A Pilis barlangjában még ég a tűz, de az Ősök már nem ülnek körülötte.
Csend van, béke, határtalan nyugalom vesz körbe – valami új veszi kezdetét, valami új van megszületőben – ezt érzem, ez van benne a levegőben.
Figyelem a tűz pattogását. A lángnyelvek hirtelen hol fellángolnak és magasra csapnak, hol pedig egészen visszahúzódnak.
A tűzbe nézve révedek – régi korok emlékei térnek vissza emlékezetembe…
Révülésemből egyszer csak paták dobbanása ráz fel.
Velem szemben, a tűz másik oldalán egy fehér csikó körvonala bontakozik ki előttem és ölt testet.
Megrázza fehér sörényét, nyerít egyet, mintha üdvözölne.
Fejét le föl lobbálja, mintha közlendője lenne a számomra, aztán mélyen a szemembe néz:
- Új idők jönnek, Új Időt jövendölnek…
- A magyar visszaveheti méltóságát, jogos örökségét.
- Az Ősök kiknek a szelleme meg volt köttetve, átokként földhöz voltak köttetve – most felszabadíttattak, magasan szárnyalnak, s mikor itt az idő visszatérnek.
- Az idő itt van, mikor elérkezettnek látjuk a pillanatot, visszatérünk.
– szólalnak meg hangok a körülöttem lévő csendből feltörve.
Körülnézek, de nem látok a csikón és rajtam kívül senkit a barlangban.
A ló lehajtja fejét, egy pillanatra elrévedve a tűzbe néz, tekintete szomorúvá válik:
- Elég volt már az idegen befolyásoltságból, vissza kell állítani az EGYSÉGES RENDET amit Őseitek ruháztak rátok.
Megújítva hozzátok át a jelenbe, építsétek be, tegyétek működővé. - Ne legyetek egymás ellenére.
- Magyar magyart ne káromoljon, egymásnak igazat mondjon.
- Letűnt korok emlékei visszatérnek, a jelenben testet öltenek.
- Merjetek,- merjetek elindulni, újat alkotni, a visszahúzó régit felszámolni.
- Húzzátok ki a Nemzet testéből a kígyó méregfogát, amely megfertőzi, megbetegíti. Várjátok Táltoskirályotokat…
Egy másodperc töredéke alatt a csikóból csodálatos fehér paripává változott – csak ámultam, bámultam.
Végtelen szeretettel néz a szemembe, de a szomorúságnak még nyomát vélem felfedezni benne:
- Megszenvedtétek már a múltat.
- Alkossatok Új Jövőt, újítsátok meg a Nemzetet.
- A vezér elindul, teszi a dolgát.
- Kik értik a titkot, felismerik és követik Őt.
- Beavatottak sora veszi körül, külsős embert ide be nem engednek.
- A múlt fájdalmait ne szakítsátok fel újra és újra, hagyjátok begyógyulni az abból fakadó sebeket.
- Bocsássatok meg azoknak, kik ellenetek és Nemzetetek ellen vétkeztek.
- Haraggal a szívetekben nem tudtok tovább lépni.
- Oldjátok fel, kit megkötöztettek, kit harag által megbélyegeztettek.
- Oldjátok fel végleg felmenőitek megkötözöttségét.
- Szabadítsátok fel megkötözött szellemiségeteket.
A fehér paripa közelebb húzódott a tűzhöz. Őfelőle már a tűz parázzsá változott. Egyszer csak azt látom, hogy beleharap az izzó parázsba, két lábra ágaskodik, orrlukából, szájából lángnyelvek törnek elő…
Felhorkan, újra négy lábra ereszkedik, aztán még kétszer megismétli az előzőben történteket – és lám csodák csodája – a fehér lóból, csodálatos Táltos Paripává változva áll előttem.
Méltóságteljesen kihúzza magát, büszkén néz rám.
Szemei csillagokat szórnak, homlokán a csillag felvillan…
Valami kimondhatatlanul különös bűvös erő lengi körül.
Fénylik és világít körülötte minden – az egyik ámulatból a másikba esem.
- Itt az idő, hogy együtt lépjetek és a Hazáért tegyetek!
- Előre nézzetek, de múltat ne feledjétek, büszkén megőrizzétek.
- Büszkén vállaljátok azt, Akik Vagytok, és azt, amiért Vagytok – tárjátok fel küldetések!
S ahogy jött, úgy pillanatok alatt el is tűnt a szemem elől.
Még fel sem ocsúdtam a bámulattól, mikor hirtelen különös fuvallat lenget körül. Senkit sem láttam, de erős szellemi jelenlétet érzékeltem.
Beadták a tudatomba, hogy az Ősök szelleme vesz körbe.
- Mi készen állunk.
- Most Ti következtek! Alkossunk egységet, fogjunk össze.
- Hozzunk Hazánkra dicsőséget, adjuk vissza a magyar becsületet.
Bólintok, a meghatottságtól még nem tudok szólni.
Szemem könnybe lábad, nyelem a könnyeimet, csak annyit tudok mondani – Rendben, továbbítom az üzeneteteket.
Áldottak vagytok Ti, s azok, Kik győzelemre viszik a Nemzet sorsát.
Isten – Isten.
Áldás!
Szokolai-Lendvai Katalin