disznók a disznóólban, a trágya a trágyadombon… stb. Az ilyen házban (közösségben, intézményben, társadalomban, nemzetben, országban, világban) a rend uralkodik, és jól érezzük benne magunkat.
De, ha az étel a szemetesben van, a szemét pedig a hűtőben, vagy a disznók a ruhásszekrényben, a ruha meg a disznóólban, esetleg a könyvek a trágyadombon, a trágya pedig a könyvespolcon, akkor abban a házban káosz van, rendetlenség. Az ilyen házban csak a csótányok, patkányok, egerek érzik jól magukat. Normális ember nem.

A sót nem keverjük össze a cukorral, meg a paprikával és a borssal, a tejet sem öntjük össze a pálinkával meg a mosogatószerrel, vagy a benzinnel. Mindennek külön-külön van a helye a saját polcán.
Ez a szegregáció.
Elkülönítés, megkülönböztetés. Ez ma szitokszó és kerülendő elvnek minősül a társadalomban éppúgy, mint az iskolákban. Nem véletlenül! 
Ezért a rendbontó, tanulni nem akaró, vagy nem képes gyereket együtt kell tartani a rendes, jóravaló, tanulni akaró és tudó társaikkal. Így sérül a közösség érdeke az egyénnel szemben, de a „rendes gyerek” tanuláshoz való joga is a rendetlennel szemben.
Így „érzékenyítik” és nevelik a gyerekeinkbe a kisebbség nagyobb jogát a többség felett, a másság nagyobb jogát a normalitás felett. Vagyis a káosz hatalmát a rend felett. A sátán hatalmát Isten felett. Ez az őrület kora, az önmagából kifordult ember, az önmagából kifordult világ kora.

A szándékos összekeveredés az integráció, az egybegyúrás az inklúzió.
(KEVEREDÉS: Káin és Sét nemzetségének összekeveredése volt a „Bűn eláradása” a Földön…)

Az inklúzió a közoktatás fontos fogalma, az integráció társfogalma.
Elméletileg szemléleti befogadást és elfogadást jelent, ám a valóságban a külön-külön szép, színes gyurmákat egybegyúrja egy szürke masszává. Elméletben az inklúzió az esélyegyenlőség biztosításának egyik legerősebb szintjét jelenti, a valóságban viszont a kisebbséghez, az abnormálishoz való lesüllyesztés eszköze. (A „FEL”-emeléshez teljesen másképp kellene hozzáfogni, de nem a felemelés a cél…)
A gyakorlatban a kisebbség normáinak a többségre erőltetését jelenti. Minőségi romlás. A jót le kell butítani a gyenge szintjére. A bölcs bagoly és a buta tyúk közül az utóbbihoz kell igazítani az oktatást. Pedig a csodálatosnak hazudott integráció már régen megbukott. Látjuk, hogy a kompetencia eredmények egyre tragikusabbak. Épp olyan mértékben romlanak a mutatók, ahogyan a kisebbségi „mentalitás”, és a „másság értékrendjének” eluralkodása zajlik: rohamosan. Ez eddig több, mint kilencezer milliárdba fáj a társadalmunknak. Ennyibe kerül az integráció téves és hazug gyakorlata. De mi nem visszakanyarodunk a nemzeti értékeinkhez, hanem még beljebb az őrületbe: inkluzív nevelés az oktatás kötelező iránya. Nem a rend és a fegyelem. A káosz. A birka-iskola. WEÖRES SÁNDOR egy látnok volt: A birka-iskola

„Egyszer volt egy nagy csoda,
neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
az kapott dicséretet.”

Sehallselát Dömötör azért volt buta, mint hat ökör, mert ez a Sehallselát kerülte az iskolát. Mi pedig lassan ott tartunk, hogy az butul el teljesen, aki iskolába jár, ahol „ki oda se ballagott, még jutalmat is kapott, így hát egy se ment oda, meg is szűnt az iskola.” Ennyit a liberális oktatásról…

Az eszünkkel (már akinek még maradt valamennyi…) tudjuk, hogy az lenne a normális, hogy a fertőző beteget el kell különíteni az egészségestől, az elmebeteget elmegyógyintézetbe kell zárni, a bűnözőt, a tolvajt, a gyilkost be kell börtönözni. A normálisat, értékeset kellene védeni az abnormálistól, az értéktelentől, az épet a torztól, az egészségeset a betegtől.

A természetben a legrátermettebb állat a vezető,

nem a leghülyébb, mint a mi politikusaink.

A természet rendjében az oroszlán az oroszlán, a sólyom meg sólyom. Nem tudnak és nem is akarnak nem oroszlánként, vagy nem sólyomként élni, csak azért, hogy mondjuk, a patkányok nehogy megsértődjenek emiatt.

A magyarnak is MAGYARNAK kellene maradnia és mindenáron meg kellene őriznie a saját (maradék) életterét, nem pedig önként odaadnia azt, és felhígítania a kultúráját az élettér-foglaló idegen sáskanépeknek. De ez olyan „csúnya rasszista” gondolat…

A sólyom nem költ verebet, a sas nem keveredik seregéllyel, az oroszlán nem adja át az életterét a hiénáknak, vagy a patkányoknak, csak azért, hogy nehogy rasszistának nevezzék. A krokodil nem képzeli magát zsiráfnak, a víziló pedig tudja, hogy ő nem gazella. Az állatvilágban a birka az birka, a hatökör meg hatökör, nem pedig ispán, meg miniszter, meg akadémikus. A kecskére nem bíznak káposztát, a kakukkra fészket, a szarkára államkasszát, a nyúlra hadsereget. Ott még rend van, mert van eszük. Csak mi őrültünk meg, ezért bízunk pedofilra gyereket, tolvajokra országot, politikusokra hatalmat, WHO-ra az életünket, kínaiakra a gazdaságunkat, akadémistákra a kultúránkat, bankárokra a pénzünket, idegen hazaárulókra a hazánkat, a hazug egyházakra, vallásokra, papokra a lelkünket, a mesterséges intelligenciára pedig a sorsunkat. Hosszú a hülyeség listája.

Ha a hierarchia érdem és jellem szerint épül fel, a „lenti” pedig a „fenti „mintájára, akkor szakrális hierarchiáról beszélhetünk. Mindenki a saját lelki-, szellemi-, testi szintjének megfelelő helyen van és teszi a dolgát.

Ha a hierarchia nem érdem és nem jellem alapján épül fel és nem a „Fenti” mintája szerint működik, az a diktatúra, elnyomás.

Amikor a gyilkosnak ugyanannyi joga (vagy több) van, mint az áldozatnak, vagy amikor két hülye leszavazhat egy zsenit, vagy éppen, amikor az abnormális ugyanannyit (vagy többet) ér, mint a normális, az a demokráciának nevezett torz liberalizmus. Amikor a nőből férfi lehet, a férfiből nő, vagy éppen lehet valaki kutya, vagy aminek csak gondolja magát. (Talán ezért is olyan sok manapság a „birka”, meg a „hatökör”… Ismerjük jól Weöres Sándor verséből Sehallselát Dömötört.)

Ez az a társadalom, ahol a leghülyébb, legaljasabb, legerkölcstelenebb, legerőszakosabb, leghangosabb van felül. Disznó a ruhásszekrényben, trágya a könyvespolcon, könyv a trágyadombon. A káosz. Az őrület.

Ám, ha már Weöres Sándort említettük, akkor a Sehallselát Dömötör helyett – bár ez a vers is teljesen a helyén van manapság, tekintve az oktatás irányát…sajnos…) inkább a „De profundis” című verset kellene ízlelgetnünk, vagy a „Teljesség felé” című művét megérteni.
De ezt nehéz az őrület korában a sok Sehallselát Dömötörnek.

Szeretem a rendet, nem szeretem a káoszt.

Szeretem a sólymot, nem szeretem a patkányt.

A „nem szeretem” nem azt jelenti, hogy gyűlölöm.
Ha nem szeretem a spenótot, az nem jelenti azt, hogy gyűlölöm a spenótot.

Nem szeretem a másságot, a „színes multi kultúrát”, sem a klezmert, sem a kínai zenét, sem „kis grofót”, és még sorolhatnám, hogy mit nem szeretek magyarként. De ez nem azt jelenti, hogy gyűlölöm. Megismerem, felteszem a megfelelő „polcra”, de nem szeretem, nem az én lelkiségem része. Nem az én kultúrám része. Szeresse, akinek tetszik! Ennyi.

Nem szeretem a pártokat, nem szeretem a politikusokat, sem a papokat. Nem szeretem azt, amit a hazámmal, nemzetemmel, kultúránkkal, múltunkkal, jelenünkkel, jövőnkkel tesznek. Nem szeretek sem diktátort, sem hazaárulókat, sem tolvajokat, sem hamis prófétákat. A Hazámat szeretem. A valódi Szabadságot, nem a liberalizmust. Az értelmet. A szerethetőt, amit a szív pontosan jelez, ha figyelünk. Az Igazságot.

De azt akarják, hogy szeressem azt, amit ők akarnak, hogy szeressek. Rám akarják kényszeríteni, hogy azt hazudjam, hogy szeretem a hazugságot, őrületet, káoszt, mert, ha kimondom, hogy nem szeretem mindezt, akkor gyűlölködőnek bélyegeznek. Ők, a hazugok és gyűlöletszítók vádolnak engem gyűlölettel, mert ki merem mondani, amit a „lelkiismeretem aranytükre szerint” érzek, gondolok, tudok: azt, hogy ez a mostani világ nem az én lelkiségem szerint van, tehát nem szeretem. Nem szeretem az abnormálist, az őrületet.

Mi eszi meg az őrületet?

„Először a vallás megette a hagyományt, a filozófia megette a vallást, a morál megette a filozófiát, az ész megette a morált, az utolsó fázis: az őrület megeszi az észt.”

A visszatérés az Ős Tudáshoz, a Hagyományhoz.
A Rendhez. Istenhez.

„Az ész itt az Észnek satnya fattya:
csak a dolgok héját tapogatja,
csontig sose jut.

Éber-álom félhomálya rajtunk,
így vesződjük mocsár-mélyi harcunk,
honnan nincs kiút…”

„Isten fénye közt is e siralmat mindig jajgatom.”

-a „fogadós”-