Mi van a csalánban?

A csalánnak már kis mennyiségben fogyasztva is számos előnyös hatása van, ugyanis az egészséges növény akár 20%-os ásványianyag-tartalommal – kálium, kalcium, szilícium – bírhat. Magas káliumtartalma révén vízhajtó tulajdonsággal is rendelkezik, aminek köszönhetően segít helyreállítani a túlzott sófogyasztás következtében felborult vízháztartást, csökkentve a hasi hízást. Emellett a benne lévő hisztaminból… tovább olvasom …

mi számít bántalmazásnak?

Megcsalni valakit, majd szólni, hogy figyelj, beleszerettem valaki másba, elmegyek: nem számít bántalmazásnak.

Ez emberi dolog, van ilyen, el kell fogadnunk, egy ember nem a tulajdonunk.

Csalni valakit, egy életen át alázni, hazudozni, igényeit ignorálni, és nem elmenni, hanem kényszeríteni arra, hogy velünk maradjon, megfenyegetve, ha elmegy, a gyerekeit elvesszük: bántalmazás.

Akkor is, ha egyetlen ujjal se verték meg az áldozatot.

Nem számít. Elrabolták az életét és az identitását.

Egy ember tulajdonná tétele, miközben azzal terheljük, hogy ő az, aki tönkretesz egy családot, ha elválik, miközben egy ilyen kontextus már régen nem számít családnak, a leggyakoribb megjelenési formája a családon belüli erőszaknak.

forrás: Tisza Kata

GNÓZIS

A GNÓZIS szó kiejtése is eretnekségnek számított. A kifejezés görög eredetű, jelentése: TUDÁS. Mi vagyunk a TUDÁS NÉPE. „IDEJE VAN AZ ELTÉPÉSNEK, ÉS IDEJE AZ ÖSSZEVARRÁSNAK, IDEJE A HALLGATÁSNAK ÉS IDEJE A SZÓLÁSNAK. IDEJE VAN A SZERETETNEK, ÉS IDEJE A GYŰLÖLKÖDÉSNEK, IDEJE A HÁBORÚNAK, ÉS IDEJE A BÉKÉNEK.” „Nem annak… tovább olvasom …

Ezoterikus Tanok Egyháza

Az alábbi írás egy idézet Bodor Ernő tollából. (A címlapkép szintén tőle ered.) Szó szerint, akkor is, ha sok esetben már eljárt a lentebb olvasott egy-egy állítás felett az idő (kb. 2008-2010 lehet a kora), vagy egyáltalán nem értettem vele egyet akkor sem. A honlapjai eltűntek, onnan akartam volna idézni… tovább olvasom …

Nagy vihar készül! – semmi nem az, aminek látszik

A Nyugatnak rohamosan esik a gazdasági státusza, ami nyilvánvalóan az életszínvonal drasztikus romlásában is szükségszerűen meg fog nyilvánulni. Akkor mi lesz a csőcselék szimpátiájával? Akkor nem fogják megválasztani az aljas és gazember politikusokat? Akkor hogyan lehet tovább lopni és az illegitim hatalmat bitorolni? Azt pedig nem akarják feladni azok, akik ezt már megszokták. tovább olvasom …

Mese az ikerlelkekről

A két lélek boldog volt itt, mert Isten közelsége fénybe vonta őket. Ha pedig kedvük támadt, akkor messzire utaztak, bejárták a Tejutat keresztül-kasul, mindenféle bolygókon kószáltak. Volt ott kietlen, sötét bolygó, kék színű köddel borított bolygó, ahol az orrukig se láttak, volt szelíd és volt félelmetes bolygó is. Bebarangolták a csillagközi ködöket és megcsodálták az ifjú napok születését. Ha pedig nagyon elfáradtak, akkor visszatértek az Isteni Mező országának időtlen nyugalmába. Szabad lelkek voltak! tovább olvasom …

TURUL MAG Közösség Zrt

A TURUL MAG Közösség Zrt története megerősíti azt a tényt, hogy Magyarországon, magyar ember nem üzemeltethet kiemelkedő vállalkozást, erre csak a beavatott metélteknek van “joguk”. A cél érdekében pedig számtalan seggnyaló goj működik közre. tovább olvasom …

A Rothschild-ház története

ROTHSCHILD-CSALÁD A Rothschild-család igen régóta uralja a világot, amit szeretnénk itt felfedni, és egy kronológiával bizonyítani. A család elárulta a Tóra alapelveit azzal, hogy megalapította a cionizmust, s ezzel súlyos szenvedéseket okozott és okoz világszerte. Megpróbálom minden esetben megnevezni az egyes Rothschildokat, de mivel az egész kör, melyben mozognak, igen… tovább olvasom …