A szellemi előrehaladás emelkedett szintjein közvetlen valósággá válik, hogy a misztériumvallások mítoszai lényegükben azoknak a tudatállapotoknak az allegóriái, amelyeket az önmegvalósítás ösvényén járó beavatott tapasztal meg. A mitikus hősök tettei és megpróbáltatásai nem kitalált, hanem valódi események; egy benső út sajátos mozzanatai, s csak azoknak tárulhat fel igazi értelmük, akik ténylegesen megkísérlik a pusztán emberi létformák fölé emelő beavatás ösvényét követni.
A mítosz csak akkor válhat nagy értékű tanítássá, ha az ember már tud valamit; máskülönben a „kapu” kérlelhetetlenül zárva marad.
A dolgok mértéke, az emberiségnek a létezésről való tudása, amely mindig megvolt, ma is megvan, de az emberek többsége számára elveszett, eltemetődött, meg nem valósítható… arról néha csupán egy-egy magányos ember, vagy kisebb zárt közösség tudott.
Léteztek Thot istennek tulajdonított szövegek, amelyek szent nyelven, a beavatottak számára íródtak. Ezek a tanítások magától az istentől származnak, és az ő leszármazottai őrizték azokat.
AZ ISTENI SZIKRÁRÓL SZÓLÓ TANÍTÁS SZERINT PEDIG AZ EMBERBEN REJLŐ ISTENI SZIKRA FELISMERÉSE RÉVÉN TÉRHET VISSZA A LÉLEK A VÉGSŐ, TÖKÉLETES, AZ ANYAGI VILÁG JELENSÉGEI MÖGÖTT REJTŐZŐ ISTENHEZ.
A titkos (vagy tiltott) tudomány nem nyilvánult meg bárki számára. Voltak olyan tanításaik, melyeket csak egy szűk belső körrel osztottak meg. A gnosztikusok a mesterüktől kapták a tudást, és ahogy gyarapodtak az ismeretekben, úgy kaptak különböző beavatásokat, mely tökéletesedésük és felemelkedésük útja is volt. Végső soron ki kellett szakadniuk a rossz és ártó, ember által teremtett anyagi világból.
Az istenek útjai titokzatosak. Vakon bolyongunk a sötétben, az utunkat követve, azt remélve, hogy egy nap meghalljuk a hangjukat. Néha elveszítjük az utat, néha az út visszafordul. Nem tehetünk mást, minthogy reménykedve megyünk tovább. Vak hittel. Lépésről lépésre. Miközben némán figyelnek. Nézik, ahogy küzdünk, hogy a kedvükbe tegyünk. Hogy megkapjuk a fényüket.
Minden kiválasztott szenved. Mindenki. A fájdalmuk az istenek öröme, a könnyeik az istenek nevetése. Csak általuk hallhatjuk az istenek hangját. Sosem ismerhetjük meg a csodát. És csak az istenek tudják, hányszor járták végig mások ugyanezt az utat.
Mert amikor az istenek választanak, a választásuk az elveszettekre esik, a kétségbeesettekre, az elhagyottakra, az elfelejtettekre, a névtelenekre. Mert csak ők ismerik az igazi ösvényt, amely az „Odaáthoz” vezet. Csak ők képesek meglátni az igazi jövőt. Az igazi látóhatárt.
A megfagyott, elsötétült, éjszakává lett, kőkemény lezárt lélek a félelemben és a szenvedésben érik és törik meg lassan arra, hogy a lét számára újra megnyíljon.
Az egó „főnöke” az Önvaló. A tudatosság tiszta fénye. A bennünk lakó érinthetetlen szemtanú. A tisztán látó. Mivel mindannyian ugyanannak az óceánnak vagyunk a cseppjei, ezért magunkban hordozzuk az Óceán minőségét. És ez a közös Mag, ez a milliónyi formában tükröződő Egyetlen, ez a valóság, lényünk isteni része, magja, az isten Önvaló, mely a Cshándógja-upanisad szerint a szív legrejtettebb zugában lakik, örök és érinthetetlen.
A lélek folyamatosan az isteni tudás birtokában van, és hatalmas teremtőerővel bír, amit az ember a beavatásai által vehet birtokba.
Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.
Weöres Sándor
Semmi sincs magadon kívül, ami valaha jobbá, erősebbé, gazdagabbá, gyorsabbá vagy okosabbá tehet. Minden belül van. Minden belül létezik. Semmit se keress önmagadon kívül!
Mijamoto Muszasi – szamuráj
Aki ezen igék értelmét megtalálja, nem ízleli meg a halált.
AZ EMBERT A „SÖTÉTSÉG ERŐI TEREMTETTÉK”, DE EGY SZIKRÁT HORDOZ A FÉNYBŐL, MELYET VALÓS TERMÉSZETÉNEK FELISMERÉSÉVEL (’GNÓZIS’) ÉS MEGHATÁROZOTT GYAKORLATOKKAL SZABADÍTHAT FEL. Az ember feladata az elkallódott Fényszilánkok felszabadítása és a Fény szolgálata.
A BUKÁS MOTÍVUMA: – A KOZMIKUS KATASZTRÓFÁT EGY TEREMTETT (ISTENI) LÉNY HIBÁJA VAGY ELBIZAKODOTTSÁGA OKOZTA. E VÉTEK KÖVETKEZMÉNYE AZUTÁN AZ AZ EMBERI ÁLLAPOT, AMELYNEK LEKÜZDÉSÉRE A TUDÁS IRÁNYUL!
A BEAVATÓ MISZTÉRIUMOK ezt a célt szolgálták. EZ EGY SZAKRÁLIS ÚT, mely HÉT fokozatból áll.
„Az evolúciós létra a fizikai vákuumelméletben keletkező valóság hétszintű sémájának megfelelően készült…”
Belső elválasztású endokrin mirigyek – csakrák.
Táltosaink tudták mindezt, ahogyan a Pálosok is. Az ANGYALOKKAL „beszélgettek”.
Helyes az a megközelítés, amely szerint a beavatás nem más, mint a hétköznapi ember halálába torkolló folyamat aktív véghezvitele. A beavatás a meghalást, a halálon való keresztülmenést előidéző hatalom, s a célja a halálon túli önújratételezés.
Apuleius így fogalmaz: „A beavatás akaratlagos halál”.
Metamorphosis – TRANSZFIGURÁCIÓ.
„Memento mori!” – Emlékezz a halálra!
A mesterek törvénye: „Ne fedd fel magad mások előtt”. A misztériumok papjának (az „erdők királyának”) külső arculata, méltósága csak egy kihívó legyőzésével nyer megerősítést. Innen ered a különös mondás, miszerint a megérett tanítvány megöli mesterét. Vagy a zavarba ejtő keleti nézet, miszerint az „istenek” a yogi ellenségei.
Mindebből következik, hogy egy idő után már az „úton” az értelem általi keresés nem visz előbbre, sem a megértés. MEGTAPASZTALÁSRA van szükség. Át kell lépni a kapun, le kell menni a Nyúl üregébe, szembe kell nézni a „lélek sötét éjszakájával” és ekkor csak három végkimenetel lehetséges: Megvilágosodsz, megőrülsz, vagy meghalsz…
A magyar azt mondja: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.”
Minden vándor eljut arra a pontra, amikor úgy tapasztalja és látja, hogy a félelmek felszámolására, a Valóság megismerésére, a valódiságra tett minden igyekezet hiábavaló és teljességgel reménytelen. Ez a végső elhagyatottság állapota, ez a krízispont.
Ez a „lélek sötét éjszakája”.
A krízis legmélyebb pontján a lélek szembesül önnön árnyékával. Szembe kell néznie lelke minden sötét rémével, sárkányával, a Sátánnal magával. Ez az infernó. A pokol. A félelemtől való rettentő félelem.
A válságponton egyetlen varázsszó van, amely minden helyzetet megment s ez: Legyen meg a Te akaratod! A sötétség erre hatalmát veszti. Baader azt mondja, hogy ezzel a szóval minden infernális erőt az alvilágba lehet taszítani.
A nem-ellenállás bizonyosság és magaslat. Keresztülengedni. Semmivé válni.
LUNÁRIS” ÖSVÉNY: Egy „lunáris” ösvényen – Ízisz útján – az ember felsőbbrendű entitások engedelmes eszközévé válik. Ezen irányzatok nyíltan kimondott célja feloldani az Ént, mint középpontot – „az óceánban feloldódó só szemcse mintájára” – e személytelen valóságban, s ilyenformán számukra az „önigenlés”, a „harc” s a „szellemi uralom” végső soron értelmezhetetlen fogalmak.
Vannak Buddha-emlékek, amelyek üres trónust ábrázolnak. Nem gyengeség, hanem gyengédség. Nem engedékenység, hanem kiengesztelődés. Ez az, amit a hinduk úgy hívnak, hogy a létben való feloldódás. Ez a kínai tao. Ami nem a személyiség szétfoszlását jelenti, hanem hogy az emberben a létrontó erők sűrű magja a lét pozitívumában elolvad. Ami az idill. Amit a hinduk nirvánának neveznek. Ami a vallások szerint az üdv.
„SZOLÁRIS” ÖSVÉNY (Mithrasz – Csak férfiak gyakorolhatták…): A léleknek új, és egyre nehezebb megpróbáltatásokat kell kiállnia, amelyeken győzedelmeskedhet, de el is bukhat.” Fensőbbségét most azon szellemi lények világa felett is meg kell szereznie, akik testen túli voltát folyamatosan feltárják számára.
A LUNÁRIS ösvénnyel szemben a mágikus, „szoláris” ösvényen – Ammon útján – éppen az a legfontosabb, hogy ezekkel az entitásokkal szemben megőrizzem saját, autonóm létem; ez azonban másképpen nem lehetséges, mint legyőzésükkel. El kell ragadnom tőlük az általuk hordozott „sorsmennyiséget”, hogy megszerezhessem befolyásukat s átvehessem felelősségüket.
A mágikus hagyomány a szellem világát alapvetően úgy fogja fel, hogy határozottan megőrzi a nem pusztán testi és személyi értelemben vett individuum eszméjét, amin egy mindenek „feloldódása” után is fennmaradó, pozitív középpontot ért.
A mágikus hagyomány a szellem világát nem afféle idilli állapotnak, netalán differenciálatlan egyetemességnek látja, hanem korlátozatlan, mélységi erők egy egyszerre szabad, félelmetes és derűs állapotban való létének. Ezek az erők akkora feszültségek összjátékai, hogy ezekhez képest, amit közönségesen harcnak neveznek, egyszerű, felszíni nézeteltérés. E világban minden egyes entitás csak annyiban tud fennmaradni, illetve individualitásában sértetlen maradni, amennyiben képes az őt mozgatni s asszimilálni törekvő más entitásoknak ellenállni, ellenszegülni. Szabad világ ez, amelyet nem hat át semmiféle gondviselésszerű terv, s nincs alávetve egyetlen olyan – teleologikus és apriorisztikus – irányító törvénynek sem, amelyet a különféle erők követni kényszerülnének. Az igazi a priori: ezek az erők. A törvények s rendszerek nem egyebek, mint ezen erők organizálódásának melléktermékei; egy olyan, még hatalmasabb erő jelei, amelynek sikerült elsöpörni, magába olvasztani s egyesíteni a neki alávetett erőket, ily módon csökkentve az egymásnak feszülő erők őseredeti káoszát.
A magasabb létszint a nálánál gyengébb hatalmakra mély örvényként hat, amiket – bármikor ha közelébe kerülnek – magába szív s ural. A titka, hogy ebből a helyzetből, hogyan lehet győztesen, vagyis a saját autonómiát megőrizve kikerülni: a kitartás. Ha valakit körbevesz egy erő, de nem képes őt elsöpörni, megfordul a kocka s ő fogja az erőt elsöpörni, uralni. E feszültségteli világban nincs pihenő vagy biztonságos zóna: nem uralkodni annyit jelent, mint uraltnak, alávetettnek lenni.
A krízisponton tehát, egyfelől az önmagunk meghaladására tett folytonos törekvés gyümölcseként, a kegyelem révén, a félelem megszűnik, és megtörténik egy születés. Ez a születés többnyire nem egyetlen pillanat. Nem feltétlen ostorcsapás-szerű. Sok „kis halál”, sok kísérlet, sok ismétlődés után. Talán. Kit tudhatja, hányféle az út?
A szeretet azon kívül, hogy szeretet, védelem is. Az egyetlen valódi védelem az ellen, hogy itt vagyunk a világon, meztelenül és egyedül. Lao-ce mondja, a jó védelem az, ha az ember magát szeretettel őrizteti.
Harcosnak lenni nem azt jelenti, hogy háborút viselünk mások ellen. Az erőszak a bajaink okozója, nem pedig a megoldása. A harcosi hagyomány az emberi bátorság hagyománya, vagyis a félelemmentesség hagyománya. Amikor már természetes érzés számodra a szelíd és tisztességes emberi viselkedés…
Nincs jó és rossz. Nincs külön a kettő. Egyik sincs a másik nélkül. Mindegy, melyiknek szurkolunk. Nincs győzelem. Senki se győz, legfeljebb idő előtt elemészti a lángolás. Megértés van, és egybeolvadás. Egy van. És egy legyen!
Mesterem arra tanított, hogy a negatívumokkal sohase elégedjek meg. Keressem meg a pozitív jelentést. Ha nem találom, keressem tovább. Minden sötétség igazi értelme, hogy fény. Minden szenvedés értelme, hogy öröm. A kárhozat az üdvért van. A sötét évet eddig negatívan értettem. Valódi értelmét most találtam meg. A bűn és a pokol és a kárhozat misztériuma. Át kell menni rajta, mint a halálon. Jaj annak, aki a sötétség borzalmas titka elől menekül. Magadra kell venned. Mert az örök nem a sötétség és nem a kárhozat. Nem a negatív. Az örök az üdv. Ahol a bűn túlsúlyra jut, ott elárad a kegyelem…
A sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt.
Az életméz, amely „olyan mélyen van, hogy a könnyek nem érik el”. És ebben a mézben, ott, ahol a legédesebb, és ahol a legtöbb benne a gyönyör, és ahol a legsűrűbb a méz aranya, ott a középpontban, ott van az a bizonyos sötét pont, és a sötét pont keserű és kínzó szorongásában, és az éjszaka magányában és félelmében, szenvedésében és zaklatottságában, ott, ahol a legmélyebb, ott van a méz. Ahogy a tao tanítja, a fehér közepében a fekete, a fekete közepében a fehér pont. A régiek mindezt tudták. A fehér és a fekete egy. A sötét pont és a méz egy. Az élet centrumában a halál és a halál centrumában az élet és a kettő egy.
Az élet kegyelem…
Ha a szittya lélek ősi tudása által vezéreljük a szellemet, gyakorlati győzelmet aratunk! Az idegen „megmondó emberek” terelése csak addig tart, amíg fel nem ismered valódi természeted rendjét! A természeted rendje olyan egymásra épülő alkotóelemeket biztosít, amely szittya magatartásod rendíthetetlen, félelemmentes, önálló, szabad útját mutatja meg…
Ha szembenézel azzal, ami meggátolni, átformálni kívánja természeted, tedd ezt a természeted lélek- és szellemerejével! Amikor az igazság lángja világítja meg a teret, meghátrál minden ártó hatalom és látni, érezni fogod ősi erőd jelent formáló jelenlétét…
A teremtés egyetlen rend által valósul meg. Ez a rend nem a káosz és ártás forrásaként van jelen! A káosz, ártás, természettel szembeni „teremtés” nem teremtés, csupán önmaga ellen forduló, önmagát kioltó fellángolás…
Az örök tűz, amely a lelkedben lángol, világít és kiolthatatlan!
NAPBA ÖLTÖZÖTT NAGYBOLDOGASSZONY: „Nagy Anya”, aki mindent áthat az erejével. Hatására a lélek ösztönzést nyer, égi inspirációt kap a felemelkedésre és az emlékezésre. Azért, hogy képes legyen beteljesíteni azt az életfeladatot, ami a leszületésekor belé égett, és amiért itt van a Földön.
Galadriel :„Ha te nem tudod, hogyan teljesítsd, nem tudja senki.”
első megjelenése ennek az írásnak: 2021. január 24