Mary Holland jogászprofesszor-asszony 2016 április 26-án, az ENSZ-ben felszólalt a világ több országában tapasztalható oltási önkény ellen.
Kifejtette, hogy az oltási kötelezettség miért egyenlő a nemzetközi jog sárbatiprásával.
A magyarországi helyzet egyenesen rettenet, brutális módszerekkel kényszerítik a hatóságok a családokat, ezrekre tehető azon kisgyermekes családok száma, akik kizárólag emiatt menekültek el Magyarországról az utóbbi években. Emellett a hatóságok gyakorlatilag letagadnak minden oltási szövődményt, halálesetet, károsodást, összezárnak a szakmai körök, lefeküdt a lobbiérdekeknek az Országgyűlés, a miniszter, az Alkotmánybírság, az ombudsman, az összes hatóság, a bíróságok és a fősodratú média is.
A jogvédő szervezetek sem mernek kiállni ekkora ellenszélbe, s mozgalmunkat, mely fel merte emelni szavát a magyar gyermekek egészséghez, élethez és emberi méltósághoz fűződő alapjogaiért, a legaljasabb eszközökkel igyekeznek lejáratni, ellehetetleníteni, bemocskolni.
Álljatok mellénk minél többen, küldjétek el e bejegyzést az országgyűlési képviselőtöknek, politikusoknak, orvosotoknak, védőnőtöknek stb. Segítsetek abban, hogy minél többen megértsék: nem mehet tovább az a durva jogtiprás, amit 2017-ben a kormányhivatalok elkövetnek tisztességes, felvilágosult, felelős gondolkodású magyar családokkal szemben!
Prof. Mary Holland, ENSZ:
Némely nemzetek oltáspolitikája számos kényes kérdést vet fel a nemzetközi jog talajáról nézve. Különösen élesen vetődnek fel ezek a kérdések az oltásmellékhatások kutatásának és elismerésének intézményes megtagadása és az oltást megtagadók üldözése és diszkriminációja miatt.
Ma arról szeretnék Önöknek beszélni, hogyan védi a törvény az emberi jogokat az oltások esetében.
Vajon lehet-e itt jól egyensúlyozni a kollektív és az egyéni jogok között?
Az oltások természetüknél fogva az egész populációt érintő orvosi beavatkozások. Egy sosem igazolt teória szerint ha elég sokan vetik alá magukat a beavatkozásnak, akkor az ún. “nyájimmunitás” elve alapján a populáció védve van az adott fertőző betegséggel szemben. Bár az oltást az egyén kapja, az intézkedés e dogma szerint nemcsak az egyén, hanem a társadalom érdekeit is szolgálja.
Az ENSZ egyik fő célkitűzése, amelyet alapokmánya 1. cikkelyében rögzít, hogy nemzetközi együttműködés keretében “támogassa és ösztönözze az emberi jogok és az egyéni szabadságjogok védelmét”.
Vagyis az ENSZ-nek és az egyes tagországoknak az oltások vonatkozásában is kötelességük tiszteletben tartani az emberi jogokat. Mégis, mi történik a gyakorlatban? A problémát alaposan körbe kell járni, mert közvetlenül érinti mind az egyén egészségét, mind a közegészségügyet.
A második világháború után nyilvánvalóvá vált, milyen brutális veszélyekkel jár, ha embereket arra köteleznek, hogy orvosi kísérleteknek vessék alá magukat. A nácik által elkövetett súlyos orvosi atrocitások nyomán a világ jóváhagyta a Nürnbergi Kódot, amely kimondja, hogy ilyesmire “csakis önkéntes alapon, tájékozott beleegyezés után” kerülhet sor.
A Polgári és politikai jogok nemzetközi egyességokmánya 1966. dec. 16-án kelt szövege tilt minden önkényes, emberen történő kísérletezést, és kimondja, hogy „senki nem válhat orvosi vagy tudományos kísérletezés tárgyává, aki ehhez szabad akaratából nem járul hozzá”. Ez a tilalom ma már világszerte elfogadott. Ez a jog mindenkit megillet, függetlenül attól, hogy mit tartalmaznak egy adott ország törvényei, ugyanúgy, ahogy ma már a rabszolgaságot, a népirtást, a kínzást vagy a kalózkodást is nemzetközi jog tiltja.
De mi a helyzet a tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel, ha orvosi kezelésekről van szó, beleértve a megelőző kezeléseket is?
Mi a helyzet az oltásokkal?
Ez ma erősen vitatott kérdés sok országban, többek közt az Egyesült Államokban is.
2005-ben az UNESCO is napirendre tűzte a problémát, amikor is 193 ország konszenzusos alapon elfogadta a Bioetika és Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, abban a reményben, hogy az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatához hasonlóan ez is egyfajta elvi útmutatásul szolgál majd a kérdésben.
A Nyilatkozat többek közt kimondja, hogy: bármely preventív orvosi beavatkozásra csak akkor kerülhet sor, ha ahhoz az egyén előzetesen szabad akaratából, megfelelő tájékoztatást követően ahhoz hozzájárult.
A Nyilatkozat továbbá azt is hangsúlyozza, hogy ezt a jogot „semmilyen tudományos vagy társadalmi érdek” nem írja felül.
hippokratészi eskü
Mindez a 2500 éves múltra visszatekintő hippokratészi eskü kiterjesztését jelenti, miszerint az orvosnak a betege érdekeit kell szolgálnia, neki semmilyen körülmények közt nem árthat.
(1) A „nem ártás” elve a legfőbb parancs, amely fokozott óvatosságot ír elő az orvos számára, és egyben az egyén érdekét egyértelműen a közösség, a „nyáj” érdeke elé helyezi.
(2) Az óvatosság elvéből egyenesen következik, hogy az oltásokat legfeljebb javasolni lehet, kikényszeríteni nem.
Az orvos-beteg viszony bizalmon kell alapuljon, márpedig kényszerrel nem lehet bizalmat eszközölni.
Ha az orvos kényszerítést követ el a betegen, az nem szolgálat, hanem önkény.
Ez roppant sikamlós terület, az ortodox orvoslás rákfenéje.
Dr. Leo Alexander, a nürnbergi bíróság vezető
amerikai orvostanácsadója 1949-ben felhívta a figyelmet arra, hogy „apró dolgokkal kezdődik a társadalom alapvető értékeinek a lebontása”.
Rámutatott, hogy már jóval a nácik hatalomra kerülése előtt, 1931-ben az amerikai orvostársadalom egy rétege a fogyatékosok eutanáziáját és likvidálását szorgalmazta, így egyengetve az utat a haszonelvű, hegeliánus elvek elfogadása felé.
(3) Az orvosi elővigyázatosság kötelező elvéből kiindulva az oltásra nem lehet senkit kötelezni, legfeljebb ajánlani.
Az embernek joga van a saját és kiskorú gyermekei nevében szabadon dönteni arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogadja vagy elutasítja a preventív orvosi beavatkozást, vele szemben semmiféle kényszer nem alkalmazható, nem lehet őt gazdasági szankciókkal vagy az óvodai, iskolai körből kizárással fenyegetni.
A megfelelő tájékoztatást követő hozzájárulás nem csak azért az egyetlen járható út, mert a kényszer aláássa az orvos-beteg közti bizalmi viszonyt, hanem azért is, mert a kényszer korlátozza az ember alapvető jogát az életéhez, a szabadságához, a teste fölötti rendelkezéshez, a magánéletéhez és ahhoz, hogy szülőként ő dönthesse el, mi tart jónak a gyermeke számára.
Sok fejlett ország, például a jelen konferenciát is szponzoráló Ukrajna, Németország vagy Japán oltási politikájában ezt az elvet érvényesíti, és a gyermekek oltását csupán ajánlásként tartalmazza.
De más fejlett országok is vannak, amelyek kényszerítő eszközök alkalmazása nélkül is meggyőző eredményeket tudnak felmutatni a közegészségügy terén, ilyen többek közt az Egyesült Királyság, Ausztrália, Ausztria, Dánia,Izland, Hollandia, Új-Zéland, Svédország, Norvégia, Finnország, Dél-Korea vagy Spanyolország.
Ezzel együtt a Bioetika és Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 27. cikkelye tartalmaz bizonyos korlátozásokat az alapjogok tekintetében, ám ezeket a korlátozásokat törvénybe kell foglalni, és csak akkor megengedettek, ha azok „a lakosság egészségének vagy mások jogainak illetve szabadságának védelmét szolgálják” és „minden ilyen törvénynek összhangban kell állnia a nemzetközi emberi jogi törvényekkel”.
A nemzetközi bíróságok vizsgálhatják, hogy az alapjogok korlátozása egy-egy konkrét esetben legitim és törvényes-e. Azt kell nézni, hogy az intézkedés összhangban van-e a törvényekkel, feltétlenül szükséges-e és arányban áll-e a kockázat mértékével. Annak az államnak, amelyik ilyen korlátozást vezet be, bizonyítania kell, hogy a kötelező orvosi beavatkozás törvényes, feltétlenül szükséges és arányos a kockázat mértékével. Általában a korlátozásnak kell lennie az utolsó eszköznek a közegészségügy céljainak megvalósításában, a kényszertől mentes megoldásokat mindig előnyben kell részesíteni.
Vagyis mindig az adott államnak kell bizonyítania, hogy a kevésbé korlátozó alternatíva nem alkalmas az adott cél elérésére.
Ezen túlmenően, ha az állam kötelezővé tesz egy oltást, akkor felelősséget kell vállalnia minden olyan kárért, amit az oltás okoz.
Mint minden vényköteles szer, a vakcina is okozhat egészségügyi károsodást vagy akár halált is.
Ilyen esetben a tényleges jóvátétel garantálása minden demokratikus társadalomban a vonatkozó törvényi szabályozás alappillére kell hogy legyen.
És a jóvátételnek valóságosnak kell lennie, nem látszólagosnak, vagyis a károsultnak igazi segítséget kell kapnia.
Az oltásokkal kapcsolatos irányelvek drasztikusan megváltoztak a XX. század eleje óta, amikor az oltások még elsősorban a lakosság körében végzett vészhelyzeti intézkedéseknek számítottak, például egy himlőjárvány kitörése esetén.
Ma viszont főleg gyerekeket oltanak, egy sor súlyos vagy éppen kevésbé súlyos betegség, s nem vészhelyzet megelőzése céljából. A törvényhozásnak és az igazságszolgáltatásnak újabban számos ebből fakadó problémával kell megküzdenie, például az oltások okozta károk jóvátétele, a vallási vagy filozófiai okokból való mentességek megállapítása, az oktatáshoz való joggal, a tájékozott beleegyezéshez való joggal vagy a szülői döntési joggal kapcsolatos problémák kezelése.
Szeretném néhány ország ítélkezési gyakorlatát bemutatni példákkal:
Japánban 1992-ben a Tokiói Legfelsőbb Bíróság elé került egy eset, amelyben egy vakcina 159 gyermek egészségkárosodását/ halálát okozta. A bíróság megállapította, hogy a hibát az Egészségügyi Minisztérium követte el, amikor elmulasztotta kiszűrni az oltási programból azokat, akiknél a vakcina adása ellenjavallt és csak azzal törődött, hogy minél több embert vonjon be a programba, a vakcina káros mellékhatásainak viszont nem szentelt elég figyelmet. A bíróság azért is elmarasztalta az Egészségügyi Minisztériumot, hogy az nem tájékoztatta megfelelően az orvosokat és a lakosságot a vakcina mellékhatásairól, és végül kötelezte a minisztériumot, hogy fizessen kártérítést az áldozatoknak.
Ukrajnában 2004-ben az Alkotmánybíróság az egyenlőség elvén alapuló alkotmányos jognak minősítette az oktatáshoz való hozzáférést. Ukrajnában nem zárhatják ki az oktatásból az oltatlan gyermekeket.
A török alkotmánybíróság 2015-ben úgy döntött, hogy a csecsemők és a gyermekek oltásához továbbra is szükséges a szülői beleegyezés. Kimondta, hogy hiába állítja az egészségügyi minisztérium, hogy az oltás a „gyermek érdeke”, a gyerek testi integritásához fűződő jogát csak orvosi vészhelyzetben és a törvényi előírások figyelembevételével lehet megsérteni, rutinszerű oltásához a korábbiakhoz hasonlóan a szülő engedélyét kell kérni.
A cseh alkotmánybíróság ezzel szemben egy 2015-ös ítéletében fenntartotta azt a közegészségügyi törvényt, amelynek értelmében óvodáskorú gyerekek csak akkor járhatnak óvodába, ha be vannak oltva kilenc fertőző betegség ellen, kivéve ha valakinél valamilyen oltás ”egészségügyi okokból tartósan ellenjavallt”. Ám az alkotmánybíróság ítélete itt is parázs vitákat váltott ki, sokan azt állították, hogy politikai döntés született, ami nem az alkotmány szövegének szigorú jogi elemzésén alapult. Az ellenzék szerint a többségi döntés nem vett tudomást az egészségügyi törvény alkotmányellenes voltáról, és ezért az végső soron inkább aláássa az oltások legitimitását, mintsem hogy növelné azt.
Az Egyesült Államokban a kötelező iskolai oltások legitimitása 2015-ben került élesen fókuszba, mikor majd húsz államban olyan törvényt hoztak, mely korlátozza vagy megszünteti az oltások alóli mentesítés lehetőségeit, illetve azokat orvosi esetekre szűkíti. A törvény csak Kaliforniában lett bevezetve, bár hasonló törvények két másik államban, Mississippiben és Nyugat-Virginiában is léteznek. Valószínűleg a közeljövőben fog kiderülni, hogy a kaliforniai bíróság fenntartja-e vagy visszadobja az új törvényt, amely nyilvánvalóan ellentétes a kaliforniai alkotmánnyal, az ugyanis minden gyerek számára garantálja a közoktatásban való részvétel jogát.
Kérdés, hogy a bíróság kész lesz-e szentesíteni ezt az újfajta iskolai szegregációt, amely 225.000 gyereket sújt, akiknek az oltottsági státusza nem felel meg a kaliforniai előírásoknak.
Mivel több mint 270 vakcina van jelenleg is fejlesztési stádiumban, a törvényhozásnak és a bíróságoknak meg fog nőni a szerepük az oltási előírások fenntartásában illetve megszüntetésében csakúgy, mint az oltások áldozatainak járó kárpótlásokkal kapcsolatos döntések meghozatalában.
Mindnyájan tudjuk, hogy az egészségvédelem óriási üzlet világszerte, és ezen belül a különböző vakcinák egyre nagyobb részesedéssel és egyre nagyobb haszonnal vannak jelen a piacon. Ha nem ragaszkodunk következetesen az egyén élethez, szabadsághoz és a testi épséghez fűződő jogaihoz, s ahhoz, hogy az egészségünkről megfelelő előzetes tájékoztatást követően magunk dönthessünk, akkor hamarosan számtalan ismert és most még ismeretlen problémával fogunk szembetalálkozni.
Végezetül utalnék Eisenhower elnöknek az Egyesült Államokhoz intézett 1961-es búcsúbeszédére, amelyben a hadiipar túlburjánzásának veszélyeire figyelmeztetett.
Szavait idézve a magam részéről a gyógyszeripar túlburjánzásának a veszélyeire hívnám fel a figyelmet, amely ma sok szempontból ugyanolyan kockázatot jelent az emberiségre nézve, mint amilyenekről annak idején az elnök beszélt.
Rémisztően nagy hatalom összpontosul nem megfelelő kezekben, és ez a folyamat nem áll meg.
Ne hagyjuk, hogy bármilyen hatalom veszélybe sodorja a szabadságunkat és a demokráciát!
Semmit ne vegyünk természetesnek. Csak mi, éber és jól tájékozott állampolgárok tudunk megfelelő ellensúlyt képezni a hatalmas pirula-vakcinalobbival szemben, csak mi tehetünk azért, hogy a biztonságunk is és a szabadságunk is megmaradjon…
A tudományos kutatásokat és azok eredményeit maximálisan tiszteletben tartva látni kell, hogy a tudományos-technológiai elit érdekei nem feltétlenül esnek egybe a köz érdekeivel.
Vagyis legyünk résen, legyünk tájékozottak és vigyázzunk mind az egészségünkre, mind pedig a szabadságunkra.
Mondjuk ha az közül kellett választania, hogy oltakozik, dolgozik vagy nem oltakozik és kirúgják, aztán lehet nem jut kajára se…igen sokan voltak kényszer helyzetben!
Igensokan halnak is meg, illetve nyomorodtak meg a “kényszerhelyzet” miatt.
Ha lett volna – de nem volt – kellő számú Ember, aki azt mondja, oké, rúgj ki, nem megyek dolgozni, amíg választanom kell
‼️kényszerítve‼️
az életem és a kínkeserves idő előtti halálom között,
akkor lehet, hogy egy ideig megállt volna “minden”, de a kényszer visszafelé sült volna el.
Nem így történt… A műbalhé-keltéssel meg a sorozatos abúzusokkal ledarálták az Emberek józan ítélőképességét, a folyamatos agymosással (újra összejöhessen a család anélkül, hogy a gonosz oltatlan gyerekek megöljék a szegény idős rokonokat), elhazudott statisztikákkal, elhazudott “megoldásokkal” – VAK-cina – lépre csalták az Emberiség nagy hányadát.
Ha őszintén szétnézel csak a saját szűk környezetedben, biztos vagyok benne, hogy nem egy embert fogsz találni, aki már most csúnyán szenved, vagy már bele is halt.
Persze találsz jócskán fanatikusokat is, akik még akkor sem vallanák be saját maguknak sem, hogy az “immunizálás” tette őket padlóra, ha a belüket húzzák szó szerint.
És a harmadik tábor, akik büszkén, önelégülten “óbégatnak”, hogy megkaptak boostert és még annak is a boosterét és semmi bajuk.
Itt a hangsúly a MÉG-en lesz. Mert nincs kivétel. Mindenkit utolér sajnos, akit beoltottak.
…
A közvetlen családomban akik hittek az ORV-osnak, eddig 2en haltak meg egyértelműen az oltás hatásától, a nagymamám turbórákban, a nagybátyám vérrögök miatt. A nagynénémnek infarktusa volt, feldagadt mindene…
Summa summárum, az a baj, hogy nem látnak túl az emberek azon, hogy sokaknak kényszer volt.
Nem volt kényszer.
Döntés volt.
Lehet, hogy úgy könnyebb elviselni, hogy mennyire át lettek verve a palánkon, ha “kényszer” volt?
Nem tudom.
Ez a rengeteg fiatal áldozat viszont vérforraló. Továbbá nem tudni, ma, hogy holnap ki lesz a következő…