… 4-5 éve még

… 4-5 éve még lett volna értelme…
Minek is?

Lett volna értelme azoknak a bizonyos ∈ ESEMÉNY ∋ részletek megvalósításának…

Az ∈ ESEMÉNY ∋ aminek az igen részletes leírását még 2015-2016-ban kaptam. Voltak olyan napok, főleg a szentendrei éveim alatt, amikor 24 órát is ültem a gép előtt és csak vertem a billentyűket. Jött. Ömlött…
Ilyenkor csak 2-3 nap múlva, amikor már – kipihentem magam – tudtam el is olvasni mindazt, amit le kellett írnom.

Így, ebben a 2 zárójelben hivatkoztam rá minden korábbi írásomban, elsősorban azért, hogy véletlenül se keveredjen a csak a Kárpát Hazában és MAG lelkek által megvalósítható ∈ ESEMÉNY ∋ az új exoegyházak által hirdetett olyan eseménnyel, amit gyakorlatilag csak várnia kell az ott már rendes hívővé vált, egyébként pedig még mindig materialista embereknek. (A vitatkozó kedvűeknek írom, hogy egy magyar ember nem meditálgat, hanem beszél az Öregistennel és teremt, tudatosan.) Nem vitatom, ilyesmi esemény is jön, lassacskán, sok-sok lépcsőben, nem kétséges. Viszont biztos vagyok abban is, hogy az a várt “eredmény”, ami miatt a rengeteg, technikailag sokezerszer fejlettebb földönkívüli, idegen lény segít a FöldAnyán élő Emberiségnek… na ezen az úton, az még sokat fog akkor váratni magára. Mi is az, amit a földönkívüliek várnak? Arról majd később írom le a meglátásomat.

Az az ∈ ESEMÉNY ∋ amire hivatkoztam anno és hivatkozom ma, az a MAG ÉBREDÉS folyamatának első, kezdő pillanata (vagyis a T0 időpont). Az a MAG ÉBREDÉS kezdete, melynek beindításához 2016-tól minden segítséget megkaptunk (… volna … még évekig is). Exopolitikait, külpolitikait, katonait, gazdaságit és jelentős pénzügyi segítséget is. Természetesen a Kozmikus Tanács támogatása is körülvett bennünket.

Had szúrjam be ide, hogy 1917 előtt a new yorki zsidók mindössze 19 millió dollárral támogatták a szintén zsidó Vlagyimir Iljicset abban, hogy ‘Leninné’ váljon… 😀 Ha ezt az összeget reálértékben, ma valakinek a segge alá dugnák, akkor júliusban, a Duna befagyott jegén választanák azt az illetőt királlyá a /na persze nem a/ magyarok…

Megkaptuk a részletes tervet, az ∈ ESEMÉNY ∋ első, T0 pillanatát követő első 3 napra, percre lebontva. T0 + 3 perc, T0 + 10 perc, T0 + 30 perc és így tovább T0 + 72 óráig bezárulva. Aztán még T0 + 15 nap, T0 + 90 nap… Katonai, határvédelmi, belügyi, pénzügyi, igazságügyi, földügyi, egészségügyi … és így tovább, minden szükséges feladat sz.sz. magyarázatokkal, megérkezett. Az egymás utáni tevékenységek, a függőségek is, minden szépen kiemelve. Természetesen a mostanában már szinte divattá vált “várható 10 nap sötétség” előre kiszámítható kizárásának kulcsával együtt.

Volt a körülöttünk – pillanatok alatt a semmiből – megjelent emberekben a feladatokra alkalmasan, ideiglenes -belügyi vezető, -katonai vezető, -diplomata, jogász, nemzetközi jogász, kommunikációs szakértő… no persze a támogató és meglehetősen magas hozzáférési szintű hírszerzőket és titokgazdákat se felejtsük ki…

Meg volt a kapcsolat, az indíttatás, a materialista ‘érvek’ rendszere, no persze a szelíd meggyőzés ereje is ahhoz, hogy a T0 időpont elérése és bejelentése teljesen vér- és erőszakmentes módon törhessen elő a semmiből.

Röviden: minden rendelkezésünkre állt, már 2016-ban.
Lett egy turistánk is, hogy ki ne felejtsem. 🙁

2017 őszén felállt helyére az újra életre keltett Pengő, mint a 100%-ban aranyfedezetű és a tervek szerint az amerikai dollárt leváltó nemzetközi elszámoló deviza/valuta.
2018. év végére kibocsátásra került a szakrális magyar állam Államalapító Oklevele, a Kozmikus Tanács jóváhagyásával.

Hibáztam.
Hibáztam, mert átengedtem a fizikai síkú szervezés irányítását egy derékszíjasnak (aki “jártasságát” hitette el velem).
Hibáztam, mert innentől gyakorlatilag hátraléptem és csak a szellemi síkú háttérmunkában aktivizáltam magam.
Hibáztam, miért? Mert talán nem volt elég önbizalmam? Mert talán nem akartam a spirituális egó csapdájába kerülni?
Hibáztam, akkor is, amikor felismertem, hogy valami nem igazán ‘klappol’ nem hallgattam a szívemre, és meggyőzhető voltam az ellenkezőjéről. E múltbeli hibák nem korrigálhatóak.


Szükséges lenne-e MA egy korrigálás?

N E M

4-5 évvel ezelőtt még jelentősen gyorsíthatta volna a teljes MAG Ébredést segítő, fent vázlatosan körülírt megoldás csomag, elindítva így: az ∈ ESEMÉNY ∋.
Mára már kijelenthetjük, hogy aki egyáltalán “ébreszthető” volt az ma már ébredezésben van, valamilyen szinten. Az ébredésre hajlamosak közül pedig a covid-oltottak kiestek, egyszer és mindenkorra, mert bár elsőre szinte hihetetlen, de ez a két halmaz is átfedésben volt. Ma már nincs átfedés. Sajnos? Nem. Kiestek még a bármilyen okból, de a hazug covid tárgyú elnyomási próbálkozás résztvevői, kivétel nélkül, és ez is nagyon sok ember.
A teljes FöldAnyára kiterjedő ébresztés folyamata pedig ma már egyértelműen Keletről irányított, mert valakinek át kellett vennie ezt a szerepet. Az eredetileg MAG szerepben a MAG Népe így háttérbe szorult. A MAG szerep e kezdeti részét átvállalta a szkítává váló Putyin, erővel a háta mögött. A teljes MAG szerepet viszont senki nem képes átvenni!

4-5 évvel ezelőtt még minden akkori támogatónk részéről elvárt volt, és még évekig elvárt maradt az irányító és a Világmindenségre kiterjedő (más szóval Multiverzális) MINTAADÓ szakrális MAGYAR ÉBREDÉS levezetése. Keleten (itt csak Oroszország számít, a Kínai Népköztársaság is csak egy újabb Rotschild báb-állam) is és Nyugaton (csak az Amerikai Egyesült Államok számít, az európai unió nyugati államai egyáltalán nem bírnak jelentőséggel – ma már a vak is látja … talán …) is a számottevő vezetők (Putyin mellett Trump is) tisztában voltak a magyarság fontosságával. Mindketten elkövették azt a hibát, hogy Dr. Orbán Viktor miniszterelnököt “magyar”-ként tartották számon (Az FSB is és a CIA is hibázott, mert pl. csak a vérvonalát nem vették figyelembe…) Putyin kb. 3 éve már rájött a tévedésére, Trump még ma sem. Putyin lépett, és az, hogy Trump lép-e, egyáltalán, az ma még erőst csak kérdés.

4-5 éve is volt COBRA és Q, na meg B.Fullford (aki pl. saját bevallása szerint full materialista).
Régebb óta van már 8 (vagy 12) amerikai tábornok, akik értelmesebbek a többinél és “fehér kalapot viselnek”.
Volt már fejlettebb számítástechnikai rendszer, pl. a Pentagon már régóta használja pl. a kvantum-processzorokat (mi is onnan kaptunk volna a kereskedelmi forgalomban még ma sem ismert processzorokat, stb.).
Van tervszerű QFS (Quantum Finance System) ami majd jól megvédi a Starlink / Q eszközökön lévő vagyonodat.
Újra van, már elérhető távolságban kozmikus energia kicsatolási lehetőség (Tesla-tekercs) vagyis ingyen energia.
Vannak tervek (NESARA-GESARA) melyek leírói egyáltalán nem gondolták át annak a mai mindennapi valóságra gyakorolt hatásukat se, ahogy a tényleges megvalósíthatóságukat se.
Van még egy halom más, Interneten terjedő ellenpropaganda a sötét oldalról – pl: Miért hidd károsnak a Mesterséges Intelligencia hatását, vagy: Miért gondold azt, hogy a “nehéz verejtékkel” vagyis többnyire lopással, csalással stb. de mindenképpen a törvények kijátszásával megszerzett vagyonodhoz ragaszkodnod kell és meg kell azt védened? – amik csak azt a célt szolgálják valójában, hogy ellenállj azoknak a küszöbön álló változásoknak, amik valóban jobbá teszik az életedet.
Mindezek a másodlagos médián terjednek és Te elhiszed persze azt, hogy ezt nem a fősodratú tulajdonosai irányítják?! El bizony.
Minden előbbi csak materialista alapokon nyugvó fizikai aggyal működő elme szüleménye… mert ez áll legközelebb az ezerévek óta megnyomorított elméd mindennapos játékaihoz.

Ha egy feltaláló “kapott” valamit, azt saját zsenijeként tartatja számon a világgal… ugye ez ismerős? Minden feltaláló zseni és nem pl. információ-megtaláló. Az Isteni támogató szál kevéssé kerül említésre. 6 ezer ilyesmi vár felfedésre… 😀 Tudod, hiszen már régesrég tudatták ezt Veled, mégis még mindig csak vársz rá. De most télen éhen halsz és megfagysz, mondják… és azt is mondják, hogy erre szükség van…
Nos akkor van a kérdésem, válaszolj is rá! Csak magadnak, legalább, csendben.
Milyen messze van innen akkor a szakrális lét? Segítek. Még fényéveknyire.

Na ezért kell a MAG Szakrális minta, a MAG Szakrális irányítás mintája. Először! Azonnal.

A hamarosan egy kicsit jobbá váló létedben majd ellustul a kicsinkát meg is változtatott elméd, és máris csendben leszel. Örülsz a jobblétednek, ami valójában csak egy Neked odadobott, nagyobb darab, itt-ott húsos csont lesz, ahelyett, amit ténylegesen elérhetnél a MAG Ébredés útján, azonnal.
(Emlékezz pl. a módszerváltásra 1990-ben, amiről sokáig Te is azt mondtad: rendszerváltás…)
Az új “Rotschild”-vagyont így már a QFS védi, mert a régi vagyonosokat teljesen újak váltják fel. Itt is van magyarországi minta, igaz? Lásd pl. NER.
Garancia persze így nincs arra se, hogy a NESARA-GESARA el is éri azt a célt, amivel most csak hülyít.

4-5 éve volt valaki, aki már akkor azt mondogatta, semmi nem lesz úgy, ahogy gondoljuk vagy tervezzük… Igaza volt.

Mi is van ma?

A felébredésre alkalmasak felébredtek. Nem mindenki nyitotta még ki teljesen a szemét, de az álompor hatása már többé-kevésbé elmúlt. A tanítás kora is elmúlt, ma már a megtanultakat (és pl. a fosbúkon Általad is úton-útfélen szétszórás alatt lévő tudást) a mindennapi gyakorlatba kell ültetni. Hé!!! Neked is!

A moszat (ÉS! nem a kazár maffia – KM, ahogy osztogatod is) jó munkát végzett, sikerült megosztani és úgy megkeverni az ébredező magyar lelkeket, hogy képtelenség EGY-SÉG-et létrehozni. Ugye Te sem gondolod, hogy pl. a “kerekasztal” valós célja ez lenne? Minden megszólalásukkal ezt írják, ők már igazán jó kommunikációs kiképzést kaptak a gazdáiktól, de olvasd csak végig a mondandóikat… az Aranykorban már szükségtelen büntetésekről többet írnak, mint akármi másról…

Bolondítanak mások a feltétel nélküli szeretetről, meg hogy dobálj vissza kenyérrel…
A feltétel nélküli szeretet alapeleme az Aranykornak.
Majd.
Most ez még a Vaskor, ha ezt olvasod! Ez az átverés is csak egy élet és hatalom átmentési kísérlete az eddigi kizsákmányolóknak.

ÉS … közben a csillagok haladnak az útjukon…

… pont úgy, ahogy azt előre jól kiszámítható volt. Pont olyan hatásokkal, ahogy azt előre tudni lehetett. Sok rossz-szándékú “treasury hunter” ki is használta, és ígérgetett Neked mindenféléket, hogy majd (ők, valakik) beavatkoznak, majd elvisznek, majd jön a … és – csak gondold végig! – ez hatalomátmentésre is kitűnően alkalmas taktika. Hamis zászlós eseményeket pedig mindig szépen megeszi a közvélemény, igaz?

… és MI nem éltünk azzal a lehetőséggel, amit a kezünkbe tettek. Ez Tény.

A III. világháború természetesen nem 2022. február 24-én kezdődött Ukrajnában. Sokkal inkább a II. igazából nem is ért véget, csak szépen lassan átcsúszott a III-ba.
Viszont vitathatatlanul tart. Vitathatatlanul hullanak emellett a sötét fejek a háttérben. Vitathatatlan, hogy FöldAnya elvesztette az összes – nem placebo sorszámozású – mRNS oltást felvállaló, lélekkel bíró Ember-Emberét. Az a néhány év, amíg ők még látszólag “élnek”, nem számít, hiszen a feltaláló nyilatkozata szerint utólag is tetszőlegesen programozható mRNS a működésével máris elvágta az Isteni szálat és kétlem, hogy bármilyen földönkívüli beavatkozás ezen változtatni tudna. Vagyis a 4-5 éve még az akkor kb. 4 milliárd Ember-Ember (a Lélekkel Bíró Ember-i-ség) létszáma a lényegi változás pillanatáig megbecsülhetetlenül alacsonnyá válik.

!!! 1923 !!!

Egyszóval: vitathatatlanul megszámlálhatóan kevés lett azok száma, akiket átmenteni kellene.

A MINTAADÓ MAG ÉBREDÉS mint ∈ ESEMÉNY ∋, érdekmúlttá vált.

Már nincs rá szükség. Azért sem mert már nincs a 3D-s világban annyi ideje az átmentésre alkalmas emberi lényeknek, hogy bárki is kivezesse őket az adósság csapdából és így segítse a szellemi felemelkedésüket. Ők már az emelkedés fázisában vannak. Nekik csak ragaszkodásaiktól (autó, ház, nyaraló, birtok, bankszámla stb. iránt) és vágyaiktól (hírnév-, hatalom iránti vágyak, stb.) kell megszabadulniuk.

Azok, akik véglegesen itt ragadnak a 3D-s világban, sokan, sokkal többen az átérőknél, mintegy 7 milliárd, többnyire csak emberszerű entitás, azoknak a sorsát a sok “jóslat” már régen leírta. Térdig gázolnak majd az utcán a vérben, éhezés, rabszolgaság vár rájuk a Klaus Schwab és társai hosszú agonizálással kipusztuló világában. Rajtuk egyébként sem lehet már segíteni. Egyrészt mert ezekből vagy 4 milliárd csak valamiféle lélektelen droid, a nem droidok nagyobbik része mRNS covid oltott, a kisebbik része pedig javíthatatlanul hülye, az iskolarendszerekben és a közmédián nevelkedett félőlény. Feltételezem, hogy erre a 3D-s síkú maradványra vonatkozik az “egy diófa alatt elférő megmaradt magyarság” mennyiségi “jóslata” is…

Ma a tea-néger korú “fiatalság” a David Nils Eberhard által megjósolt “szörnyeteg generációt” képezi. Láthatod, ha csak nyitott szemmel és füllel közlekedsz az utcán, pláne láthatod, hogyha iskolába hordod a gyerekedet. A szörnyeteg generáció szülei pedig az “elb@szott nemzedék” ahogy azt egy egykori meglett korú, ám akkor még milliárdos ‘barátom’ fogalmazta meg találóan Budaörsön, az általa is semmirekellőnek tartott gyermekeiről.


A jelenleg visszaszerzett tudással rendelkező MAG Lelkek feladata
áttevődött az Aranykor elejére.


Címke , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

véleményem:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .