„Íme, én, nevesembiztos ősök tudásának őre, szólok BOLDOGASSZONY nevében”:
„A vezetők és a közösség tagjainak gyengeségeivel a lét rendje megbomlik.”
„Keresd meg életedben a rendnélkülit! Rendezd és hozd egyensúlyba! Ha érzelmeid káoszát egyensúlyba hoztad, Életeden rend honol.”
„Érzelmi és logikus oldalunk egyensúlyának megteremtését gondolataink tisztításával kell kezdenünk.”
Az a politikai hatalom, amelyik
- a Magyar Anyaföldet nem tiszteli,
- a hegyeket lerobbantja,
- a vizeket megmérgezi és eladja,
- a fákat kivágatja,
- a termőföldet idegenek kezére játssza,
- idegen kolóniákat telepít be és pozitívan támogatja őket magyar pénzből,
- elsorvasztja az agráripart,
- megnehezíti és kiszolgáltatottá teszi a magyar emberek élelmezését,
- 5G-s és 6G-s kontrollrendszert telepít,
- indokolatlan inflációt okoz,
- mesterségesen tartja alacsonyan a béreket,
- ellehetetleníti az értelmiségieket,
- ezreket enged kilakoltatni, miközben
- szabad kezet ad az uzsorásoknak és a velük bűnszervezetben tevékenykedő végrehajtóknak,
- vakcinázásra kényszeríti a lakosság nagyobbik részét,
- vészhelyzeteket és káoszt kreál, miközben hazudik annak a nemzetnek, amit lassan néppé, majdhogynem csőcselékké züllesztett,
az a Kormány nem magyar!
Idegen érdekeket szolgál!
Az idegen érdekek szolgálata már nagyon régóta zajlik.
Ábrahám elárulta a királyát, Nimródot, és a Napistent.
Géza elárulta az ősi rendet, megtörte a szeniorátust.
(A szeniorátus olyan trónöröklési rend, amely szerint a patriarchális nagycsaládban a legidősebb, vezetésre alkalmas férfitag örökölte a hatalmat: rendszerint az elhunyt bátyja, öccse vagy unokaöccse. A sztyeppei népeknél szokásos volt, az Árpád-ház tagjai esetében leginkább a korai, 10-11. századi időszakban érvényesült, míg fel nem váltotta a primogenitúra.)
Az idegen papok, idegen katonák, idegen (akkor latin, most angol) nyelv, mind az ősiségünk elleni támadás volt.
A Mária kultusszal eltakarták a valódi NAPBAÖLTÖZÖTT NAGYBOLDOGASSZONYUNKAT, királynőnket, védelmezőnket.
(A Mária kultusszal nincs semmi gondunk, Adiabenei Mária a mi vérünk és lelkiségünk, hiszen Ügyek felesége által a pártus Jézussal – akit Nimród vérének, Magori Mágusnak neveztek a zsidók- vérrokonok vagyunk: Ügyek feleségül vette az Adiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, akit Álmosnak neveztek.)
Erről gondoskodott az inkvizíció.
Legelviselhetetlenebbé a tatárjárás előtt és után vált a helyzet, amikor a magyarellenes és babonás IV. Ince pápa ügynöke, Teuton János, akit a nép „a német”néven emlegetett, kitúrta vezető pozícióikból a magyar főpapokat. Az inkvizíció magyarországi irányítójaként elsődleges feladata a TÁLTOSOK és a MAGYAR ŐSI HIT (TUDÁS) üldözése volt.
A TÁLTOSOK és a MAGYAR ŐSI HIT (TUDÁS) volt leginkább az útjában a vallás köntösébe bújt feketefejű parazitáknak.
Nem véletlenül kellett már 1222-ben, az Aranybulla záradékában tiltani az egyre szemtelenebb kufárok kártékony ténykedését. Még az 1514-es Dózsa György-féle parasztháború is a Fuggerek (Mediciek, akik még pápák is voltak, a Borgia-orgia-pápákról nem is beszélve…) uzsorája miatt kezdődött, de erről nem nagyon esik szó, mint ahogyan arról sem, hogy a „Szulejmán” dinasztia, éppúgy, mint a habsburg, szintén kufárokból állt, és áll.)
De máshol is megmutatták a feketefejű lelkiséget:
Az 1420 táján született spanyol főinkvizítor, Tomás de Torquemada egész életét arra tette fel, hogy megvédje a „keresztény hit tisztaságát”, nagy erővel üldözte a zsidókat és a muszlimokat, miközben ő maga is zsidó volt. Majdnem 100 000 ítéletet hozott, és több ezer embert küldött máglyára. A királynénak köszönhetően komoly befolyást szerzett a madridi udvarban, és később döntő szerepet játszott az Inkvizíció „Szent” Hivatalának életre hívásában. A főinkvizítor az 1490-es években már csak több száz fős katonai kísérettel mert nyilvánosan mutatkozni.
Az 1867-es kiegyezés után tömegesen árasztották el a hazánkat. Őket is, és a másik szapora, az országot mára teleszülő, és az ellátórendszereken keresztül rajtunk élősködő kisebbséget is a habsburgok telepítették a nyakunkra, miután a török 150 évig irtotta a honfitársainkat. ( Ennyit a „sógorokról” meg a török „barátságról”.)
Nem sokkal utána már kaptuk is Trianont, kohn-kun bélát, meg később rákosi-rosenfeld mátyást… egy Hunyadinak jobban örültünk volna. De nekünk ez jutott.
A parazitáknak szüksége van a gazdatestre!
Cserébe a gazdatest nem kap semmit.
Éppen, mint a méheknél. A szorgalmas méhek a Nap lényegét gyűjtik be a virágokról, a nektárral és „folyékony arannyá” szorgoskodják munkájukkal.
Kétfajta élősködő szorongatja őket is. A testükön élősködő atkák, és a mézüket rabló darazsak.
A darazsak megölik és felkoncolják a méheket, mivel csak a potrohukkal etetik lárváikat. A darazsak, nyártól őszig mindennapos „vendégek” a kaptárak körül. Kártételük sokrétű és jelentősebb, mint gondolnánk.
Ha a méhek gyengévé válnak, az élősködők elszaporodnak, a méhkaptár léte, a létük rendje veszélybe kerül, elpusztulnak. Ezért a méhek összefognak:
„Amikor a méhek meglátják az első közelítő darazsat, visszahúzódnak a kaptárba, és direkt nyitva hagyják a darázs számára az egyetlen be- és kijáratot. Elbújnak a kaptár zugaiban, majd amikor berepül a darázs, egyszerre vetik rá magukat vagy ötszázan. Egy zümmögő rezgő méhlabdát képeznek a szerencsétlen darázs körül. Izommozgásaik hőt termelnek, amelyet szárnyaikkal a labda belseje, vagyis a darázs felé irányítanak. A hőmérséklet mellett a szén-dioxid koncentrációja is megemelkedik a labdában, ami lecsökkenti a darázs hőtűrő képességét. Végül a labda középpontjában a hőmérséklet elérheti a 47 Celsius-fokot, ami még nem éri el a méhek által még elviselt 47,8 fokot, de meghaladja a darazsak számára már halálos 46,1-et. A darázs túlhevül, elevenen megfő és elpusztul.”
A magyar ember dolgos és szorgalmas, épp, mint a méhek.
Régóta fosztogatják és zsigerelik népünket az atkák és a darazsak.
Nekünk, méheknek, hiába mondják, hogy a „tehéntrágya jó, mert a sok millió légy nem tévedhet”, mi a mézet választjuk, amiért megdolgoztunk. A „tehéntrágyát” meghagyjuk az ingyenélő atkáknak és a darazsaknak!
Nem leszünk a világ „dögtemetője”!
Nem engedhetjük, hogy Hazánkat, Nemzetünket tovább mérgezzék, fosztogassák!
Tanuljunk a méhektől! Össze kell fognunk!
La Fontaine: A darazsak és méhek
Gazdátlanul találtak egy napon egy lépet,
s összevesztek rajta a darazsak és méhek.
„Miénk!” „Miénk!” – zümmögték, zúgták mindenünnen.
Kérték végül a dongót, ő döntsön az ügyben.
Dongó mester azonnal fontoskodni kezdett,
határnapot tűzött ki, tanukért menesztett,
megtudni, ki mikor kit látott a sejtekben.
Ez így vallott, az amúgy, de egyformán egy sem.
Húzták-vonták a pört már legalább fél éve.
Ráunt végül egy bölcs méh a sok fecsegésre.
„Ami méz a lépben van, romoljék nyakunkra?
Elég volt a szóbeszéd! Ítéljen a munka.”
A dongó hát kimondta: építsenek sejtet,
s az nyeri a pört, kinek az új lépje teltebb.
A méhecskék azonnal munkához is láttak.
Kárvallottan zsibongott közben a darázshad.
Tudjuk: darázs nem termel mézet, rabol inkább.
Jobb eltűnni, mielőtt kisül a hamisság –
gondolták, és szóltak egy mézzel rakott méhnek:
„Kell is nekünk egy ilyen ócska lép! Vigyétek!”
/Ford.: Rónay György/
