A világ teremtése

„Országok Országa, Égi Tudás Népe!
NapKelet s Nyugat közt, a Világnak Fénye!
Nagy a Te Nemzeted, Nagy a Te Végzeted.
Oly messze magasztos, hogy föl sem érheted.

Mint a magas Mennybolt, szíved mérhetetlen.
Életed gyökere, Szent és sérthetetlen.
Hegyek, árnyas rónák, Hős föld büszke népe.
Ez a Te végzeted, Ősi örökséged.

Erős gazdag vár vagy, De az Örök Törvényt
Amit Isten rád rótt, vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön Győzelmes végzeted.
A Fény oltára Te vagy, Emeld föl a fejed!”

/ Sumér himnusz /

Az emberiség fejlődése, evolúciója során jeleket hagyott maga után, a mindenkori teremtés nyomait, amelyeket az utókor mentalitásától és értékrendjétől függően próbált megérteni. Ezért a magyarság szellemi és lelki öröksége – amelyet az évezredek előtt élt, isteni tudású ősök hagyományoztak a későbbi civilizációknak – titkos, rejtett módon a mai napig velünk van.

Az örökség megértéséhez utazzunk vissza gondolatban 4-5 évezredet az ősi Mezopotámiába, a Sumér birodalomba. Ebből a korból már megbízható régészeti emlékeink is vannak, amelyek egy magasan fejlett társadalomról mutatnak kiértékelhető jeleket. Fejlett volt a mezőgazdaság, a kézműipar, a kereskedelem, a városállamok harmonikusan működtek együtt egymással.

A városállamok vezetése, a szellemi irányítás a pap-királyok kezében volt, akik a társadalmat, a közösségeket az isteni törvények, az isteni morál alapján szervezték. Az, hogy milyen volt ez a moralitás, kiderül az általuk alkotott istenképből, mert amilyen az istenkép, olyan a világkép és az emberkép.

Elsőnek az tűnik szembe, hogy milyen kiérlelt és tiszta fogalmaik voltak a teremtésről.
A sumérok szerint kezdetben létezett a Szellem, a Lélek és az Erő a nagy EGY- ben. Ebben a monoteista világképben a megnyilvánult Egyet Íz-Ten-nek nevezték, aki a megnyilatkozás után máris duális, páros, azaz Íz és Ten lett. Íz az izzás, a hő, a szellem kiáradása, míg Ten a csend, a nyugalom, a béke, a befogadás.
(A tente baba, tente nyugtató, altató dalt az édesanyák még ma is éneklik.)

Az életet Iz-Ten teremtette magából úgy, hogy a végtelenben összesűrítette az Erőt, amiből kipattant a fény és világosság lett, mint Atya-i szellemi erő. A finom anyagi világba ható, megnyilatkozó életerőnek az Én-Ki nevet adták, ami annyit jelent, hogy az Én Kiáradása. Ez az anyagba ható KI áradó erő a csi, a prána, az éter, amelyből minden forma, anyagi struktúra és a világot alkotó elemi lények születtek.

A sumérek az emberpárt Em-Bar-nak nevezték.
Tehát az ember eleve egy kettős identitású, páros lény, aki inkarnálódik. Az ember Iz-Ten teremtménye, a szellem-lélek-erő testet öltése. Ebből az ősi teremtésből, Isten képből és Ember képből alakult ki az a szeretetvallás, ami még hosszú időn keresztül kísérte az ember teremtő munkáját a földön, amíg bűnbe nem esett.

Maga a bűn az isteni moráltól, a szellem világosságától, a szeretettől való elfordulás volt. Az egység felbomlott és polaritásba, kettészakadásba, meghasonlásba zuhant. A sumer-szkíta-hun-mahgar hitvilágban nem létezett az eredendő bűn fogalma. Ebben az ősi, tiszta teremtés történetben az Em-Bar, vagyis az első emberpár eredendően jó.

A sumer-szkíta-hun-magyar mitológia, szellemi látás szerint az ég 7 rétegű és a föld is 7 rétegű. Az ég a lélek, a föld pedig a tudat minőségeit, “rétegeit” szimbolizálja, ami azt is jelenti, hogy amilyen tisztaságú a lélek, olyan fejlettségű a tudat, mert, ahogy a mennyben, úgy a földön is. Amilyen a lelked, olyan a tudatod, amilyen a tudatod, olyan a valóságszinted, a világod.

A sumer-káld-szkíta mágus-papok írásos feljegyzései szerint kettős naprendszerben élünk és ezt a két Napot ellipszis alakú pályán 3600 évenként körbejárja egy Nibiru-nak nevezett bolygó. Nibiru az Égi nagy Vadász, aki a szkíta-hun-magyar hagyományban Nimród. Amikor megjelenik, magával hozza az égi gondviselés jóságát, a szeretetet, a világos tudást, a bőséget és a jólétet. (A Nibiru-ról érkező erő inkarnációja Nimród.)

Az ókori teokrácia lényege, hogy az ég Urának képviselője szervezi, vezeti, neveli és védi a társadalom közösségeiben élő fény fiait és leányait. A sumérek feketefejűeknek nevezték azokat, akik nem fogadták el az égi bölcsesség irányítását. A feketefejű jelképezi a sötét lelkűséget, a homályos szellemiséget. Feketefejű, mert eltűnik a feje körül a fénylő aura, amit a középkorban még „látó” beavatottak glóriaként ábrázoltak.

A teokratikus városállamok szövetséget alkottak egymással. Mai hasonlattal élve népszövetségről vagy államszövetségről beszélhetünk, amelyben az egyes városállamok, mint teljes jogú önkormányzatok vettek részt. A városállamok vezetői mágus-papkirályok voltak, akik az isteni, egyetemes szellemi-lelki törvényeket képezték le a fizikai síkra, tehát az isteni egység, a Szellem-Lélek-Erő mintájára szervezték a társadalom politikai-vallási-gazdasági felépítését.

A hatalom nem volt központosítva, az önkormányzatiság elve a helyi ügyek intézésében teljes mértékben érvényesült mind a belügyek, mind a gazdaság terén. A központi hatalmat – mai hasonlattal élve az államszövetség elnöki tisztét – a legalkalmasabb, köztiszteletnek örvendő, legmagasabb fokon álló szellemi beavatott mágus-pap-király látta el. Ő volt a legfőbb szellemi irányító, aki ebbe az élő szervezetbe, a Szövetségbe sugározta szét az éltető szeretet energiát és a szellemi rend moralitását.

Ebből az időből az ékiratos táblák megemlítenek egy más mentalitású, más moralitású népet is, akiket “feketefejű” névvel illettek. Ezek a népek fokozatosan özönlötték el a szépen megművelt területeket, a gazdag, kulturált városállamokat, hiszen itt próbálták áruikat értékesíteni, elcserélni. Ennek az alantas vágyaktól vezérelt, műveletlen népnek az inváziójával a sumérek nem tudtak mit kezdeni, ugyanis ez a teokratikus vezetésű, szellemi-lelki irányítású társadalom felkészületlen volt a morális züllés, és az érzéki vágyaktól vezérelt erőszak ellen.

A befogadottak visszaéltek a vendéglátók szeretetével és szemet vetettek azok házaira, szépen megművelt földjeire. Nippur, Kis, Ur, Uruk városokat lerombolták, eluralkodott az erőszak és a félelem, a vendéglátók rabszolgák lettek saját otthonaikban.

A terroruralmat a guti-szkíták vezetésével döntötték meg.
Ez a lovas, nyilas (nyilazó) nép szélviharként zúdult le északról és törölte el a feketefejűek önkényuralmát. A szkíta királyok szövetségre léptek, visszaállították a népszövetséget és ezzel megindult a szellemi-lelki-fizikai újjáépítés. A rabszolgasorba süllyesztett, nyomorgó nép lelkébe új életet leheltek és ismételten a jóságos, szerető Mennyei Atya és Isten-Anya szolgálatába állították.

Az emberiség első írott átfogó törvénykönyve és alkotmánya Ur-Nammu mágus-pap-király nevéhez fűződött. A “rendszerváltást” ő fejezte be azzal, hogy a régi és korrupt rendszert alapjaiban megváltoztatta, visszaállítva a teokratikus berendezkedést. Az új Alkotmány szabályozta az ember és Isten kapcsolatát, a szerződéskötések jogát, a családjogot, az öröklési jogot, a büntetőjogot, valamint a törvénykezés menetét. Kimondta továbbá, hogy a föld Istené és áruba nem bocsátható, annak birtoklása és művelése az államvezetés engedélyéhez kötött.
A feketefejűek sem iparosok, sem kereskedők nem lehettek.

Az asszonyok áldott állapotát szentnek, felmagasztaltnak rendelte a törvény.
A férfinak csak egy felesége lehetett, és az asszonyt – kiemelve a feketefejű “asszonyállat” sorból – a férfival egyenrangúnak ismerte el.

Ekkor még ismeretlen volt a szemet-szemért elv és a halálos ítélet is.
(Ezt később a szintén feketefejű Hamurabi törvényesítette).
Ennek a társadalomnak a moralitása nem engedte meg sem a bosszút, sem a kegyetlenkedést, mert bűnös ember nincs, csak tudatlan, aki nem tudja, hogy mit tesz.

A teokráciában a mágus-papok szervezték a társadalmi életet, a művelődést, a mesterségek tanítását. A befogadott feketefejűek szép lassan a társadalom élő részévé váltak és azonosultak az átvett szellemi-lelki értékekkel, ami által lélek költözött beléjük.
Tehát az akkád-sumer, majd az asszír/perzsa vs. parthus/szkíta ellentét nem etnikai ellentét volt, hanem az istenkép, a világkép és a moralitás különbözőségéből adódott, amik tanulhatóak és elsajátíthatóak.

Ur-Nammu teokratikus társadalmában volt adminisztráció, mégpedig nagyon pontos és részletes, mindenre kiterjedő. A közösség igényeinek megfelelően terveztek és építettek városokat, templomokat, középületeket, csatornákat, műhelyeket és gyárakat. Volt pénzügyi és gazdasági számvevőség, az elszámolásokat leltárba vették, címmel és sorszámmal ellátva. Minden gazdasági tevékenységnél fel kellett tüntetni a bevételt, a kiadást, a hasznot és a deficitet. A hitel/kölcsön kamatmentes volt! A spekulációt és a munkanélküli nyerészkedést, a korrupciót nem ismerték. A közösségi tulajdonból adományozott földet nem lehetett eladni, megműveléséről pedig számot kellett adni a számvitel szabályai szerint.

Orvoslásukban ismerték a gyógynövényekből előállított tinktúrákat, kenőcsöket. Operáltak, ismerték a nagyítóüveget, a galvánelemet, vagyis az elektromosságot. Ismerték a kottát, a fúvós, ütős, vonós és pengetős hangszereket. Táncművészetük, képzőművészetük és irodalmuk magas fokú ízlésre és esztétikai érzékre vall. Magas fokú matematikai, geometriai, statikai, csillagászati ismereteik voltak. Hitviláguk, kozmológiájuk, szellemtudományuk, filozófiájuk magas színvonala megszégyeníti a mostani modern kor emberét.

A szkíta egy görög műszó.

A görögök minden népet szkítának neveztek a Kárpát-medencétől a Kínai Nagy Falig, a Földközi-tengertől az Indus folyóig, akiknek „sagitta” vagyis íj lógott a vállán és ehhez a népszövetséghez tartoztak. Ez a szövetség az Isten előtt köttetett. Nem vérségi alapon szerveződött törzsi érdektársulás volt, hanem asztrális és mentális síkon, a lélekben és a szellemben létbe hívott testvériség. Ez egy közös aurát, energiateret jelentett, amit a néplélek és a népszellem ereje hatott át.

A népszövetség szellemi erejét, élő lelkét a magok, magorok vagy mágusok közvetítették a szövetséget megtartó népek számára. Ők a mah-gar-ok a tudás népe, akik közül a mai napig kikerülnek a beavatottak, a nagy tanítók és mesterek. Én-Ki ereje által, az anyagba inkarnálódott szellem révén már többször megjelent, lehozva az égi tüzet, a tudást, a morált, a tanítást. Ilyen beavatott mester volt többek között Gudea, Hermész Triszmegisztosz, Zarathusztra, Buddha és Jézus. Ők adták a Törvényt és ők kötötték a Szövetséget Isten és az emberiség között a teokráciákban.

A teokrácia nem más, mint az isteni Egység megvalósulása a földön.

Ehhez három alapminőség egyidejű fennállására van szükség.
1: Olyan istenképre, értékrendre, tudatra, amely a szellem-lélek-erő hármas egységén alapul és a szeretet, tudás, munka, morál értékeit közvetíti, vagyis kapcsolatot teremt a szellemvilággal, a tiszta lelkiséggel.
2: Egy szakrális, beavatott vezetőre, aki mágus-pap-király egy személyben. Mágus, mert a legmagasabb moralitású, tisztaságú ideák megvalósítására törekszik a Szellem gondolatereje által. Pap, mert a legszentebb és legtisztább érzelmekből lehel Lelket, Életet a megnyilvánulás felé törekvő Ideába. S Király, akiben megnyilvánul az életre kelt Idea. A Király Ur-alkodik, őrzi az Ideát és vigyáz a Lélekre felelősségteljesen.
3: Szükséges végül a Mennyi Birodalom testét alkotó nép, társadalom, közösség, amely a tudáson, szereteten és munkán alapuló teremtést Isten akaratából véghez viszi.

Láthatjuk, hogy a teokrácia értékei az egység felbomlásával torzulnak, eredeti értelmüket elveszítik. Így lesz a közösségi tulajdonból állami tulajdon, ami már csak a nevében társadalmi tulajdon, gyakorlati hasznosulását tekintve nem az. A teokráciában közösségi tulajdonban voltak a természeti értékek, a levegő, a napfény, a víz, és a föld, a fontosabb gyárak és üzemek. Ezek a teremtés eszközei a teokrácia felfogásában. Az egység felbomlásával létrejövő meghasonlott ellentétlogika szerint a teremtés termeléssé silányul, a teremtés eszközei pedig termelőeszközzé. A termelőeszköz pedig már kisajátítható, magántulajdonba vonható, tehát a közösségtől egyéni érdekek alapján eltulajdonítható.

Ezért a teokratikus társadalom és pl. Hamurabi hatalma csak látszatra, a fizikai síkon tűnnek hasonlónak. Az egyik KépMás a másik MásKép. A MásKép úgy néz ki, mintha KépMás lenne, de nem az. Hamurabi már nem az égiek szellemi akaratát sugározta a földre, hanem saját gyarló személyiségét vetítette ki úgy, mintha az égiek akarata lenne. A KépMás képez, alkot, teremt, míg a MásKép másol, másít, meghamisít. Amíg Ur-Nammu törvénykönyve az égi, szellemi morál lelkiismeretének megnyilatkozása, addig Hamurabi törvénye egyéni emberi érdekre épülő jog, az isteni parancs álarca mögé rejtve.

Miként került Hamurabi hatalomra?

A Sumérba betelepült feketefejű népek beolvadtak ugyan, de sajátságos vérségi kötődéseiket megtartották. Tanulhattak, kereskedhettek, vállalkozhattak, sőt az állami adminisztrációban is vállalhattak tisztséget. Egyre több és egyre fontosabb pozíciókat szereztek meg. Ha egy birodalom erős és egészséges, akkor kívülről nem támadható, ezért belülről kell morálisan lezülleszteni. A feketefejűek saját magukkal szemben annyira elfogultak voltak és annyira irigyelték a virágzó sumer társadalmat és gazdaságot, a fényes isteni teremtést, hogy mindenáron meg akarták szerezni az irányítást, a hatalmat, kizárólag a saját maguk számára. Erre akkor nyílt alkalmuk, amikor Hamurabi apja kormányzónak küzdötte fel magát Babilonban.
A hatalomátvétel megtörtént, a Szent Szellem és a Szent Lélek irányítása helyett az anyagi világ vágyerői ragadták magukhoz a hatalmat.

Megkezdték a sumer őslakosság módszeres pusztítását, szolgasorba juttatását.
A Hamurabi Kódex eredményeként minden vezető állásba feketefejű került, betiltották a sumér nyelvet, a sumér hitvilágot és hagyományokat, illetve tartalmukat meghamisítva átírták az érdekeiknek megfelelően.
Innana szűz-anyából Istar harc és szerelem istennő lett, Nimródból pedig Gilgames.
Bevezették a nők kötelező templomi szexuális szolgáltatását, új vallást és hitvilágot rendeltek el, amelyben a véreskezű és bosszúálló Marduk-ot kell tisztelni.
A földtulajdont privatizálták, vagyis a feketefejűek kezébe adták, az őslakos suméreket pedig úgy megadóztatták, hogy azok nyomorúságukban kénytelenek voltak magukat rabszolgának eladni a feketefejű újgazdagoknak.

A nép menekült, illetve ellenállt. Az ellenállást a kusita hunok szervezték meg. A feketefejűek babiloni székhelyű hatalmát megdöntötték és visszaállították a Szövetséget, ezzel elindult az újjáépítés. Újraindultak az építkezések, visszaállították a hitvilágot, újraírták az elpusztított tudást, a törvényeket, a mitológiát, amelyek az élő szellemi kapcsolatot biztosították a szellemvilág, a Mennyei Atya és a társadalom között.

Ebből az időszakból nagyon sok pecséthenger maradt fenn, amelyeken megjelenik az egyenlő szárú kereszt, mint az ember és a szellemvilág közötti szövetség szimbóluma. Ez az első, széles körben elterjedt kereszt(ény) szimbólum, amely megegyezik a szkíta-hun-magyar körkereszttel, illetve a kelta napkereszttel.

A történet persze nem ér véget, hisz az a mai napig tart a tér-időben, amelyben az egyik kultúrkorszak váltja a másikat, de a lényeg mit sem változik.
A Naparcúak küzdenek a Feketefejűekkel, a Világ Világossága a Vakvilággal.
Az egyén szerepe kiemelkedő.
A kérdés, hogy kik akarunk lenni, kik vagyunk, és melyik Urat szolgáljuk lelkierőnkkel.

– VATA LÓFŐ NYOMDOKAIN FÉNYES ÖSVÉNY NYÍLIK –