MOCSÁR, VAGY FÉNYES ÚT?

(„ARANYMORZSÁK”) “És az igazság majd tanúskodik önmagáért.” Több mint két éve tartó „fogadóskodással” próbálom – több, kevesebb sikerrel- azt a szerepet némileg betölteni szerény képességeimmel és a magam korlátaival, amit az a bizonyos csillag, ahol a lelkek kicsit megpihenhetnek égi vándorútjuk során. Talán néhány érdeklődőnek sikerült olyan kis „aranymorzsákat”, mindenféle… tovább olvasom …

VÁNDORTANÁROK AZ ÉLETPÁLYÁN

Csokonai Vitéz Mihály első eredeti színdarabja volt az 1793-ban, a debreceni kollégium húszéves diákjaként írt öt felvonásos szatirikus befejezetlen színjáték, aminek a teljes címe ez volt: A méla Tempefői, avagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon. A mai oktatásra lefordítva, úgy kezdhetném a mondandómat Csokonai után szabadon, hogy: Az… tovább olvasom …

Kiket lehet megmenteni? Vannak klónok? – ez egy “csatornázás” szövege napjainkból

04/05/2023 by Era Of Light nyomán “Marianna” (aki a csoportjában megosztotta, és azt írta egy ottani hozzászólásra válaszul, hogy nem lehet osztani, mert túl nagy félelmet kelthetne…) Az igazság félelmet kelt? Igen. A félőlényekben. Hát lássuk! JJK: Minden lélek “megmenthető”? SANANDA: Nem, mert egy lélek megmentése feltételezi, hogy hajlandó elhagyni… tovább olvasom …

„FÉNYŰZÉS” ÉS „FÉNY – ŰZÉS”

Amíg nem látjuk be, hogy a „hatalmi elit” által számunkra felkínált programok (algoritmusok) helyett a megoldást csakis a „rendszeren” kívül találhatjuk meg, addig egyre nagyobb katasztrófákat fogunk elszenvedni egyénileg is, és nemzetként is. tovább olvasom …

MAGYAR NÉPHIT ÉS MÁGIA

A Nagy Anya: Minden korban, minden kultúrában elképzelték a Nagy Jótevő Anyát is: Ízisz, Maya, Aphrodité, Déméter, Boldogasszony (Babba Mária), Szűz Mária mind-mind ennek az archetípusnak a megnyilvánulásai. Szembeötlő, hogy a képzetkörben dominánsan vannak jelen a természet-vonatkozások (víz, föld, vegetáció stb.). Az ember természetkultusza nem egyéb, mint az Anyához való… tovább olvasom …