A napsugárba öltözött Boldogasszony kioldotta hajának hét aranyos tincsét, s ahol megérintette velök a földet, hét hatalmas folyó támadt ott nyomban.
Népünk hitében a Fény a teremtő erő és a Törvény a világban. Keletnek fordulva ezért köszöntötték a régiek a Napot, s köszöntik ma is imával minden reggelen a gyimesi csángók:
„Köszöntelek téged, Istennek szent igéje,
Istennek szent rendelése, Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott Napom, Adj szerencsés mai napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendőséget…”
E teremtő és igazító fény örök asszonyi óhajtását Boldogasszonynak hitte és nevezte népünk.
„Ősvallásunk istenasszonyában két személyt tisztelt és tartott számon népünk:
Nagyboldogasszonyt és annak szűz leányát, a Kisasszonyt.
Kereszténnyé lett népünk lelkében „kozmikus parancsra” személyessé vált a fiktív Boldogasszony (Kisasszony) kép; új tartalmat kapott az ősi forma. Ideje érkezett, hogy a Szűz méhébe fogadja és Fiú képében világra szülje a fénnyel teremtő Atyát.
„Pogány népünk” Emeséje, dicső és szent uralkodók ősanyja, aki álmában héja-forma madártól a fényt, a szellem-természetű erőt megidéző Turultól fogadott magot, a Krisztust szülő Máriát „előlegezte” a magyarságnak.
Az Emese-szimbólum érteti meg velünk Szent Istvánnak és Árpád-házának feltűnő Boldogasszony kultuszát, az országnak az ő oltalmába ajánlását…”
„Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágát,
Virága szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szűz Máriát,
Szűz Mária szülte Jézus Krisztust –
Világ megváltóját.”
Öregjeink hitében a magyarság – a Teremtő rendeléséből – Boldogasszony népe.
Jelenléte, „bennünk léte” hazánkban a legközvetlenebb és a legszemélyesebb…