„Mikoron a pálos atya romlatlan testét tartó sír felett két szép, pálma nagyságú virág nőtt, a vikárius eltaposta azokat, nehogy valaki, a szent érdeméből, hiú dicsőségre tegyen szert.”
Tedd le a fegyvert (ne harcolj, ne küzdj állandóan, ne akarj görcsösen), tedd le a rangot, a címet, a pozíciót, s tiéd lesz minden. Tedd le a mindent, s a Mindenséget kapod cserébe, a végtelen nyílik meg előtted.
Légy olyan, mint a Nap, mely ön-mag-(j)ától süt, nem kér, kérdez, nem erőlködik, nem erőltet, csak ad, mert van mit adnia kifogyhatatlanul.
Légy olyan, mint a Hold, a csillagok, melyek (éjszaka is) segítenek, fénylenek, s mutatnak utat, nehogy eltévedj, s teszik ezt önnön-mag-(j)ukból fakadóan, természetesen.
Légy olyan, mint a mező, mely százszor és százszor szép virágokkal pompázik néked, ezernyi termést terem és nem igényel érte semmit, mert ez önnön-mag-(j)ából eredő valója.
Légy olyan, mint a szél, a hegyek, a víz, a tó tükre, a levegő, a … , csak légy, létezz a létben mindenféle (el)várás nélkül, s add magad, fénymag-od, az abból szárba, virágba, termésbe forduló lényeged, önnön valód.
Csak állj a szabadban, szabadon, állj egy fa alatt, állj, s a Nap süsse orcádat, az eső, a szél simogasson.
Légy egy a végtelennel, s a végtelen fog benned, veled, általad mozdulni, rezdülni, s együtt fogsz rezegni, kérés és (el)várás nélkül, a Mindenséggel, hiszen te magad is az leszel. Te leszel ön-mag-od, te leszel a forrás, az erő, az energia, a fény, a végtelen EGY. (Minden egyéb csupán a hiúság vására.)
Mikoron egy ember megszületik, megszületik egy teljes Univerzum, galaxisokkal, milliárdnyi csillaggal, naprendszerrel, bolygókkal, megszámlálhatatlan létezővel benne s rajta, vele, s általa.
Mikoron egy ember meghal, meghal egy teljes Univerzum, galaxisokkal, milliárdnyi csillaggal, naprendszerrel, bolygókkal, megszámlálhatatlan létezővel benne s rajta, vele, s általa.
Egy marék földben tulajdonképpen ugyanannyi élet van, mint a Földön, s a mellette lévő marék föld az ágyásból is egy Föld vagy bolygó, s az ágyás egy Naprendszer. Az ágyások egymás mellett a kert sarkában egy galaxist adnak ki, s a kert maga egy univerzum.
S így tovább kifelé és befelé.
Mert lehet, s a tétel úgy is igaz, hogy az ember egy teljes Univerzum, de akár azt is mondhatjuk, hogy egy Naprendszer, s a sok-sok ember (Naprendszer) összessége egy galaxis.
Mert minden mindenben, minden egyben.
Mikor a lét(ezés) ciklusairól beszélünk, ne feledjük, hogy mind-egy, hogy egy év, egy nap, de akár egy pillanat (avagy az időtlenség) a mérték-egy-ség. S az is mind-egy, hogy mikroszkopikus nagyságról, vagy egy egész világegyetemről beszélünk, hiszen egy atomban is egy világegyetem van, s egy világegyetem sem nagyobb, mint amit egy mikroszkóp alatt látunk. Mindegy, mert mind-egy, s így teljesen mindegy, hogy mekkora a méricskélő eszközünk, mindig ugyanarról beszélünk. Csak az elménk tesz különbséget közöttük. Egyik sem több vagy kevesebb, hanem mind ugyanaz az egy-ség, mind EGY. És így lészen a Világegyetem, vagyis a VILÁG EGY ATOM.
Lényünk egésze bírja az isteni eredetét, az éberségét, a szikrát. Ez a PLS, a belső világosságunk, az isteni valóságunk, szakrális, megszentelt lényünk. Ez az isteni öntudat, az a tudatosságunk, az a szikra, amelyiknek tényleges kapcsolata van a forrással, az eredettel, s segít eligazodni a tapasztalásokban, a feladatokban, az életben. A PLS az a bizonyos rég elhagyott, de a fehércsuhás által újra megtalált égi út. Ezáltal az, aki bár ember a fizikai létben, mégis emlékszik isteni eredetére, s tudja, bírja, éli is azt. A fehérbarát, a(z o)pálos, mert kétszer született ő.
Ha az idő folyamában és a fizikai térben a fehérbarátság, a pálosság jelenlétét vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy a fehérbarát, a pálos olyan valaki, aki a ’P A L o S’ minőség szerint él. Pálos tehát az, aki olyan, mint a nevezett betűk által megmutatott minőség, vagyis ő pál-os (a szó magyarázatánál az „os” végződés azt is jelzi, hogy valaki „olyan, mint”.) Ősi magyar rovásbetűink is megmutatják, hogy mit is jelent pálosnak, PAL-oS-nak lenni (PLS, de bővebben PALS).
Pihe könnyű, felemelő, szabadon szárnyaló illetve befedő, ápoló. Anya, áldott állapot, a szülő, az életet adó, illetve áldást adó, áldással bíró anya, nő (teremtett világ, természet, Föld-anya). Lélek, ami éltető és adó, valamint ami körülvesz és véd. Sáv, az „olyan, mint” azt is jelzi, hogy összekötő Ég és Föld, az isteni és az emberi, a belső és a külső között.
A pálos, a fehérbarát tehát mindig pihekönnyű lélekkel öleli körül az anyát, a nőt, a Földet. Körülöleli, védi, óvja, őrzi, támogatja, segíti kibontakozni a női minőséget. Tisztán, pihekönnyű lélekkel, emberként az isteni tudatossággal.
