“JÖTTEK A HOMÁLYBÓL”

Az idézet (a címben felhívott) egyébként a nyomorult „nemere istván”: Magyarország története – 989 év krónikája az államalapítástól a XX. század végéig c. undormányából való, amiben kifejti, hogy semmi közünk Atilához (ETELE- UTULU), sem a hunokhoz, sem a Csodaszarvashoz, sem Hunorhoz és Magorhoz. Szerinte Atila minden fiát, az utolsó szálig kiirtották és tőle származtatni magunkat „humoros” és „mindenképpen történelmietlen szemléletre vall…”.

A „nemere-félék” évszázadok óta tartó, hasonló nemzetromboló és magyar-gyűlölő ténykedése pedig arra vall, hogy valóban:

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

Ti valóban a homályból jöttetek, a sötétség az otthonotok, „feketefejűek” vagytok. Mindig is a pusztítás, élősködés volt rátok jellemző. Nem álltok meg az igazságban, a szkíta erkölcs és morál számotokra érthetetlen.

Elhomályosodott lelketek irigykedve nézi, hogy

  • mi a Fényből jövünk.
  • Bennünk Fény van, míg bennetek sötétség.
  • Nekünk NAPATYÁNK van, nektek ördög atyátok.
  • Ti megöltétek a vérünket, a „Magori Mágus” Jézust, mi szívünkben őrizzük.

Ha az ő emléke megmarad, az Ő NÉPE MAGÁRA TALÁL!

  • A mi Csodaszarvasunk Napbaöltözött Nagyboldogasszonyunk, nektek meg van bosszúálló, gyilkos istenetek.

A mi ősapánk NIMRÓD. Mi a TURUL NEMZETSÉG-ből származunk, és mi nem vagyunk sorstalanok.

Nem a Naparcúak jöttek a homályból, hanem a feketefejűek, a morál nélküliek. És a homályba is térnek vissza…

A szakák (szkíták-magyarok) népe felébred és viszi a tüzet más földekre is. A szakák ébrednek fel elsőként, ahogy évmilliókkal ezelőtt is ők vitték a Fényt! Elsőnek Nimród népe tér magához, utána a többi.

Vishnu Purana –indiai szent irat

Előbb, vagy utóbb vége lesz ennek a magyargyűlöletnek és múltunk gyalázásának.

Bizonyára ez nem lesz humoros azok számára, akik abból éltek túlságosan is jól a Hazánkban, a mi pénzünkön, hogy minden téren gyaláztak és romboltak bennünket.

A „nemere-félék”, „hunfalvy-ak”, „bartha antalok” (bartha antal: magyar hordák megtelepedése), „glatz ferencek” („Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek- és nőgyilkosság régi tradíció… görbe lábú gyilkosok, nyelvük nem lévén csak makognak, s a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el…”) ideje kezd lejárni.

A valódi Múltba révedve a Magyar jövőnk Fényesen látszik.

Ezért hát én, a „fogadós”, a néha „nevesembiztos” leírom nektek, „ragyogó” fekete szurkoknak, hogy kik is vagyunk:

A MAGYAR NÉP AZ IDŐK KEZDETÉTŐL LÉTEZŐ ŐSNÉP, MELYNEK TÖRTÉNETE SOKKAL CSODÁLATOSABB, MINT AZT GONDOLNÁNK. ANNÁL PEDIG FŐLEG CSODÁLATOSABB, MINT AMIT EL AKARNAK HITETNI VELÜNK!

MÚLTUNK A MÍTOSZOK HOMÁLYÁBÓL IS FÉNYLŐEN RAGYOG. A FÉNY MINDIG A MAGYAROK KÍSÉRŐJE VOLT. EZÉRT VOLTUNK, VAGYUNK ÉS LESZÜNK MI A TUDÁS NÉPE!

NAP ATYÁNK ÉS ISTEN ANYÁNK ÓVÓ SZERETETÉBEN ALAKULT KI MÁR AZ ŐSI IDŐKBEN A KULTÚRÁNK, NYELVÜNK, ÍRÁSUNK, NÉPMŰVÉSZETÜNK, HITVILÁGUNK, MONDÁINK, MESÉINK, AZ EGÉSZ LELKISÉGÜNK. TUDÁSUNK ENNEK A RAGYOGÓ ÖRÖKSÉGNEK A BIZONYÍTÉKA.

EZ A PÁRATLAN ÉS DICSŐ ÖRÖKSÉG A MI GYÖKERÜNK, MELYBŐL TÁPLÁLKOZHATUNK, ERŐT MERÍTHETÜNK ÉS FELÉBREDHETÜNK.

A MAGYAR NÉP JÖVŐJE LEGALÁBB ANNYIRA CSODÁLATOS LESZ, MINT AMILYEN DICSŐ A MÚLTJA VOLT, BÁRMILYEN ÁRMÁNY IS FOJTOGATJA A JELENÜNKET!

A TURUL NEMZETSÉG EGY VÍZÖZÖN ELŐTTRE VISSZAVEZETHETŐ ISTENI VÉRVONAL, AMELY A KILENC ISTENŐSTŐL KEZDVE, NIMRÓDON ÉS ETELÉN (ATILLA) KERESZTÜL TART AZ ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYAINKIG, ÉS A GUTKELEDEKEN KERESZTÜL NAPJAINKIG ÉL. EZ A VILÁG LEGCSODÁLATOSABB NEMZETSÉGE! (Részlet a Turul Nemzetség c. előadásomból.)

Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni.

Tanpai Rinpocse, a nepáli Fehér Király kolostor vezető lámája 2007-ben

MÁR ELINDULT!

MI A FÉNYBŐL JÖTTÜNK, ÉS ODA IS MEGYÜNK.

Ti pedig, „ragyogó”, ragacsos, fekete szurkok, menjetek vissza a homályba, mert onnan ti jöttetek!


„Beszéltem, Testvéreim – most a szívemben újra csend és béke honol!”

Ne legyen nyugtalan a szívetek!

Legyenek fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!

-a „fogadós”-

Címke , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

véleményem:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .